Az idei szezonban mutatott játék képe alapján a Bayern München volt a mérkőzés esélyese, és a statisztika is német csapat mellett szólt, ugyanis korábban a két sztárcsapat 10-szer találkozott egymással az európai kupákban, a németek hat győzelem és két döntetlen mellett, mindössze kétszer kaptak ki.
A bajorok már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést, a második játékrészben pedig szó szerint felmosták a padlót a katalán csapattal, és akár kétszámjegyű végeredményt is összehozhattak volna, ha jobban koncentrálnak a helyzetek értékesítésénél – persze, a 8-2-es rekordgyőzelem után nincs szükség megmagyarázkodásra.
„Ez brutális volt, nem gondoltuk volna. Harcoltunk keményen, és vitt minket előre a lendület.
Még azt is mondhatnám, hogy szerencsétlenek voltunk, mert volt öngólunk, érvénytelenített gólunk, és kihagyott helyzeteink is.
Az elején talán idegesek is voltunk, mert a Barcelona erős csapat, remek játékosokkal, akikre mindig figyelni kell. A félidőben jól álltunk, de amikor szépítettek, meg kellett ráznunk magunkat. Szerencsére összeszedtük magunkat, a cserék is jól szálltak be. Hihetetlen a végeredmény, de még korántsem végeztünk" – értékelt a mérkőzés után Joshua Kimmich, aki egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a győzelemből.
A találkozó legjobbjának Thomas Müllert választották, aki az idei szezonban valósággal kivirágzott Hans-Dieter Flick kezei alatt. A 30 éves játékost az utóbbi években sokan leírták, a 2018-as világbajnokság után a német válogatottból is száműzték. Idén azonban élete formájában játszik, 48 meccsen 14 gólt lőtt, 26 gólpasszt adott és hol van még a vége?
„Nehéz ezt elmagyarázni, azt hiszem a csapatunk félelmetes formában van. Köszönöm a meccs embere díjat, de szerintem ezt akár tizenkét-tizenöt játékos is megérdemelte volna tőlünk, mert nagyon keményen dolgoztunk érte. Nehéz lesz minket megverni, mert nagyon összeálltunk. A stílusunk olyan, hogy mindegy milyen csapat áll velünk szemben.
Agresszívak vagyunk, és ha egyszer valaki túljut rajtunk, megoldjuk, mert tudjuk, hogy ezzel a támadószellemmel le tudjuk söpörni az ellenfelet. Most meg kell nyugodnunk, regenerálódnunk kell, aztán ott folytatni, ahol abbahagytuk"
– mondta a lefújás után Thomas Müller, akinek ez volt az ötödik Bajnokok Ligája-meccse a Barcelona ellen, és már a hatodik gólját lőtte. Ezzel ő lett a BL-történelem első játékosa, aki hat gólt lőtt a katalán csapatank. – Reggel felébredek, válaszolok majd az üzenetekre, amiket otthonról és a világ minden pontjáról kaptam. Utána viszont csak a következő meccsre koncentrálok, mert azért vagyunk itt, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját."
„Tudtuk, hogy ha nyomás alá helyezzük a Barcelonát, abból helyzeteink lesznek. Elképesztő minőség és intenzitás van a csapatban, de
most fel kell töltődnünk, mert a következő meccset ismét a nulláról kezdjük.
Thomas Müller megérdemli a mérkőzés legjobbjának járó díjat, mert ő irányította a letámadásunkat – de az egész csapat előtt le a kalappal. A cseréink teljesítményének nagyon örülök, remekül szálltak be, és a csapat minden dicséretet megérdemel, hiszen nem állt le, és hajtott a hatodik, hetedik, nyolcadik gólra" – értékelt a Bayern München edzője, a novemberben kinevezett Hans-Dieter Flick, akinek a csapata 26 gólt lőtt az első hat Bajnokok Ligája meccsén. Ez öttel több, mint ahányat bármelyik edző elért az első hat mérkőzésén.
„A buta egyenlítőgól ellenére jól kezdtünk az első félidőt.
Őrület volt, úgy éreztem minden lövésünkből gól lesz. Különös érzés, amikor legyőzünk egy olyan csapatot, mint a Barcelona, de nem szabad, hogy elszálljunk az eredménytől.
Boldogok vagyunk, de ennél többet akarunk" – mondta a sportigazgató Hasan Salihamidzic, aki játékosként hat bajnoki címet és egy BL-trófeát nyert a Bayern Münchennel.
„Nehéz szavakat találni egy ilyen mérkőzés után, néhány napot biztosan igénybe vesz, mire feldolgozom, hogy mi is történt.
Az önbizalmunk biztosan nem csökken a mai meccs után, de ez csak az első lépés volt a szükséges háromból.
Ez a győzelem semmit sem ér a következő találkozón, mert az már nulla nulláról kezdődik" – mondta a Bayern München német válogatott középpályása, Leon Goretzka.
A spanyol lapoknál mintha összebeszéltek volna, ugyanis a Marca, az AS és a Mundo Deportivo is történelmi, megalázó vereségként könyvelte el a Barcelona 8-2-es zakóját.
„Nagyon jól játszott a Bayern, szörnyű meccsen vagyunk túl. Ez szégyen, nincsenek szavak. Nem lehet így játszani Európában, de sehol sem. Nem először fordult ez elő, magunkba kell nézni. Nem az edzőről és a játékosokról van szó, strukturális változtatásokra van szükség a klubnál.
Ez a legalja, elértük a mélypontot. Senki sem érinthetetlen. Én a legkevésbé, vérfrissítésre van szükség
– nyilatkozta a találkozó után az FC Barcelona védője, Gerard Piqué, akit arról is kérdeztek, hogy ez a történelmi vereség egy korszak végét is jelentheti-e. – Nem vagyok benne biztos, de el kell fogadnunk, ha lejárt az időnk. Nem csak a játékosok, hanem a klub sincs a megfelelő úton. Sikeresek évek vannak mögöttünk, de idén nem nyertük meg a bajnokságot és az európai porondon sem voltunk versenyben. Látták, mit történt a pályán. Ez elfogadhatatlan" – tette hozzá a 33 éves Piqué, aki 12 éve alapember a Barcelona védelmében, így előbb vagy utóbb egész biztosan át kell adnia a helyét a fiataloknak.
Josep Maria Bartomeu, a Piqué által megszólított elnök bocsánatot kért a szurkolóktól, és burkoltan beharangozta a vezetőedző kirúgását.
Vannak döntések, amelyeket már a meccs előtt meghoztunk. Jövő héten ezek kiderülnek, de most gondolkodnunk kell, nem azonnal cselekedni.
Szeretnék bocsánatot kérni a szurkolóktól. Ezek nem mi voltunk. Nem ez az, amit a Barcelona képvisel" – nyilatkozta az FC Barcelona elnöke, aki közutálatnak örvend a szurkolók körben, és esélytelen, hogy újra diadalmaskodjon a jövő nyári elnökválasztáson.
„Rendkívül fájó ez a vereség. Több gólt szereztek, mint amennyit megérdemeltek. Elég jól kezdtünk, de a Bayern München a játék több szakaszában is felülmúlt minket. Ez iszonyatosan fájdalmas kudarc. Még meg kell emésztenünk, és reménykedni abban, a jövő ennél szebb lesz – értékelte röviden a mérkőzést a Barcelona edzője, Quique Setién, majd a kirúgásával kapcsolatos pletykákra reagált. –
Egy ilyen csapás biztosan változtatásokat indít el. Túl korai még azzal foglalkozni, hogy folytatom-e a kispadon vagy sem, ez a kérdés amúgy sem rajtam múlik.
Az edző hitelességét egy ilyen eredmény nyilvánvalóan aláaknázza. De mindenképpen cselekednünk kell, mert egy ilyen megalázó vereség nagy fontosságú az egész klubra nézve. Én nem fogok arról beszélni, hogy mire van szükség, hiszen csak néhány hónapja vagyok itt. Ha Gerard Piqué azt mondja, változásokra van szükség, annak bizony súlya van" – tette hozzá a 61 éves tréner, akit januárban neveztek ki a menesztett Ernesto Valverde helyére, de csak az után, hogy katari al-Szaddnál dolgozó Xavi Hernández és a holland válogatottat irányító Ronald Koeman is visszautasította a csapat kispadját.
A legendás futballistákat, akik edzőnek állnak többnyire az a cél vezérli, hogy egy napon szeretett klubjukat irányítsák. Azonban a Barcelonában uralkodó fejetlenségről sok mindent elárul, hogy két klublegenda, Xavi Hernández és Ronald Koeman sem akarta a nevét adni ehhez a brigádhoz. A holland szakembernek jobb mentsége volt, hiszen csapatával kijutott az Európa-bajnokságra, a Nemzetek Ligájában pedig döntőig vezette az Oranjét, így érhető, hogy az Eb előtt nem akarta félbe hagyni a megkezdett munkáját. Xavi viszont azért mondott nemet a Barca kispadjára, mert nem szimpatizál a klub jelenlegi vezetésével.
Sok a külső hang és a pályán kívüli gond, ezért nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő alkalom. Januárban elmondtam a klubnak ezt, azóta nem kerestek"
– mondta Xavi az Icon című magazinnak.
Victor Font a 2021-es barcelonai elnökválasztás esélyese szerint az anyagi csőd felé tart a Barcelona. Ebben semmi meglepő nincs, elég, ha csak azt vesszük, hogy a katalán klub milyen játékosokat igazolt az utóbbi években. A Bartomeu-elnökség az elmúlt három évben közel 700 millió eurót költött átigazolásokra, ezeknek a nagy része ablakon kidobott pénz volt.
2017 nyarán a francia Ousmane Dembélé 138 millió euróért érkezett, de egyfolytában sérült, így három szezon alatt összesen 74 meccset játszott a csapatban. 2018 januárjában a brazil Philippe Coutinhót 145 millió euróért vették meg a Liverpooltól, de Ernesto Valverde másfél év alatt sem tudta beépíteni a csapatba, így kölcsönben lepasszolták a Bayernnek – azt a játékost, aki péntek este csereként beállva két gólt lőtt és egy gólpasszt adott a Barca ellen.
És persze ott van a tavaly nyáron 120 millió euróért igazolt francia világbajnok Antoine Griezmann, akiről csak azért tudhatjuk, hogy játszott a Bayern München ellen, mert elolvastuk a mérkőzés jegyzőkönyvét, ugyanis a pályán talán még a labdával sem találkozott.
Dembélé és Coutinho leigazolása akár be is jöhetett volna, ha egy jó edző kezei alá kerülnek, de Griezmann megszerzése teljesen indokolatlan volt, ugyanis a vak is látja, hogy a francia támadó nem illik bele az FC Barcelona játékába, Messi árnyékában pedig kínosnan szenved.
És amíg felelőtlenül igazoltak sztárokat, addig elfelejtettek csapatban gondolkodni, ugyanis a Barcelonának a legnagyobb problémája az, hogy lassan olyan a csapat, mint egy öregfiúk válogatott.
A Bayern ellen a Barca kezdőcsapatának átlagéletkora 29 év és 329 nap volt. Ez a legöregebb kezdő, amivel a Barcelona valaha pályára lépett a Bajnokok Ligájában
– ráadásul ebben a kezdőben benne volt a 23 éves Frenkie de Jong és a 26 éves Nelson Semedo is, akik nélkül ez a statisztika még meredekebb lenne.
Az FC Barcelona talán a legtúlértékeltebb csapat Európában, és a játéka már korántsem olyan gyors és látványos, mint a Guardiola- vagy a Luis Enrique-érában. A katalánok rengeteg olyan meccset nyertek az utóbbi években, amikor rosszul futballoztak, de Ter Stegen bravúrjai megmentették a csapatot a vereségtől, majd Messi villant, és meglett a győzelem. Ez a játék a Valladolid vagy az Eibar ellen bőven elég, de egy Bayern-szintű csapat ellen nem lehet csak abban bízni, hogy majd Messi megoldja.
Barcelona kulcsjátékosai már nem fiatalok.
A balhátvéd Jordi Alba 31 éves, Piqué 33, Sergio Busquets, a középpálya lelke is 32, a chilei Arturo Vidal 33, míg a támadósorban Luis Suárez és Lionel Messi szintén 33 évesek, ennek pedig komoly szerepe van abban, hogy a Barca játéka már korántsem dinamikus.
Az utóbbi években Barcelonában megszokták, hogy Messi mindig megoldja, a csapat utánpótlását elhanyagolták, és az átigazolásokat sem fordítottak elég nagy figyelmet, pedig már évekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni felépíteni egy új csapatot.
Lehet szidni Quique Setiént, mondván, hogy rossz edző és túl nagy rá a kabát, de az igazság az, hogy a Barcelona évek óta hanyatlik, csak Lionel Messi zsenialítása miatt ezeket a tüneteket ritkábban lehet észrevenni. Évente csak egyszer-kétszer, de akkor nagyon látványosan – hiszen ki ne emlékezni a tavalyi liverpooli bakira.
Végül jöjjön néhány különlegesség a pénteki negyeddöntőről.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő:
Bayern München (német)-FC Barcelona (spanyol) 8-2 (4-1)
gólszerzők: Müller (4., 31.), Perisic (21.), Gnabry (28.), Kimmich (63.), Lewandowski (82.), Coutinho (85., 89.), illetve Alaba (7. - öngól), Suárez (57.)
A párharc továbbjutója a Juventust búcsúztató Olympique Lyon és a Real Madridot kiejtő Manchester City szombati összecsapásának győztesével találkozik.
A BL végső tornájának összes mérkőzését Lisszabonban rendezik, a Sporting, illetve a Benfica stadionjában, zárt kapuk mögött. A szerdától szombatig tartó negyeddöntős szakasz után jövő kedden és szerdán lesz a két elődöntő, a fináléra pedig 23-án, vasárnap kerül sor.