A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Nike, Coca-Cola, Levi Strauss: rengeteg pénzt keresnek a világmárkák az olimpia alatt

Vágólapra másolva!
A sportolókkal együtt a nemzetközi nagyvállalatok is hosszú időt fordítottak a párizsi olimpiára való felkészülésre. Most új csúcsüzletek nyitásával és reklámkampányokkal arathatják le ennek gyümölcsét.
Vágólapra másolva!

A botrányos megnyitóval induló párizsi olimpia természetesen nem csak az országaikat képviselő élsportolók, hanem – mint minden jelentős nemzetközi sportesemény – a vállalatok számára is kiemelten fontos esemény. A legutóbbi, 2020-ban Tokióban megrendezett olimpián a gyártók és a kiskereskedők nagyjából 100 millió dollárt (kb. 37 milliárd forint) kerestek közvetlenül csak a licencelt termékek értékesítésével. Minden egyéb, főként a sportolókat sújtó körülmény ellenére – az úszószámokhoz méltatlan, ürülékes vizű Szajna, vagy a nyers hús az olimpiai faluban – a párizsi olimpia is bizonyosan jó üzlet lesz; a vállalatok eltérő stratégiák mentén kereshetnek sokat az év sporteseményén.

Párizs, 2024. július 26. Légi felvétel az olimpiai csapatokat szállító hajókról a Szajna folyón a 2024-es párizsi nyári olimpia megnyitóünnepségén 2024. július 26-án. Jobbról a Notre Dame-székesegyház. MTI/AP/AFP pool/Lionel Bonaventure
Légi felvétel az olimpiai csapatokat szállító hajókról a Szajna folyón a párizsi olimpia megnyitóünnepségén. Jobbról a Notre Dame-székesegyház.
Fotó:  MTI/AP/AFP pool/Lionel Bonaventure

Amelyik a nézők elérésében hisz: a Nike

A sportmárka az idei olimpia egyik bőkezű támogatója és reklámozója, melynek szponzori ráfordítása több tízmillió dollárra tehető, függően attól, hogy egyes reklámköltéseit hova sorolják. A tokiói játékokra a 2021-ben kiadott összesítés szerint 39 millió dollárt fordítottak, a párizsi olimpia kapcsán pedig a vállalat annyit árult el: költésük magasabb összegű most, mint négy éve. Viszonyításként: a WSJ számításai alapján a márka marketing és szponzorációs kiadásai évi 4,3 milliárd dollárt érnek el.

Érdekes, hogy a nagy sportesemények önmagukban nem adnak jelentős plusz löketet a sportruházat értékesítésének, de a Nike és az Adidas számára is elsősorban a jelenlét és a nézők elérése fontos Párizsban. Utóbbit a Nike vezérigazgatója is aláhúzta még egy júniusi nyilatkozatában. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – a márka Párizsra atlétáknak ajánlott új sneakers-ével, pontosabban egy új lábbeli prototípusával készült.

Párizs, 2024. július 26. Érkeznek a nézők a 2024-es párizsi nyári olimpia megnyitóünnepségéhez vezető beléptetőkapukhoz Párizsban 2024. július 26-án. MTI/EPA/Franck Robichon
Érkeznek a nézők a 2024-es párizsi nyári olimpia megnyitóünnepségéhez vezető beléptetőkapukhoz Párizsban 2024. július 26-án
Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

A főszponzor az egész világot "olimpizálná"

Az olimpiai játékok egyik hagyományos, a párizsi olimpia tekintetében pedig az egyik legnagyobb szponzor a Coca-Cola. Az üdítőipari vállalat több mint 70 piacán szervez ehhez kapcsolódó olimpiai témájú programokat és szponzorációkat. James Quincey, a vállalat vezérigazgatója szerint ez az első alkalom, hogy a teljes portfóliójuk kiválasztott szegmenseiben lényegében globális promóciókkal jelentkeznek - ezzel persze a vásárlói kosarak értékeit kívánják növelni.

Ömagukban is erős márkáit hirdeti a Procter & Gamble

A világ egyik legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó vállalata a Procter & Gamble, rendkívül széles márkaportfólióval, termékeik jelentős részét Magyarországon is ismerik. A cégnél idén úgy döntöttek, hogy ezt használják ki, és nem a vállalatot reklámozzák, hanem az Ariel, a Pampers, és a Gillette márkanév alatt forgalmazott termékeiket.

Az Uber már a Szajnán is nyújt szolgáltatást

A Magyarországra visszatérő Uber már tavasz óta készült a párizsi olimpiára, többek között azzal, hogy szajnai hajós személyszállítást ajánlott, július 12-től augusztus 3-ig pedig 1 órás ingyenes hajós városnézésre lehet valamelyik hajójuk fedélzetére lépni. Természetesen ez elsősorban promóció, és a cégnél abban bíznak, hogy a fizetős szolgáltatásaikra is jelentős lesz a kereslet az olimpia alatt.

A Champs-Élysées-re tér vissza a farmerkirály

A Levi Strauss már áprilisban bejelentette, hogy az olimpiára készülve újranyitja zászlóshajónak tekintett üzletét a világ egyik leghíresebb sugárútján, egyben legforgalmasabb bevásárlóutcáján, a Champs-Élysées-en

image

Szintén tavasszal nyitotta meg boltját a francia fővárosban a Hoka, júliusban pedig a Magyarországon is jelen lévő, lábbeliket áruló Birkenstock pedig a Le Marais-negyedben nyitotta meg első párizsi üzletét.

A luxusipari vállalatok is lehetőséget láttak a párizsi olimpiában. 

Például az LVMH közel 160 millió dolláros, kiemelt szponzorációs megállapodást kötött az eseményre – persze némi ellentételezésért. Így a cégcsoporthoz tartozó Lous Vuitton bőrből készült termékeibe kerül majd az olimpiai érmék és trófeák egy része.

Aki pedig most dönt úgy, hogy néhány napra Párizsba utazik, alighanem hosszasan kell keresgélnie, mire igényeinek és anyagi lehetőségeinek is megfelelő szállást találna. Az Airbnb adatai szerint a nyári olimpia időszakára ötször annyi éjszakát regisztráltak a lakásokra, mint egyébként a nyár azonos időszakára.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!