Kuntz a német utánpótlásból érkezve 2021 őszén vette át a csapat irányítását, de két nap híján két évvel később mennie kellett. 20 meccsen irányította a válogatottat, ezeken 12 győzelem és 3 döntetlen mellett 5 vereség volt a mérlege.
A 60 éves német vezetőedző irányításával a törökök az Európa-bajnoki selejtezőkön 3-1-1-es mérleggel csoportmásodikként, továbbjutó helyen állnak, miután többek között a walesi együttes ellen is nyerni tudtak.
A szeptember azonban nem alakult a legjobban, hiszen a selejtezőn odahaza a 88. percben mentettek pontot Örményország ellen, majd szabadnaposként Japántól szenvedtek vereséget felkészülési meccsen – ezek vezettek a menesztéséhez.
A török szövetség egyelőre nem nevezte meg Kuntz utódját, de sajtóhírek szerint honfitársa, a korábban a német válogatottat világbajnoki címre vezető Joachim Löw lehet a következő szövetségi kapitány.