Az Egyszülős Központ százhatvanöt család számára nyújtott támogatást az új tanév kezdete előtt

Vágólapra másolva!
Az Egyszülős Központ 165 család számára nyújtott támogatást az új tanév kezdete előtt – közölte a központ szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a Legyen könnyebb az iskolakezdés programnak köszönhetően az általános iskolások tanszercsomagot, a középiskolások tabletet kaptak.
Vágólapra másolva!

Emellett maximum százezer forintos albérlet-támogatást nyújtanak tíz egyszülős családnak szeptemberben. 

Ezeken felül a Henkel Magyarország jóvoltából 25 ezer forint értékű tisztítószercsomagot biztosítottak olyan egyszülős családoknak, amelyek iskolás vagy egyetemista gyereket nevelnek – áll a közleményben. Felidézték, hogy 

a 2022-es népszámlálás adatai szerint 341 ezer egyszülős család él Magyarországon. 

Minél idősebb a vizsgált korcsoport, annál magasabb azoknak a gyerekeknek az aránya, akik csak egyetlen szülővel élnek. Óvodáskorig ez a helyzet a gyerekek 15 százalékát, az általános iskolások 22 százalékát, a középiskolások 29 százalékát, a 19–24 éveseknek pedig több mint egyharmadát érinti – tették hozzá.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!