Vágólapra másolva!
Kedden 10 órától rendkívüli ülést tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége, amely végül több mint ötórás tanácskozás után úgy döntött, minden marad a régiben, azaz továbbra is Várhidi Péter irányítja a nemzeti együttest. Esetleges utódja, a külföldről érkező "fantomkapitány" a nyáron válthatja Várhidit, akinek az új megbízatása visszamenőleg 2008. január 1-től határozatlan ideig érvényes. A titkos szakember nevét - akivel még mindig tárgyalnak - Kisteleki István MLSZ-elnök nem árulta el.

A testület keddi tanácskozásának legfontosabb napirendi pontja a magyar válogatott szövetségi kapitányának megválasztása volt, a jelöltre az MLSZ elnöke, Kisteleki István tett javaslatot.

A több mint ötórás megbeszélés végén azonban nem derült fény az elnök által favorizált, titokzatos külföldi szakember kilétére, helyette azt jelentették be, hogy továbbra is Várhidi Péter irányítja a válogatottat.

"Várhidi Péter volt az egyetlen jelölt, akit erre a posztra javasoltam, és az elnökség elfogadta a trénert szakembernek" - mondta az MLSZ vezetője, annak ellenére, hogy korábban többször is kijelentette, külföldi edzőt szeretne megnyerni a válogatott irányítására, egy hétfői nyilatkozatában pedig azt is elárulta: már megvan a jelöltje, de a nevét csak az elnökségi ülésen akarja megmondani.

"Az új ember később akár a kapitányi posztot is átveheti, de az is lehet, hogy fejlesztési igazgatóként kapcsolódik majd be a munkába" - mondta Kisteleki, aki állítása szerint nem kapott rá felhatalmazást, hogy elárulja az embere nevét, mivel tárgyalásaik "még nincsenek annyira előrehaladott állapotban".

A szövetség első embere hozzátette: Várhidi szerződése nem szűnt meg, 2007. december 31. után is az MLSZ alkalmazottja maradt. Az újabb megbízatása határozatlan időre szól, és visszamenőleg 2008. január 1-től érvényes. "Nyárig biztosan ő marad a kapitány, akkor majd újra meghatározzuk a pozícióját" - ígérte Kisteleki.

Az MLSZ-elnök újságírói kérdésre válaszolva nem tagadta, hogy a keddi döntéssel az egyhetes halasztás után újabb négy hónapot kívánt nyerni azért, hogy megegyezzen a külföldi szakemberrel. Úgy nyilatkozott, hogy nem tartja sportszerűtlennek azt, amit Várhidi Péterrel művel a szövetség, mi több: a tréner kifejezetten örült az ismételt felkérésnek.


Bejelentette továbbá, hogy az MLSZ együttműködési megállapodást kötött a német szövetséggel, amelynek keretében német szakemberek jönnek Magyarországra és segítenek a szövetség struktúrájának, a magyar futball körülményeinek átalakításában.

Az elnökség elfogadott egy jelszót is: "Tudást kell hozni a magyar labdarúgásba."

"Ez a tudás nincs jelen a magyar futballban, ezért importálni kell. Idén átadjuk Telkiben azt az edzőközpontot, amely 3-4 milliárd forint bevételt hozhat az MLSZ-nek, olyan szakemberekre van szükség, akik ki tudják aknázni az itteni lehetőségeket" - véli az MLSZ elnöke, aki elmondta azt is, hogy a szövetség alkalmazásában álló trénereknek megfelelő jövőképet, karrierlehetőséget kívánnak felkínálni, amit Várhidi is örömmel elfogadott. Európai szinten versenyképes edzőket akar képezni az MLSZ, akik nyelveket beszélnek, és ez hosszú távon rengeteget segít a magyar futballnak.

Az "Egyebek" napirendi pontban tárgyalása után bejelentették, hogy az üzleti életben ismert Veres Tibort megválasztották az MLSZ tanácsadó testületének elnökének, Szabó László pedig az MLSZ elnökének kabinetfőnöke lett.

Tavaly év végén lejárt Róth Antalnak, az U21-es válogatott szövetségi edzőjének szerződése is, az új szakemberről várhatóan a következő tanácskozáson, február 7-én döntenek.


Bár a Kisteleki-Serényi kettős nem akarta felhívni, Várhidi Péter azért nyilatkozott

A tájékoztató végén az újságírók javasolták Kisteleki Istvánnak, hogy hívja fel telefonon Várhidi Pétert és segítsen abban, hogy a média képviselői kérdéseket tehessenek fel neki. Az MLSZ első embere ezt nem vállalta, ezért az egyik újságíró mobiljáról hívta Várhidit, aki először nem kívánt nyilatkozni, ám a telefon Kisteleki kezébe vándorolt, az elnök beszélt a kapitánnyal, aki ezek után szívesen válaszolt az újságírók kérdéseire.

"Nem tartom megalázónak a döntést, folytatni akarom, amit elkezdtem, a csapatépítést. Ez a szakma csúcsa, addig csinálom, ameddig lehet" - mondta a némi kitérő után újraválasztott szövetségi kapitány.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!