Letartóztatták a világhírű rappert, Sean Diddy Combsot; szexuális zaklatással vádolják

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban ketartóztatták a világ egyik legismertebb rapperét, Diddyt, akit többek között szexuális zaklatással és emberkereskedelemmel vádolnak. A zenészt, aki tagadja a vádakat, nemrégiben 100 millió dollár megfizetésére is kötelezték egy másik eljárásban.
Vágólapra másolva!

Letartóztatták Sean Diddy Combs rappert, zenei producert és üzletembert Manhattanben, miután az esküdtszék vádat emelt a rapper ellen – közölte a kerületi ügyész hivatala.

Marc Agnifilio, a híresség ügyvédje azt mondta, szerinte igazságtalan az eljárás - írja a Reuters nyomán a Világgazdaság

A rappert több rendbeli szexuális zaklatással, garázdasággal, emberkereskedelemmel és csalással is vádolják. Diddy tagadja az ellene felhozott vádakat.

Egy másik eljárásban 100 millió dollár kártérítés fizetésére kötelezték a rappert, miután Derrick Lee  Cardello-Smith egy perben azzal vádolta a zenészt, hogy bedrogozta és szexuálisan zaklatta egy bulin, csaknem 30 éve. Az 51 éves férfi által megfogalmazott vádak szerint a híresség akkor inzultálta, amikor Detroit közelében dolgozott egy étteremben – írja a The Guardian.

A dolog pikantériája, hogy Cardello-Smith jelenleg börtönben ül, méghozzá szexuális bűncselekmények miatt. A férfi a börtönben jogot is tanult, és számos eljárást indított büntetése alatt, a leghíresebb vádlott Sean Diddy.

P. Diddy
Manhattanben letartóztatták Diddyt
Fotó: P. Diddy / Instagram

Nemrégiben egyébként egy videófelvétel is előkerült a rapperről, amelyen jól látható, hogy a földön rugdossa magatehetetlen barátnőjét, Cassie Venturát. A felvétel még 2016-ban készült az InterContinental Hotelben. 

A sokkoló videón a rapper félmeztelenül, a derekára tekert törölközővel látható, amint Cassie-t üldözi a hotel folyosóján

Amikor a nő megpróbált bejutni a liftbe, a férfi a tarkójánál fogva megragadta, és a földre fektette, ahol iszonyú erővel rugdosta szerelmét, aki eközben teljesen mozdulatlanul feküdt.

Ezután Diddy a kapucnis pulóverénél fogva visszarángatta a szobájukba a nőt, majd úgy tettek, mintha semmi nem történt volna. Két nappal később a pár kézen fogva jelent meg a vörös szőnyegen a The Perfect Match című film premierjén.

Tavaly végül Casandra Ventura peren kívüli egyezséget kötött Diddyvel, akit súlyos testi sértéssel, szexuális rabszolgasággal és nemi erőszakkal vádolt 10 évig tartó hivatásos és romantikus viszonyuk ideje alatt. Az ügyet meg nem nevezett összeg kifizetésével zárta le a producer, aki végig tagadta a vádakat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!