Magyar Péter nem megy el vitázni a köztévébe Orbán Balázzsal

Vágólapra másolva!
Magyar Péter nem hajlandó vitázni Orbán Balázzsal a köztévén. Magyarázatot nem adott arra, miért nem fogadta el az M1 meghívását. Magyar Péter eddig azt mondta, nem hívják a köztévébe; amikor hívják, akkor láthatóan nem mer elmenni és vitatkozni egy nála sokszorosan felkészültebb, valódi politikussal.
Vágólapra másolva!

A közmédia 48 perc című műsorának e heti adásába meghívták Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját és Magyar Pétert, hogy Magyarország aktuális helyzetéről beszélgessenek. A baloldali politikus végül úgy döntött, nem megy el vitázni a köztévébe. Az nem derült ki végül, hogy pontosan miért nem fogadta el a meghívást. Mindezek helyett egy értelmetlen, zavaros magyarázkodást lehetett tőle olvasni, az árvízhelyzetre hivatkozva. Ami nem teljesen világos, hiszen 

Magyarország árvízvédelmét Orbán Viktor miniszterelnök vezeti és szervezi, az árvízvédelmi operatív törzzsel. 

Magyar Péternek nincs feladata az árvízvédelemmel, a közmédia csütörtök esti hírháttérműsora alatt is folyamatos az árvízi védekezés az egész országban, az összes érintett helyszínen.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!