Pontos adatokat nem tudni, hányan mentek Kanadába letelepedési szándékkal Magyarországról, és hányan jöttek haza közülük. Míg a Magyar Távirati Iroda Pintér Sándor belügyminiszter kanadai látogatása kapcsán a tavalyi évre vonatkozóan 2391 emberről írt, addig Peter Lilius, a bécsi kanadai nagykövetség menekültügyekkel foglalkozó munkatársa 1932 főt említett. 2001-ben eddig körülbelül 600-an menekültek Kanadába. Pintér egy sajtótájékoztatón kijelentette: "Magyarországon senkit sem üldöznek származása miatt." Ezt a kanadai bevándorlási hivatal munkatársai nem hiszik el, hiszen a menekültjogot kérők körülbelül negyede, Lilius szerint 21%-a kapta meg a menekült státust. A magyar hatóságok információi szerint az elmúlt 5 évben körülbelül 5800 magyar állampolgár kért eddig menekültjogot Kanadában.
Kanada befogadó állam, a világ egyik legliberálisabb bevándorlási törvényével, ráadásul a gazdag ország komolyan tudja segíteni az érkezőket a beilleszkedésben. Ugyanakkor az ország kulturálisan sokszínű, származásuk miatt a romáknak sem nehezebb munkát találniuk. "Sokkal könnyebb Kanadába menni, mint bárhova máshova. Nyugat-Európa közelebb van, olcsóbb is az út, de gyakorlatilag senkit sem fogadnak be, és sokkal nagyobb a diszkrimináció, mint a tengeren túl" - mondta az [origo]-nak Krasznai József, a zámolyi romák vezetője. A zámolyiak azért nem Kanadát választották úti célul, mert nem volt elég pénzük repülőjegyre.
"Úgy tudom, kezdetben zenész családok mentek ki, velük indult a menekülés. '96 körül 30-50 család ment ki, és ők könnyen megkapták a letelepedési engedélyt. Ennek a híre gyorsan elterjedt a romák között, és '97-ben már sokan útnak indultak" - mondta az [origo]-nak Kozma Blanka, a Közéleti Roma Nők Egyesülete vezetője. Kozma évek óta rendszeresen tanáccsal segíti a menekülni szándékozókat és a hazatérőket, az egyesületnél működő ügyvéd jogi segítséget is ad. Többször is járt Kanadában, a menekültjog megítéléséről folyó tárgyalásokon tanúként számolt be a magyarországi romák helyzetéről.
1999 végén a kanadai menekültügyi hatóság ilyen meghallgatásra invitált magyar állami és civil vezetőket. Akkor Kanadában járt Hölzl Lipót, az Igazságügy-minisztérium helyettes államtitkára, Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudmsan, Farkas Flórián, az Országos Cigány kisebbségi önkormányzat elnöke és Bíró András polgárjogi aktivista is, aki alapítványán keresztül számos roma kezdeményezést segített már. A kanadai állam azért hívta meg őket, hogy képet tudjanak alkotni arról, üldözik-e a cigányokat Magyarországon. Beszámolójuk után több családot is hazaküldtek. Néhány hónap múlva azonban roma civil szervezetek képviselőit is meghallgatták, többek között Krasznai Józsefet is. Ők sokkal szomorúbb képet festettek a magyarországi helyzetről, és újra többen kapták meg a letelepedési engedélyt. A menekült státusok kiadása azóta is folytatódik.
Sok zenész család tagja már korábban is dolgozott néhány évet Kanadában: sokan találtak munkát a magyar, ukrán és orosz éttermekben. 150 000 magyar él Kanadában, akik viszonylag komolyan veszik hagyományaikat, még magyar nyelvű rádióadójuk is van, és szívesen alkalmaznak cigány zenészeket. A zenészek elvándorlását nyilván az indokolja, hogy a rendszerváltás óta drasztikusan csökkent Magyarországon azoknak a szórakozóhelyeknek a száma, ahol cigányzene szól.
Kozma Blanka úgy tudja, a kezdeti időszakban sok segítséget kaptak a zenész családok a Hit Gyülekezetétől. Morvay Péter, a Hit Gyülekezete szóvivője az [origo]-nak elmondta, valóban sok roma és különösen sok zenész család tagja a gyülekezetnek. "Nem segítettünk, bátorítottunk senkit kivándorlásra, a roma hívők pont a gyülekezet adta lelki támasz miatt itt érzik jól magukat" - mondta Morvay. A magyar Hit Gyülekezetétől függetlenül, de hasonló elvek alapján működő kanadai pünkösdi karizmatikus közösségek között azonban létezik magyar alapítású is, amellyel adott esetben az itthoni gyülekezet tagjai kint felvehették a kapcsolatot, mondta Morvay. Ha volt is szerepe a valamelyik gyülekezetnek néhány zenész család kinti boldogulásában, hamarosan komoly, spontán kivándorlási hullám indult, amit senki sem szervezett, hanem személyes kapcsolatokon alapult.
A cseh tévériportról itthon is sokan tudtak, de senki sem látta a műsort, inkább rokonokon, ismerősökön keresztül tudtak a lehetőségről. "Futótűzként terjed a hír, semmi perc alatt mindenki megtud mindent"- mondta Krasznai József, a zámolyi romák vezetője az [origo]-nak. Az ügyben megkeresettek mindegyike állítja, soha senki sem szervezte tudatosan a romák kivándorlását Kanadába. A szerencsés kintiek szoros kapcsolatot tartanak az itthon maradottakkal, és jó néhányan hazatértek vagy hazalátogattak. A telefon Kanadában nagyon olcsó, Hajnal László kulturális antropológus - akinek hamarosan megjelenik egy tanulmánya a Kanadába menekült budapesti oláh cigányokról - tapasztalatai szerint rendszeresen felhívják a kint lévők az ittenieket, mindennaposak a konferenciabeszélgetések. Hajnal szerint pont az informális híráramlás miatt sok az álinformáció a romák körében: a kintiek az előnyöket, a hazaküldöttek a hátrányokat nagyítják fel. Krasznai szerint viszont nagyon felkészülten indulnak útnak az emberek, pontosan tudják, hogy mire számíthatnak, és mit kell itthon és kint elintézniük. Kinti ügyvédek részletes, magyar nyelvű brosúrái is köröznek a romák között, amelyekben részletesen olvasható, mi történik velük a repülőtérre érkezésüktől a tárgyalásukig, hol mit kell mondani, és milyen papírokkal érdemes fölszerelkezni még Magyarországon. Pintér szerint a távozók tudatlanságát az is bizonyítja, hogy sokan a kanadai magyar konzulátuson kérnek segítséget, ami a kanadaiak előtt is mutatja, a romák nem tartanak a magyar államtól. Információink szerint azonban csak akkor fordulnak a kinti képviselethez, ha kiutasítják őket, és nincs pénzük a hazatéréshez. A magyar állam ilyenkor csak akkor segít, ha lát valamilyen biztosítékot, hogy a kölcsönt visszakapja.
Elsősorban nem a legrosszabb helyzetben élő romák menekülnek Kanadába. A lecsúszó, de korábban jól élő zenész családokat is inkább városi, képzettebb, jobb anyagi körülmények között élő emberek követték. Ennek a fő oka, hogy az út nagyon drága, és komoly felkészültség kell ahhoz, hogy a kanadaiak befogadják az érkezőket. Sokan eladják összes ingóságukat, hogy ki tudjanak utazni, de ehhez nagy bátorság kell, mert ha kiutasítják őket, itthon lakás és vagyon nélkül kell újrakezdeniük életüket. "Amikor elkezdődött, gazdagabbak jöttek, most már ez nem így van. Akinek van egy kis pénze, akár csak a repülőjegyre, az jön"- mondta a kint élő R. Béla.
Az útra kelők megpróbáltatásai már a repülőtereken megkezdődnek. Előfordul, hogy a légitársaságok nem vállalják a menekültek szállítását, mert félnek, ha már a torontói reptéren kiutasítják őket, akkor nekik kell állniuk a visszaút költségeit. Kozma Blanka szerint sokan próbálják útközben álcázni magukat: "A legjobb ruhájukban utaznak, kinyalják magukat, ékszereket vesznek föl, általában jómódú magyar turista benyomását próbálják kelteni." Kozma úgy tudja, előfordul, hogy már Ferihegyen nagy betűkkel ráírják a repülőjegyre: Hungarian. Egymásnak ellentmondó hírek is keringenek, van aki szerint a Malév veszélyes, mások szerint az Air France a legkeményebb, megint mások a németországi átszállástól tartanak, és pont a francia társaságra esküsznek.
Az érkezőket először leszálláskor, a torontói repülőtéren faggatják ki, ahol már folyamatosan működnek magyar tolmácsok. Ekkor már nincs szükség kosztümre, a reptéren menekültként jelentkeznek a romák. Akit valamilyen okból nem küldenek azonnal haza - igazából senki sem tudja, mik a kritériumok, leginkább a helyi hivatalnoktól függ az elbírálás -, azt átviszik egy menekültszállásra. A legtöbben itt csak 1-2 hónapig maradnak. Ekkor elintézik a hatóságok az egészségügyi biztosításukat, megállapítják a segély mértékét, iskolát szereznek a gyerekeknek, és a menekültek felvehetik a kapcsolatot a helyi roma, emberjogi szervezetekkel. Ügyvédet is fogadhatnak, de ha nincs rá pénzük, az állam is biztosít védőt.
A segély kézbesítésétől kezdve a menekültek lakást bérelhetnek, dolgozhatnak, vagy nyelvtanfolyamra is járhatnak. Általában a családok egyik tagja angolul tanul, a másik dolgozik, mert mindkettő előnyt jelenthet, amikor döntenek sorsuk felől. Építkezéseken és a város környéki földeken dolgoznak a legtöbben. Egy család általában 1200-2000 kanadai dollár segélyt kap, egy lakás havi díja 600 dollár körül van. R. Béla is egy Toronto melletti kisvárosban, St. Cathrinben él, feleségével együtt mindketten dolgoznak, Béla nyelvtanfolyamra is jár. A menekültjogot kérőknek általában egy évet kell várniuk a tárgyalásra.
A tárgyalás hosszú órákig tart, és folyamatosan keresztkérdésekkel szondázzák az érkezőket. Az apró ellentmondások is komolyan veszélyeztetik a pozitív döntést. Mindenkinek egyenként kell bizonyítania: cigány származású, és fizikai veszélyben volt származása miatt Magyarországon. Az általános hazai romaellenesség, a hétköznapi rasszizmus nem elegendő indok. Sokat számít a pozitív ítéletkor, ha valaki fiatal, magasabban képzett, és beszéli a nyelvet. A bíróság rendkívül szubjektíven ítél. Előfordult, hogy testvérek közül nem kapta meg mindenki a menekült státust. Sok roma nagyon méltánytalannak találja az ítélkezést. Ezért tüntetést is szerveztek a bevándorlási hivatal előtt a közelmúltban. A gazdagabbak jobb ügyvédet tudnak fogadni. A bíróságon előadott történetek sokszor ellenőrizhetetlenek. Annak van jó esélye, aki még itthon megfelelő dokumentumokat szerez: rendőrségi végzések, orvosi zárójelentések hasznosak. Fontos, hogy ne lehessen a kérvényezőt belezavarni a kérdésekbe. Aki másképp emlékszik egy adatra a tárgyaláson, mint egy évvel korábban a repülőtéren, azt hazaküldik.
A tárgyaláson sokszor horrorba illő történetek hangzanak el Magyarországról, mindennapos skinheadtámadásokról, rendőrségi brutalitásról. A fizikai veszélyt éppúgy el kell hitetni a bírákkal, mint azt, hogy a hivatalos szervek nem védték meg őket. Ezek a sztorik sokszor nem teljesen fedik a valóságot, és annak is ki kell találnia ilyen történeteket, akivel nem esett meg ilyen borzalom. A roma szervezetek képviselői szerint ugyan valóban a rasszizmus miatt menekülnek a romák, de nehéz bizonyítani, hogy származásuk miatt nem kapnak munkát, orvosi ellátást, ezért inkább keményebb történetekkel próbálkoznak. Az általános indokokat ugyanis nehéz bizonyítani, és sokszor nem is elég a kanadaiaknak. Előfordult, hogy valakit származása miatt kirúgtak munkahelyéről, ezt közölték is vele. Nem jelentette fel munkáltatóját, nem volt semmilyen bizonyítéka az esetre, és hazaküldték. Egy másik ember, aki balesetet szenvedett az arcán, bemutatta orvosi látleletét, azt mondta, hogy skinheadek támadták meg, és befogadta Kanada.
Hajnal László szerint általában nem közvetlenül az üldöztetések miatt indulnak Kanadába a romák, ahogy azt a tárgyalásokon előadják. A legtöbben gazdasági okok miatt választják a menekülést: a jobb élet reményében érkeznek Kanadába. Ezt alátámasztja az is, hogy nem a legelesettebb szabolcsi cigányok mennek, és szép számmal vannak köztük, akik itthon vállalkozók voltak. Mégis, elválaszthatatlan a menekülésük a hazai diszkriminációtól. Sokan közülük pont a magyar oktatás és foglalkoztatás rasszizmusa miatt kerülnek kilátástalan helyzetbe. A közvetlen gazdasági okok és sokkal jobb kinti életszínvonal önmagában még nem magyarázza meg a romák elvándorlását. Nyilvánvaló, hogy a rasszizmus is oka a költözésnek, azzal együtt, hogy a menekültek hajlamosok irreálisan sötét képet festeni az országról.
A fenti problémával is összefügg, hogy a menekülők jelentős része nem cigány. R. Béla szerint környezetében 20% azoknak a magyaroknak az aránya, akik a jobb életet keresve üldözött cigánynak adják ki magukat Kanadában. Kozma Blanka szerint számuk közel megegyezik a menekült cigányokéval. Ráadásul ők könnyebben megkapják a menekültjogot, mint az igazi romák. Jobban felkészülnek itthon, többen beszélnek közülük angolul, általában fiatalabbak és jobb szakmájuk van, illetve egyáltalán van valamilyen végzettségük. Ez jobb pozíciókat biztosít nekik, mint a nagymamával érkező szakképzetlen cigányoknak. Nyilvánvalóan ők is igénybe veszik azoknak a hamisítóknak a szolgáltatásait, akik még itthon papírokat gyártanak az utazóknak orvosi látleletekről, lezáratlan rendőrségi vizsgálatokról. (E hamisítók létezéséről inkább csak mendemondák keringenek, konkrét esetet nem találtunk.)
Hajnal László és Kozma Blanka tapasztalatai szerint jó a kinti romák viszonya az álromákkal. Hajnal szerint, ha megkapják a letelepedési engedélyt, sokszor még később is tartják egymással a kapcsolatot, egy környéken is telepednek le. R. Béla szerint viszont kimondottan ellenséges a viszony. A nyolc hónapja kint lévő Bélával előfordult már, hogy egy ilyen álcigány az utcán magyarul odaszólt neki: "Fasz néger, menj haza, ahonnan jöttél!" Béla szerint azért is rossz a viszony, mert az álcigányok lejáratják őket is, ha kiderül, összevissza hazudoznak elszenvedett sérelmeikről.
A kanadaiak azt is bizonyíttatni akarják, hogy a kérelmező valóban roma. Ez szintén nagyon nehezen megy. Valamely roma nyelvet csak kevesen beszélik, és hivatalos nyilvántartás nincs Magyarországon az emberek származásáról, ezt tiltja az alkotmány is. Ugyanakkor néhány cigány kisebbségi önkormányzat - például a józsefvárosi - kiadott menekülteknek származási igazolást. Ezt a gyakorlatot még 1998-ban két ombudsman, Kaltenbach Jenő kisebbségi és Majtényi László adatvédelmi biztos is jogszerűtlennek nevezte, de állítólag az igazolások kiadása ezután is folytatódott.
Idegenben felerősödnek az egyébként is szoros rokoni kötelékek.Ugyanakkor a feszültség is erősödik, sokszor hisztérikus a légkör a menekültek között. Ez azért van, mert a menekültjog megszerzésekor senki sem mehet biztosra, és az emberek féltékenyen, gyanakodva figyelik egymást. Sokan ugyanis úgy tartják, hogy aki segít valakit lebuktatni a kanadai hatóságok előtt, például azzal, hogy tudja, hamis üldöztetésekről számol be, akkor vele majd elnézőbben bánnak. Akik megkapták a menekültjogot, azok pedig nem kívánnak segíteni közvetlen rokonaiknak sem, mert félnek belekeveredni egy újabb tortúrába. Ezek a konfliktusok Hajnal László szerint sok kapcsolatot elmérgesítenek.
Eddig jórészt a helyi cigányszervezetek nyújtottak segítséget Kanadában, amelyekben a korábban kivándorolt cseh romák a vezetők. Mostanában alapítottak egy kimondottan magyarországi romákat tömörítő szervezetet. Létezik kint egy Romano Lil című angol nyelvű újság, amely különösen sokat foglalkozik a magyar menekültekkel. Ennek egy nyári számában olvasható egy magyar cigányasszony verse, amit egy ismert nóta szövegére írt, I love Canada (Szeretem Kanadát) címmel. A versnek egy része így hangzik: "What can the Roma do back home? - Nobody helps them there. (Mit tehetnek a romák, ha hazatérnek - senki sem segít nekik ott.)
A menekült státus iránti kérelem elutasítása nem jelenti azt, hogy a romáknak feltétlenül haza kellene térniük. Bár a kérelmek háromnegyedét Kanada visszautasítja, fellebbezésekkel a tárgyalást két évig kint könnyen el lehet húzni, és addig biztos a család kinti megélhetése. Ráadásul a rendkívül liberális kanadai törvények megengedik, hogy az elutasított kérelmezők 90 nap leteltével, tiszta lappal újra próbálkozzanak. Sokan egy harmadik országban vagy itthon kihúzzák a három hónapot, és újra jelentkeznek a bevándorlási hivatalnál. Bár Peter Lilius szerint akit egyszer már elutasítottak, annak minimális az esélye, hogy másodszor megkapja a letelepedési engedélyt, mégis legalább egy év haladékot kap az újra próbálkozó.
Kanadában a tárgyalásokkor nagy szerep jut az ügyvédnek. Vannak néhányan, akik kifejezetten romaügyekre specializálták magukat. Az elsők között kezdett ilyen ügyekkel foglalkozni a cseh származású G. Kubes, akinek munkatársa egy szlovákiai magyar roma, Mr. Sárközi. Magyarok is vannak közöttük, akiknek saját szervezetük van The Advocacy Group of the Canadian-Hungarian Roma néven (kanadai-magyar jogvédő közösség).
"A magyar kormányoknál nincs probléma, ha a romák csendben mennek. Most csinnadratta, nagy baj van, kapkodás, mert Strasbourgban mindenki rájuk figyel"- mondta Krasznai József, aki szerint nem érdekelt itthon egyetlen politikust sem a romák elvándorlása, és a zámolyiak is csak azért, mert az Európai Unió egy tagországába mentek. Ha ők is Kanadába mennek, kutya sem törődne velük, véli Krasznai. A kanadai romák kivándorlása ugyan nem váltott ki olyan erős politikai visszhangot, mint a zámolyiaké, de idén már két fontos hivatalos delegáció is volt Kanadában. Horváth Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője szerint kimondottan jók a kanadai-magyar kapcsolatok, folyamatos a konzultáció a kormányok között a romák ügyében. "Nyitott, érdemi, folyamatos kapcsolatban állunk az illetékes kanadai hivatalokkal" - mondta Horváth. A magyar fél folyamatosan bizonygatja, a magyar kormány sokat tesz a romák felemelkedéséért, bemutatták a rövid és középtávú felzárkóztató programot, és általában ismertetik a problémák hátterét és megoldási javaslataikat. A belügy- és a külügyminiszter Kanadában az érintett szakértőknek magyarázták: itthon nem üldözik a romákat. A magyar kormánytagok meg is hívták kanadai kollégáikat, ők azonban eddig nem reagáltak erre.
Magyari Péter