Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram

laptop
Képünk illusztráció!
Fotó: Surface / Unsplash
Vágólapra másolva!
Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram az ötödik, kilencedik évfolyamon és a hatosztályos gimnáziumokban a hetedik évfolyamon. Az igényléshez csupán regisztráció szükséges - közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója Facebook-oldalán vasárnap.
Vágólapra másolva!

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, Orbán Viktor kormánya elkötelezett a szolgáltató állam mellett - írja az MTI.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy odafigyelnek az emberekre, kikérik a véleményüket a döntéseik előtt, segítik a magyar családokat a céljaik elérésében, a mindennapok megkönnyítésében

 - közölte. Hozzátette, ezért indították el a Gondosóra programot a nyugdíjasoknak, ezért szerveznek nyári tábort a cukorbeteg gyermekeknek és ezért adnak laptopot az iskolákban, a tanároknak és a diákoknak. "Magyarország polgárai számíthatnak ránk" - jelentette ki. 

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a videóban azt mondta: az elmúlt években több mint 450 ezer laptopot igényeltek és kaptak a családok. Ezeket azóta már használhatják is a gyerekek a mindennapos tanulásban, a leckeírásban vagy akár az Okosportál böngészésénél - magyarázta. 

laptop
Képünk illusztráció!
Fotó: Surface / Unsplash

Idén folytatódik ez a program, további több mint százezer laptopot kapnak ingyenesen a magyar diákok

 - tette hozzá. Emlékeztetett, hogy másfél évtizeddel ezelőtt a magyar családoknak fizetniük kellett a tankönyvekért, és laptopról "szó sem volt". Ma már ingyenesen kapják a magyar diákok nemcsak a tankönyveket, hanem laptopot is - hangsúlyozta. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára arról beszélt, hogy 

notebookigénylést - mivel a gyermek még kiskorú - a szülő, a gondviselő nyújthatja be október hetedikéig.

Ehhez be kell lépnie gyermeke iskolájának Kréta rendszerébe, ott az eszközigénylés vagy tárgyi eszköz ügyintézés menüpontot kell választania. Fontos, hogy 

nem a gyermek, hanem a szülő adatait kell megadni a személyi igazolványban foglaltaknak megfelelően, majd a regisztráció benyújtása gombra kattintani

 - ismertette a köznevelési államtitkár.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!