Vágólapra másolva!
A Wenckheim-palota rekonstrukciójával befejeződött a Szabó Ervin Könyvtár bővítése és felújítása. A felújított olvasótermekben kettőszáz helyett kilencszáz ember olvashat.
Vágólapra másolva!

Befejeződött a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületének rekonstrukciója és bővítése, tudta meg az [origo] Fodor Pétertől, a könyvtár főigazgatójától. Az egyeztetések, előkészítő munkák 1997-ben kezdődtek. Az Országgyűlés címzett támogatást juttatott a felújításra, mely az állami és az önkormányzati pénzekből így összesen 3 milliárd forintot emésztett föl. A zárókövet szeptember 7-én Demszky Gábor főpolgármester helyezi el.

A műemléki Wenckheim-palota neobarokk épülete régi fényében ragyog, és szeptember 12-től a közönség is látogathatja. Belépni azonban nem az eddigi főbejáraton keresztül, hanem a Reviczky utca felől lehet - a mozgássérültek kerekeskocsijával is. Ott a régi kocsiszín épületében kávézót rendeztek be, az udvart pedig üvegtetővel fedték le.

A térre néző három olvasótermet, új elnevezésük szerint az Arany-, az Ezüst- és a Fogadótermet rendezvények, vetítések, sajtótájékoztatók alkalmával bezárják. Berendezésük könnyen átalakítható, az intézmény ezekben minél több kulturális eseményt szeretne megrendezni. Az eddigi kétszázzal szemben a bővítés során kilencszáz férőhelyet tudtak kialakítani az olvasótermekben.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!