A trabzoni csapat 2-2-t játszott az Antalyasporral, és három fordulóval az idény befejezése előtt behozhatatlan előnyt szerzett a válogatott Szalai Attilát foglalkoztató Fenerbahcéval szemben, ugyanis kilenc ponttal vezet a tabellán. A lefújás után a szurkolók pillanatok alatt elárasztották a pályát, a biztonságiaknak szerencsére esélyük sem volt cselekedni, és jobban is tették, hogy nem avatkoztak közbe.
Az 1967-ben alapított klubnak ez a hetedik bajnoki címe. A legutóbbi bajnoki címük óta eltelt 38 évben csupán kétszer, 2010-ben (Bursaspor) és 2020-ban (Istanbul Basaksehir) fordult elő, hogy nem a három isztambuli nagy csapat, a Galatasaray, a Fenerbahce vagy a Besiktas valamelyike nyerte a bajnoki címet.