Dárdai játékosként 286 bajnoki mérkőzéssel a mai napig klubrekorder, edzőként pedig a Hertha megmentőjeként tekintenek rá a szurkolók. Dárdai 1997 és 2011 között összesen 372 meccsen játszott a fővárosiak színeiben, majd az utánpótlásban tevékenykedett edzőként. A felnőtt csapatot 2015 februárja és 2019 nyara, majd 2021 januárja és novembere között irányította.
A hétfő délben tartott sajtótájékoztatón Dárdai Pál elsőnek azt mondta, hogy újra visszatérhet a csapat élére, de sok tennivaló lesz még a bennmaradás kiharcolásához:
Sok hiba van még a csapat játékában, amit közösen kell kijavítanunk. A játékosoknak többet kell segíteniük egymást, jobban össze kell tartaniuk. Tudom, hogy ezek üres szavaknak tűnnek, de az ilyen dolgoknak a fociban is működniük kell
- nyilatkozta a Hertha magyar edzője.
A fociban csak a következő meccs számít. Nehéz a helyzet, nem azért vagyok itt, hogy ígérgessek. Minden az eredményekről és a következő lépésekről szól, amiket meg kell tennünk, ha sikeresebbek akarunk lenni
- mondta el Dárdai Pál. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya elárulta, hogy már vannak ötletek a fejében a lehetséges játékrendszerrel és sok minden mással kapcsolatban.
Még nem tudok sokat mondani ezekről, először szeretnék képet kapni a csapatról és beszélgetni a játékosokkal
- mondta el a magyar edző. Dárdai kiemelte, vezéregyéniségekre van szüksége a csapatnak, de azt nem árulta el, kiknek szánja ezt a szerepet. A Hertha honlapjának beszámolója szerint a szakmai stábból Volkan Bulut és Daniel Fischer is távozott, ugyanakkor a közmédia érdeklődésére Bódog Tamás megerősítette, marad a csapatnál és segíti Dárdai munkáját.
Az volt a terv, hogy a nyáron visszatérek a klubhoz és kiveszem a részem abból, hogy a Hertha utánpótlás-játékosai ismét itt maradjanak nálunk. De most az én felelősségem, hogy a felnőtt csapatot a Budnesligában tartsam
- hangsúlyozta ki a Hertha új edzője.
Ezúttal nemcsak kemény munka, hanem egy kis szerencse is kell. Mindenkinek szüksége van erőre, pozitív energiára és mentalitásra, hogy pozitívan nézzen szembe az előttünk álló kihívásokkal - zárta le mondandóját a berliniek régi-új edzője.
A Hertha péntek este 5-2-es vereséget szenvedett az addig sereghajtó Schalke 04 vendégeként, így hat fordulóval a vége előtt az utolsó helyre csúszott vissza a Bundesligában. Dárdai első bajnokiján, jövő szombaton a Werder Bremen elleni hazai összecsapáson irányítja a csapatot.