Stasi-ügynökök a lelátón, mérgezéstől rettegő világsztárok a stadionban

Szurkolónak álcázott Stasi-ügynökök, rettegő nyugatnémet futballsztárok, becsapott UEFA és szurkolók. Ez csak néhány kiragadott momentum az 1973-74-es Bajnokcsapatok Európa Kupája szezon legizgalmasabb párharcából, amikor a Bayern München és a Dynamo Dresden csapott össze egymással. A sport szinte másodlagos volt, mert az NDK pártemberei ideológiai harcot csináltak az ütközetből.

1973-ban a Dynamo Dresden harmadszor nyerte meg a keletnémet labdarúgó-bajnokságot, a Bayern München pedig szintén harmadszor a nyugatnémet Bundesligát. Így mindkét csapat a Bajnokcsapatok Európa-kupájába nevezhetett. Az első fordulóban különböző erősségű ellenfeleket kaptak: a keletnémetek a kor egyik legjobb csapatát, a Juventust, a nyugatnémetek pedig egy sem akkor, sem máskor nem jegyzett svéd csapatot, az Atvidabergset. A müncheniek nagyon megszenvedtek a továbbjutásért, csak a 210 perc során kialakult 4-4-es összesített eredmény utáni tizenegyespárbajjal vergődtek a második fordulóba.

A drezdaiak viszont óriási meglepetésre kiütötték az olasz csapatot.

Otthon 2-0-ra nyertek, és ugyan Torinóban már a 30. percben 3-1-re vezettek Dino Zoffék, a végén csak 3-2-re tudtak nyerni.

Hansi Kreische gólja a legendás olasz kapusnak, Dino Zoffnak Forrás: sportbuzzer.de

Így október 5-én mindkét német csapat tagjai várhatták a második forduló sorsolását. A zürichi Atlantis Hotelben előbb a Bayern München neve került ki az üveggömbből, majd rögtön utána a Dynamo Dresdené. Először fordult elő, hogy nemzetközi kupában összekerült egy NSZK-ban és egy NDK-ban játszó csapat. Az utóbbi ország akkor már 24 év óta létezett, és azóta vívta kérlelhetetlen ideológiai harcát az előbbivel. Minden téren, és ez alól a sport sem volt kivétel.

Megjelent a klub párttitkára és közölte: tudják, fiúk, feltétlenül le kell győzniük a Bayernt, ez nagyon fontos a békés együttélés szempontjából. Ilyen és ehhez hasonló dumákkal tömték a fejünket" – emlékezett vissza később a sorsolás utáni órákra a Dynamo akkori játékosa, Reinhard Häfner.

Reinhard Häfnerék közel voltak hozzá, hogy kiejtsék a Bayernt Forrás: Twitter

Az ideológiai mellett elkezdődött a szakmai felkészülés is a történelmi párharcra. Akkoriban még nem voltak otthoni használatra videómagnók, vagyis a technika segítségével nem lehetett feltérképezni az ellenfelet. A müncheniek minden gond nélkül megnézhették a keletnémet tv-ben a Dresden mérkőzését. A drezdaiaknak ez nem volt problémamentes, de mivel államérdek volt a nyugatnémet csapat legyőzése, kérhettek ehhez segítséget.

Sőt, a keletnémet Állambiztonsági Hivatal annyira az ügy mellé állt, hogy a párharc előtti utolsó Bayern-meccsre egy Stasi-tiszt kíséretében az NSZK-ba utazhatott Walter Fritzsch vezetőedző.

Ugyanezt az utat fordítva a bajorok is megtették, Udo Lattek vezetőedzőt a klub menedzsere, Robert Schwan kísérte el az NDK-ba. Világmegváltó dolgokat egyik küldöttség sem látott. Fritzsch legalább sok gólt élvezhetett, ugyanis a Bayern úgy kapott ki Kaiserslauternben 7-4-re, hogy 3-0-ra és 4-1-re is vezetett. A keleti csapat edzője nem gondolhatta akkor, hogy az ő játékosai is hasonló őrült meccseket vívnak a bajorokkal.

Az első mérkőzésre 1973. október 24-én Münchenben került sor, ide

az NDK utazási törvényének megfelelően a Dresdent egyetlen valódi szurkolója sem kísérhette el.

A Stasi emberei természetesen a Dynamóval tartottak, de ők inkább azért, hogy a csapat küldöttségét együtt tartsák, és kevésbé azért, hogy védjék. Ám a demokrácia látszata kedvéért két különvonat is érkezett Drezdából Münchenbe. A Stasi által szurkolónak kiképzett megbízható elvtársakkal. A csapat tagjai azonnal tudták, hogy ezek nem azok közül valók, akik otthon buzdítani szokták őket. Erről ezt mondta a már idézett Häfner:

Amikor ezek az állítólagos futballszurkolók meglengették a zászlóikat, már tudtuk, hogy semmi közük hozzánk. Ismertük a zászlókkal meccsre járó vezérszurkolóinkat. Ezek nem ők voltak, még a dalainkat sem ismerték."

Ám a drezdaiak valódi szurkolóik távollétében váratlan erkölcsi segítséget kaptak: a Bayernt gyűlölő 1860 München drukkerei megtanulták a Dynamo indulóját (nyelvi nehézségeik ugyebár nem voltak), és a mérkőzésre tartó keletieket ezzel buzdították. Ők azonban már nem voltak ott az Olimpiai Stadionban, és a Bayern-szurkolók sem töltötték meg teljesen az egy évvel korábbi ötkarikás játékokra épített csodaarénát. Aki nem ment ki, az sajnálhatja, mert nagyszerű találkozó volt. A Dynamo szerzett vezetést, majd jött két Bayern-gól, majd újabb két keleti találat. A szünetre 3-2-es drezdai vezetéssel mentek a csapatok. Ekkor a Bayern akkori elnöke, Wilhelm Neudecker berontott az öltözőbe, őrjöngve letolta a gárdát, majd ott és akkor megemelte a csapattagoknak a továbbjutás esetére ígért prémiumot. Ez hatott, ugyanis a Bayern ismét megfordította a meccset, és 4-3-ra nyert. Igaz, ez nem tűnt túlzottan megnyugtató előnynek a visszavágóra.

A második találkozóra a keletnémetekre ráerőltetett nagy szovjet ünnepnapon, 1973. november 7-én került sor. Becslések szerint 300 ezer keletnémet szeretett volna jelen lenni a stadionban. Csakhogy a Stasi kissé túlbiztosítva a dolgot, az Action Advance művelet keretében a 36 ezer jegyből csak 8 ezret értékesített a drukkerek között.

A maradék 28 ezret az elvtársak és hűbéreseik kapták.

Vagyis a párharc két meccsét összesen 8 ezer igazi drezdai szurkoló láthatta. 8 keletnémet márkába került egy-egy pénztárba jutott jegy, ami jelképes összeg volt, ennyit 2-3 óra alatt meg lehetett keresni egy szocialista gyárban. A szurkolók már este megszállták a reggel nyitó pénztár környékét, kb. olyan jelenetek lehettek ott, mint 1989-ben a szocialista országok nyugatnémet nagykövetségeinél. Érthető, hogy a többség belépő nélkül maradt.

Számukra csak az jelenthetett volna vigaszt, ha a találkozó előtt megpillanthatják a nyugati sztárokat. Csakhogy a Bayern az UEFA előírásai ellenére nem volt hajlandó a találkozó előtti napon az NDK-ba utazni. A határ nyugati oldalán töltötte az éjszakát, az UEFA-nak azt kommunikálva, hogy

a München és Drezda közötti jelentős szintkülönbség miatt ott akartak a játékosok akklimatizálódni.

Arról nem érkezett hír, hogy az európai szövetség Svájcban, két-háromezer méteres hegyek között lakó illetékesei hány percig (óráig) hahotáztak a kifogás hallatán. A nyugatnémet közvélemény pedig azt az indokot kapta, ami nyilván közelebb állt a valósághoz, miszerint attól féltek a vezetők, hogy valamit belekevernek az ételükbe a vendéglátóik.

A Dynamo Dresden csapatkapitánya, Frank Ganzera és a Bayern München kapitánya, Franz Beckenbauer Forrás: Bild: picture-allaiance/dpa

Ennek az erős üldözési mániának azért volt némi alapja, ugyanis néhány évvel korábban a nyugatnémet ifjúsági válogatott tagjai közül sokan gyomorrontást és hasmenést kaptak egy lipcsei tornán. Köztük a Bayern két erőssége, Paul Breitner és Uli Hoeness is. Így aztán hiába várták a rajongók ezrei a sztárcsapatot a drezdai Hotel Newa előtt. A müncheniek a meccs napján délután fél háromkor érkeztek csak oda, és ugyan a drukkerek elől el tudtak bújni, de a Stasi elől nem.

Az Állambiztonsági Hivatal illetékesei kilesték a szállodában tartott utolsó taktikai értekezletet, és motoros rendőr száguldott az ott elhangzottakkal, illetve a Bayern kezdőcsapatával Fritzsch edzőhöz.

Közben a várost is megszállták a biztonságiak. A 8 ezer szerencsésen jegyhez jutó szurkoló egyike, az akkor 23 éves Horst Müller így emlékezett arra a délutánra-estére:

A stadion felé vezető úton ügyesen elrejtve mindenütt vízágyukat helyeztek el. Bent a biztonságiak sportos ruhában voltak, és mindegyiken sapka, ami érthető november elején. A többségen zöld vagy kék, néhányon piros.

A sapkások egy része a pályát nézte, másik részük a nézőteret, ami meglepő egy focimeccsen. A piros sapkások időnként jelt adtak, erre a többiek pozíciót váltottak, így közülük mindenki láthatott valamit a mérkőzésből. Bár egyértelműen nem ezért érkeztek."

Pedig a müncheni meccshez hasonlóan ez is izgalmas, remek találkozó volt. Több krónikás is megemlíti utólag, milyen szörnyű, hogy a világ ennek a német-német ütközetnek a körítésére emlékszik csak, holott nincs kizárva, hogy a BEK/BL-történelem legjobb párviadala volt. Sajnos mindkét gárda nem juthatott tovább, pedig megérdemelte volna! Az első negyedórában a hazaiak nem tudtak mit kezdeni Uli Hoenesszel. Az akkor lobogó hajú, fiatal csatár, aki később a klub elnöke lett, szétfutotta a drezdai védelmet, és gyorsan kétgólos előnyhöz juttatta a Bayernt. Ám a hazai csapat még az első félidőben egyenlített.

A Beckenbauer irányította védelmet, akárcsak Münchenben, itt is percenként szedte szét a drezdai támadósor.

Az 56. percben a már szóba hozott Reinhard Häffner góljával 3-2-re alakult az állás, és ezzel a Dynamo lett volna a továbbjutó. Tombolt a stadion, a „tégla-szurkolókat" is magával ragadta a hatalmas győzelem lehetősége. Ám mint a Bayern és a német válogatott történetében oly' sokszor, ezúttal is Gerd Müller volt a megmentő. Góljával egyenlített a Bayern, és végül 7-6-os összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé.

A mérkőzés után az NSZK legendás szövetségi kapitánya, Helmut Schön, aki Drezdában született, ott nőtt fel, és onnan lett német válogatott, egy csomagot dobott oda, ahol a legtöbb igazi keletnémet szurkoló volt. Ők gyorsan próbálták kibontani azt, de a rendőrök fürgébbek voltak, gumibottal szétzavarták a drukkereket, majd elvitték a kiszakított csomagot. A már idézett fiatalember, Horst Müller látta, hogy apró Bayern München-ajándékok voltak benne, jelvények, kis zászlócskák. Egy sem kerülhetett drezdai szurkolóhoz. A Stasi vezetői pedig elégedetten írták be a jelentésükbe:

A nap során nem történt ellenőrizetlen közeledés Kelet és Nyugat között."

Örült meccset hozott Kelet és Nyugat összecsapása Forrás: Twitter

A meccs után a Bayern München villámgyorsan és probléma nélkül elhagyta a Német Demokratikus Köztársaság területét. Megvédte a bajnoki címét a Bundesligában, és abban a szezonban története során először megnyerte a BEK/BL-t. A Dynamo Dresden csak bronzérmes lett a keletnémet bajnokságban, így a következő évben nem indulhatott harcba a BEK-serlegért.