A kiesés ellen küzdő Újpest és az aranyra törő Fradi játssza a világ egyik legnagyobb rangadóját

Aki a legcsekélyebb mértékben is érdeklődik a magyar foci iránt, az tudja, hogy mit jelent egy Újpest-Ferencváros mérkőzés az NB I-ben. Vannak, akik azonnal két eredményt vágnak erre rá: 8-3 és 7-1. Akkor is ezt mondják, ha esetleg nem is éltek még a '70-es évek második felében, amikor ez a két klasszikus eredmény született. Pedig az említett két találkozón kívül még 225 bajnoki meccset vívott a két csapat, és ezzel a számmal Európa rangadói között is előkelő helyet foglal el ez a párosítás. Ezek jelentős része valóban rangadó volt, még ha nem is lett mind olyan emlékezetes, mint az említett kettő. A 228. derbi előtt üssük fel a történelemkönyvet, és emeljünk ki belőle egy-két további mérföldkövet jelentő találkozót.

Az első találkozásra 116 évvel ezelőtt, 1905. február 19-én került sor, ugyanis a Ferencvárosnál 14 évvel korábban alapított Újpest csak akkor csatlakozott az 1901-ben útjára indított magyar bajnoksághoz. Azon a találkozón a Ferencváros volt a pályaválasztó, és nyert 2-0-ra. A visszavágón, szeptember 17-én is a zöld-fehérek bizonyultak jobbnak, akkor 3-1-re. És egy jó ideig így ment ez,

az első 15 derbit a IX. kerületi csapat nyerte. Kettőt ezek közül 7-1-re, vagyis nem új keletű ez az eredmény ebben a rivalizálásban.

Hat alkalommal úgy győztek a zöld-fehérek, hogy a találkozót Újpesten rendezték.

A 16. meccsen nyert először az Újpest. 1917. június 24-én hazai környezetben 4-1-re. A Budapesti Hírlap rögtön a lóversenyhírek után, a „testedzés" rovatban így számolt be a fontos mérkőzésről: „Tegnap volt a hadimérkőzés utolsó előtti napja, amely meghozta a döntést a harmadik-negyedik hely kérdésében. Az Újpesti Torna Egyesület igazolván a múlt vasárnap Bécsben aratott fényes győzelmének a realitását, valóban elismerést követelő szép játékkal 4:1 arányban legyőzte a Ferencvárosi Torna Klub csapatát. Az UTE a győzelmével a hadimérkőzés harmadik helyét foglalta el 27 ponttal, a negyedik helyre utasítván az FTC-t."

A stadionavatón Blum Zoltán, az FTC kapitánya lila-fehér csokrot nyújt át Fogl Károlynak, az UTE kapitányának Forrás: tempofradi.hu

Ezen a találkozón 1800 néző volt, de az I. világháború után egyre többen és többen jelentek meg ezeken a derbiken.

1921 szeptemberében 16.000 néző előtt nyert a Ferencváros otthon, majd egy évvel később 15.000 szurkoló volt tanúja Újpesten a hazai sikernek. Ez utóbbi találkozó azért volt mérföldkő nemcsak az Újpest, hanem az egész labdarúgásunk életében, mert ekkor avatták fel a Hajós Alfréd által tervezett újpesti stadiont,

amelyről a Nemzeti Sport nem kis pátosszal így számolt be: „A legközönyösebb embert is meghatotta az az ünnepség, amely a testnevelésnek új templomát avatta fel Újpesten. Amikor Reich altábornagy, a honvédelmi miniszter képviseletében felszólalva hangsúlyozta, hogy ez a pálya nemcsak a testi kultúrát hivatott szolgálni, hanem erkölcsi nevelőmunka is vár rá, mert csak e kétirányú munka vezethet a régi Magyarország visszaállítására, akkor mindenki érezte, hogy nem közönséges pályaátadás megy itt végbe, hanem szent célok szentélye adatott át rendeltetésének."

Reich altábornagy üdvözlő szavai után Szűcs János, az UTE elnöke vette át a pályát, ma már érthetetlen módon, 30 évi használatra. Jött a katonazenekar, felvonultak az egyesület kerékpárosai, majd ezek átadták a helyüket az esemény főszereplőinek, a focistáknak. Blum Zoltán, a vendégek csapatkapitánya lila-fehér virágokból összeállított, zöld szalaggal átkötött csokrot adott át Fogl II-nek, a hazaiak kapitányának. Ezt ő egy zöld-fehér virágokból kirakott, lila szalaggal díszített, malomkő nagyságú koszorúval viszonozta. A barátságos felvezetés után Csányi József dr., az MLSZ akkori elnöke végezte el a kezdőrúgást, majd indult a mérkőzés. Egy gyönyörűen felépített támadás után a 12. percben az újpesti Szidon szerezte az első gólt a szentélyben.

A második félidőben Schaller kétgólossá növelte az ünnepi hangulatban lévő csapat előnyét, majd Pataky szépítő találata után alakult ki a 2-1-es hazai győzelem. Ahogy az egy pályaavatón illik.

A két világháború között rendre élénk érdeklődés kísérte a két csapat derbijét. A zöld-fehérek stadionja volt akkor (is) a nagyobb, így ott 1927-ben és 1930-ban már 35 ezres nézőszámot is regisztráltak, de a kisebb újpesti helyszínen is többször összejöttek 20.000-nél többen a '20-as, '30-as években.

A II. világháború végéig a Ferencváros 16, az Újpest 6 bajnoki címet szerzett, így érthető, hogy közvetlen azután is nagyon sokan jártak e két csapat mérkőzésére.

1947 októberében az UTE 30 ezer néző előtt 5-1-re nyert Újpesten, ezért 1949 szeptemberében 40 ezer szurkoló előtt 4-1-gyel vágott vissza az FTC ugyanitt. Ám a jó hangulatú, történelmi derbijeik ellenére ezek az évek nem erről a két csapatról szóltak. Annyira nem, hogy még a tradicionális neveiket is elvesztették. 1949 és 1951 között, amikor ez a két csapat találkozott a következő nevek kerültek a jegyzőkönyvbe: Dózsa SE-ÉDOSz SE. Ezeken a neveken került be a történelemkönyvekbe a párharcuk legnagyobb különbségű mérkőzése. 1950. május 21-én az ÉDOSz 8-1-re verte a Dózsát, pedig a Népsport a „Hatalmas küzdelmet ígér az ÉDOSz-Dózsa rangadó" című beharangozójában a következőket írta: „Ha Kirádi semlegesíteni tudja Kocsist és Szűcs meg tud birkózni Kispéterrel, akkor egyszerre az újpesti csapat lép elő a mérkőzés esélyeseként. Ellenkező esetben a Dózsának aligha sikerül megszakítania az ÉDOSz győzelmi sorozatát. Nagy küzdelmet, szép játékot és a hazai pályán egygólos ÉDOSz győzelmet várunk."

Az Üllői úton 38 ezer néző előtt játszották a találkozót, melyet olyan hatalmasságok is megtekintettek, mint az akkori belügyminiszter, Kádár János, az igazságügy-miniszter, Ries István, és a könnyűipari miniszter, Marosán György. Szusza Ferenc révén a Dózsa szerzett vezetést, ám a beharangozóban említett Kirádi-Kocsis párharc hamar eldöntötte a mérkőzést, ám nem úgy, ahogy az várható lett volna. A 15. percben összecsapott a két játékos, mely után az újpesti nem tudta folytatni a játékot. Mivel akkor még nem lehetett cserélni, ettől kezdve 10 emberrel játszott a Dózsa, majd a 77. perctől, Nagymarosi kiállítása miatt kilenccel. Így a 11 emberrel játszó ellenfele gálázhatott,

Kocsis Sándor és Czibor Zoltán 3-3 alkalommal, Deák Ferenc 2-szer volt eredményes. A nézőtéren szemlélődő miniszter elvtársakban nyilván ekkor fogalmazódott meg végleg a gondolat, hogy az előbbi két játékost át kellene irányítani egy „rendszerközelibb csapatba".

Ez – mint tudjuk - hamarosan megtörtént, és ezzel párhuzamosan új neveket is kapott a két XIX. században alapított csapat. 1951 és 1955 között Budapesti Dózsa SK és Budapesti Kinizsi SK-t írtak a tudósítók, ha ez a két csapat találkozott. Ezen nevükön volt kíváncsi rájuk 1955. június 5-én 70 ezer néző a Népstadionban. Akkor 11 forduló után a Dózsa győzelem nélkül az utolsó helyen szerénykedett, míg a Kinizsi üldözte a kor (nem csak magyar szinten!) két szupercsapatát, a Vörös Lobogónak hívott MTK-t, illetve a Honvédot. Ezt alapul véve óriási meglepetés született a mérkőzésen, ugyanis az újpestiek 4-0-ra győztek. Ezen a napon nemcsak ezt a találkozót rendezték országunk legnagyobb stadionjában, hanem egy másikat is. És ez csak előmeccs lehetett a nagy találkozó előtt. De ne feledjük, 1955-ről van szó, így érthető, hogy a már szóba hozott Honvéd és a Vörös Lobogó vívta a főmérkőzést. 90 ezer néző előtt.

1964.VII.19. Újpesti Dózsa – Ferencváros 4:2 Forrás: tempofradi.hu

Ha fordított a meccsek sorrendje, akkor talán ez lehetett volna minden idők legnézettebb Ferencváros-Újpest derbije, így azonban ez a titulus az 1964. június 19-én vívott találkozójukat illeti meg. Ezt szintén a Népstadionban rendezték, 85 ezer néző előtt, és a találkozó rangját az is jelzi, hogy Sbardella személyében egy olasz játékvezető irányította. A forró nyári napon vívott találkozón az Újpesti Dózsa 4:2-re nyert, és a Népsport a következőt írta róla: „Nagyiramú, színvonalas, változatos, forró légkörű, igazi rangadót láthatott a Népstadion közönsége... A végig kitűnően, ötletesen játszó Újpesti Dózsa teljesen megérdemelten nyert, s helyzetei alapján akár több gólt is rúghatott volna."

1973-tól 1987-ig mindig a Népstadionban találkozott a két csapat a klasszikus kettős rangadók keretében. Ilyen futballfesztiválok kevés helyen voltak a világon.

Aki valaha is járt ilyenen, emlékezhet, hogy milyen remek hangulatúak voltak. A hangulatot persze nagyban befolyásolta, hogy mikor tudott a Ferencváros vetélytársa lenni a bajnokságban az Újpestnek. A '70-es éveket uralták a lilák, ekkor a megszerezhető 10 bajnoki címből 8-at ők zsebeltek be. Amikor nagy fölénnyel vezették a tabellát, és üldözői csak távolról nézték őt, akkor a derbiken is kevesebben voltak. A zöldek focistái mégis mindig kitettek magukért ezekben az időkben is, hisz' a '70-es években vívott 21 meccsből 7-et ők nyertek, csak 6-ot a lilák és 8 lett döntetlen. A Dózsa hiába uralta a bajnokságot, de egyetlen pontvadászatban sem tudta mindkét alkalommal legyőzni ősi ellenfelét. 1979-ben volt az a bizonyos 7-1-es Fradi-diadal. Amikor az Újpest lett a bajnok. Az 1976-os 8-3-as Dózsa-sikernél viszont a Ferencváros. Világraszóló párviadal volt ez. Amit a '80-as években elhomályosított a Honvéd, a Rába ETO és a Videoton naggyá válása. A derbi azóta már nem ugyanaz, mint volt korábban. 1987-ben az említett csapatok előretörése miatt meg is szűntek a kettős rangadók, és a derbik visszaköltöztek az Üllői útra és a Megyeri útra.

1987. október 31-én már a Megyeri úton nyert az FTC 4-1-re és ezt követően is voltak még hangulatos találkozók ott. 1989-ben 25 ezer néző előtt Fonnyadt két góljával nyert 2-0-ra a Ferencváros,

mely akkor listavezető volt. Az Újpest pedig kiesőjelölt, végül a szezon végén az előbbi a második, utóbbi a kilencedik helyen végzett. Ám az említett csata történelminek bizonyult. Ugyanis a rendszerváltás, labdarúgásunk csökkenő színvonala és eredményessége miatt már ekkora közönség soha többé nem jött össze egy derbin. Az újkori mélypont nagyon hamar, 1991. október 19-én eljött, ekkor a Megyeri úton mindössze 4 ezren látták az 1-1-es döntetlent. Ekkor már a csapatok mai neveiken, Újpesti TE és Ferencvárosi TC próbálták szórakoztatni a gyér közönséget. Eszenyi és Páling voltak a gólszerzők, és a Nyilasi Tibor edzette vendégcsapat talán azért nyújtott visszafogott produkciót, mert a Werder Bremen elleni KEK-mérkőzésre tartalékolt. És esetleg el akarta altatni a brémai zöld-fehérek nézőtéren ülő edzőjét Otto Rehhagelt. Persze a hideg miatt nem alhatott el, mindenesetre nem indult haza idegesen. Inkább a kilátogató magyar rajongók lehettek idegesek, de ekkor már meg kellett barátkozni a gondolattal, hogy más ez, mint a „régi idők focija".

Más a háttér is. A '90-es évek második felére már gyakran nagyobb teret kapott a tudósításokban egy-egy derbit kísérő negatív esemény, mint maga a játék.

Újpest-Ferencváros találkozók ürügyén utcai harcosok lepték el a fővárost, telefonon egyeztetett verekedések, kirakatbetörések, békés járókelők vegzálásai kísérték a derbit. És elképesztő rendőri akciók, melyek kis túlzással fél napra megbénították Budapest életét. A szép számmal megjelenő kereskedelmi tv-k híradásaiban egy-egy derbi kapcsán repülő kukákat, szélen elrobogó rendőrlovakat, pajzzsal elhárított támadásokat és füstbombákat lehetett látni, szépen beívelt labdák, villámgyors elfutások, zseniális védések és bombagólok helyett. Aztán három évig nem rendeztek derbit, mert nem egy osztályban szerepelt a két csapat.

2009. október óta vannak ismét Újpest-Ferencváros helyi rangadók. Ezúttal a Megyeri úton nem lehetnek jelen a szurkolók.

Üres lelátók előtt minden egészen más, ezt látjuk hétről hétre Európa legnagyobb csapatainak mérkőzésein is.

Egyvalamit viszont a kontinens legtöbb mai rangadójának főszereplői irigyelhetnek az Újpest-Ferencváros csata résztvevőitől. Ilyet múltra visszatekintő derbi nem sok van a világon.