Vágólapra másolva!
A bolgár Ludogorec ötödször mérkőzhetett magyar ellenféllel nemzetközi kupameccsen, ezek közül három hónap alatt harmadszor a Ferencváros ellen, és először sikerült győznie. A bolgárok már az első percben gólt szereztek, és sokkal jobban játszottak, mint a júliusi meccseken. A Fradinak ezúttal nem volt ellenszere Sztanyiszlav Gencsev csapatával szemben.

Hosszú idő, 15 év után szerepelhetett újra hazai pályán nemzetközi kupameccsen a Ferencváros, ennek megfelelően szinte teljesen meg is teltek a lelátók, de a remélt futballünnep - ami az eredményt illeti - elmaradt.

A Ferencváros védelmében nem tudta vállalni a játékot a Kisvárda ellen sérülést szenvedett Lasha Dvali, a helyére Frimpong került be. Az Espanyol ellen még a kispadon kezdő Lovrencsics Gergő újra a kezdőben kapott helyet, és bekerült a csapatba a csatár, Franck Boli is.

A Ferencváros a Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Frimpong, Heister – Sigér, Haratin – Isael, Tokmac, Zubkov – Boli összeállításban kezdett.

A Ludogorec kezdője:

Sajnos nem kezdődött jól a meccs a Ferencváros szempontjából, 40 másodperc után már vezetett a Ludogorec, Anton Negyalkov adott középre remek mozdulattal, az érkező Jody Lukoki pedig belsővel a kapuba lőtt.

A Ferencvárosnak kellett tíz perc, mire felocsúdott a bekapott gól után, ezt követően Sigér Dávid lőhetett, de blokkoltak a védők, majd Tokmac és Boli is több alkalommal próbálkozott, de komoly veszély nem tudott kialakulni.

A 16. percben Frimpong mögé ívelték be a labdát, amit Keserü kapásból jobb oldali kapufára küldött, majd tíz perccel később újra Lukoki került helyzetbe, ezúttal Dibusz védeni tudott.

Igor Haratin, a Ferencváros és Anicet Abel, a bolgár Ludogorec játékosa a labdarúgó Európa-liga csoportkörében játszott mérkőzésen Forrás: MTI/Kovács Tamás

A 36. percben Lovrencsics Gergő adott be remekül középre, de Boli elrúgott a labda mellett, majd nem sokkal később Tokmac lőtt kapura 18 méterről, de a léc fölött szállt el a labdája.

A 40. percben már két góllal vezetett a Ludogorec, a brazil Rafael Forster kegyetlenül nagy gólt lőtt, egy jó 25 méteres szabadrúgást lőtt a jobb felsőbe elemi erővel.

A 43. percben megfogyatkozott a Ludogorec, Dragos Grigore ugyanis a 28. percet követően újabb sárga lapot kapott, a megítélt szabadrúgás után Haratin tudott fejelni, de Ivanov védeni tudott.

Nagyon rosszul indult a meccs ferencvárosi szempontból Forrás: MTI/Kovács Tamás

A második félidőt jobban kezdte az emberelőnyben játszó Ferencváros, többet volt a labda a magyar bajnoknál, de az első komolyabb helyzet csak az 55. percben alakult ki, ekkor Tokmac csinált meg ziccerben egy cselt, de a lövését védte Ivanov, a kipattanóra Isael érkezett, de szorongatott helyzetben nem találta el a kaput.

Isael küzd ellenfelével Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A lendületes kezdés után hamar újra magára talált a Ludogorec, újra többet volt a labda a vendégeknél, aminek a 64. percben újabb gól lett az eredménye, újra Forster volt eredményes, aki így megszerezte második gólját is a razgradi csapat színeiben, ezúttal egy szöglet után fejelt Dibusz kapujába.

A folytatásban több magyar helyzet is volt, de Isael képtelen volt kaput találni, és Zubkov lövését is blokkolták a védők.

Az utolsó negyedórában már Skvarka és Szihnyevics is a pályán volt, nem sokkal később pedig Varga Roland is pályára lépett. A 90. percben még Isael előtt adódott egy lehetőség, megpattanó lövése a háló tetején landolt.

Ezen az estén semmi nem akart összejönni a Fradinak, a csoportja harmadik helyére csúszott így vissza.

1Sípszó (kezd + vég)
1GólJody Lukoki
1GólJody Lukoki
26Sárga lapMarcel Heister
26Sárga lapMarcel Heister
28Sárga lapDragos Grigore
28Sárga lapDragos Grigore
40GólRafael Forster
40GólRafael Forster
43Piros lap
43Sárga lapJody Lukoki
46Sípszó (kezd + vég)
46Sípszó (kezd + vég)
46CsereMarcelinho
57CsereJody Lukoki
64GólRafael Forster
64GólRafael Forster
69CsereCicinho
73CsereDávid Sigér
73CsereFranck Boli
80CsereOleksandr Zubkov
93Sípszó (kezd + vég)
Összeállítások
Ferencvárosi TC4-2-3-1
Ludogorets Razgrad4-4-2
Football Pálya
8
Lovrencsics
Gergő
25
Miha
Blazic
88
26
Marcel
Heister
10
Tokmac
Chol Nguen
18
Dávid
Sigér
14
Igor
Kharatin
70
Franck
Boli
90
Dénes
Dibusz
5
Abraham
Frimpong
11
Oleksandr
Zubkov
4
21
Dragos
Grigore
90
Rafael
Forster
3
Anton
Nedyalkov
28
Claudiu
Keseru
92
Jody
Lukoki
84
23
Plamen
Iliev
12
Anicet
Abel
25
Stephane
Badji
88

Ferencvárosi TC

Kezdők
8Lovrencsics Gergő
25Miha Blazic
88Isael
26Marcel Heister
26
26
10Tokmac Chol Nguen
18Dávid Sigér
73
73
14Igor Kharatin
70Franck Boli
73
73
90Dénes Dibusz
5Abraham Frimpong
11Oleksandr Zubkov
80
80
99Dávid Gróf
7Danylo Ignatenko
17Eldar Civic
20Nikolay Signevich
21Endre Botka
92Michal Skvarka
97Varga Roland
Cserék

Ludogorets Razgrad

Kezdők
4Cicinho
69
69
21Dragos Grigore
43
28
28
90Rafael Forster
64
64
40
40
3Anton Nedyalkov
1
28Claudiu Keseru
92Jody Lukoki
57
57
43
1
1
84Marcelinho
46
46
23Plamen Iliev
12Anicet Abel
25Stephane Badji
88Wanderson
64
33Renan
8Dan Biton
13Mavis Tchibota
22Jordan Ikoko
30Cosmin Moti
44Jacek Goralski
Cserék

A csoport másik meccsén az Espanyol Moszkvában verte 2-0-ra a CSZKA-t. Az Európa-liga H csoportját a Ludogorec vezeti 6 ponttal, az Espanyolnak 4, a Fradinak 1 a CSZKA-nak 0 pontja van.

A következő körben, október 24-én a Ferencváros Moszkvába látogat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!