A berni csoda

Egy világbajnoki döntő elveszítése az egyik fél számára óriási csalódást, a másiknak pedig hatalmas örömet jelent, és erre a legjobb példa talán az 1954-es torna fináléja. Hazánkban az Aranycsapat által elveszített összecsapást manapság is nemzeti tragédiaként emlegetik, miközben a győztes fél, azaz az NSZK számára a meccs egyszerűen csak a "berni csoda", és úgy tartják, hogy a német diadalnak szinte beláthatatlan következményei voltak.

Valószínűleg alig akad olyan ember Magyarországon, aki ne tudná, hogy miről is van szó: a magyar válogatott favoritként lépett pályára az 1954-es labdarúgó-világbajnokság döntőjében, és az Aranycsapattól nem csak hazánkban, hanem szerte a világon győzelmet vártak.

Kocsis Sándorék előzőleg a négy évvel korábbi világbajnokság mind a két finalistáját kiverték, több mint négy esztendeje nem szenvedtek vereséget, ráadásul a döntőre a legnagyobb sztár, Puskás Ferenc is felépült, és vállalni tudta a játékot.

A magyar csapat nyolc perc után már 2-0-ra vezetett, ám végül mégis 3-2-es vereséget szenvedett, és ezzel máig ható traumát okozott a honi futballtársadalomban - amin lehet, hogy sohasem fogunk túllépni.

A feltámadás kezdete: Max Morlock a németek szépítő gólját lövi Grosics kapujába

Ugyanakkor az is rendkívül figyelemreméltó, hogy a másik, győztes félnél is hasonlóan fontosan kezelik az ominózus mérkőzést - nem csak sportszakmai, hanem történelmi és társadalmi szempontból is. De először maradjunk a sportnál: Magyarországon gyakran szóba kerül a találkozó kapcsán, hogy a magyar válogatott ugyanazt a német gárdát a csoportkörben 8-3-ra verte. Nos, ez csak részben igaz: ugyan Sebes Gusztáv együttese június 20-án, vagyis két héttel korábban valóban lemosta a pályáról az NSZK csapatát, azonban azt a meccset a németek szakvezetője, Sepp Herberger szándékosan "feladta".

A furcsa kiírásnak köszönhetően ugyanis tisztában volt vele, hogy akármilyen arányban is veszítenek Magyarországgal szemben, továbbjuthatnak a kvartettből, csupán a korábban legyőzött törököket kell még egyszer megverniük. Ennek megfelelően legjobbjait nem küldte pályára: a döntőben szerepelt német együttes hat helyen különbözött attól, amelyik nyolcat kapott a magyaroktól két héttel korábban.

Ez persze csak az egyik összetevője volt annak a diadalnak, amit Németországban manapság is csak "berni csodaként" emlegetnek. Hozzájárult ahhoz még a szakadő eső (amit már akkor is csak Fritz Walter-időjárásának neveztek a németek, mivel a Nationalelf csapatkapitánya kifejezetten szeretett ilyen körülmények között futballozni), amihez a németek jobban tudtak alkalmazkodni, köszönhetően Adi Dassler (az Adidas megalapítója) csavaros stoplijainak.

Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy míg a magyar együttes korántsem volt teljesen egységes, addig a germánoknál valódi csapatszellem uralkodott: ahogy a szakvezetőjük, Sepp Herberger mondta, a pályán 11 barát futballozott.

Ezzel együtt: a magyarok nyolc perc után már 2-0-ra vezettek - arról viszont sokan elfeledkeznek Magyarországon, hogy a 19. percben már 2-2 volt az állás. A folytatásban hiába volt a magyar csapatnak számtalan helyzete, a német kapus, Toni Turek mindent védett. A hajrában pedig a másik portást, Grosics Gyulát utolérte az igazán nagy klasszis kapusok végzete: mint sok más zseniális portás, ő is élete legfontosabb mérkőzésén követte el pályafutása talán legnagyobb hibáját, mert Helmut Rahn lövése azért nem volt háríthatatlan, mégis becsúszott az alsó sarokba.

A lefújás után hatalmas volt az öröm a német táborban

Az Aranycsapat így is kis híján egyenlített, ám Puskás gólját les miatt nem adták meg - és erről nem az angol bíró, hanem a walesi partjelző tehetett, aki már az átadás pillanatában emelte a zászlaját.

A győzelem pedig sokkal többet jelentett az NSZK számára egy egyszerű világbajnoki címnél - ahogyan a magyar, úgy a német futballt is alapjaiban határozta meg ez a mérkőzés, és nem túlzás kijelenteni, hogy a berni összecsapás a sportág történetének társadalmi-szociológiai szempontból talán legfontosabb találkozója volt. Ahogyan hazánkban a vereséget kapcsolatba hozzák az 1956-as forradalommal, addig a németeknél több neves társadalomtudós állítja: a világbajnoki döntő megnyerése volt a modern Németország megszületésének pillanata. A meccs közvetítését rádión hallgató milliók (Herbert Zimmermann legendássá vált mondatait azóta kiadták CD-én is) a második világháborút követően először érezhették azt, hogy a német nemzet igenis ér valamit, és az egész országon hatalmas eufória lett úrrá.

Azok az erények pedig, amik Sepp Herberger csapatát a végső diadalra vitték, a mai napig a germán nemzetet meghatározó sztereotípiák közé tartoznak: a csapategység, az utolsó leheletig tartó küzdelem és a fegyelem manapság is előkerül minden egyes, német csapat által játszott meccsnél. Ez az étosz immár kitörölhetetlen a német labdarúgásból, amelynek számára az 1954-es világbajnoki cím a fellendülés kezdetét jelentette - míg a vesztes Magyarország ezzel indult meg lefelé a lejtőn.

www.infosport-focivilag.hu