Magyar Péter saját maga mesélte el az ATV-ben, mivel fenyegette volt barátnőjét

Vágólapra másolva!
Élő adásban magyarázkodott Magyar Péter volt barátnője állításai miatt, de valódi válaszok helyett inkább próbált másról beszélni, és tovább fenyegetőzött.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, szerdán újabb botrány tört ki a diszkópolitikus, Magyar Péter körül, amikor volt élettársa az Indexnek adott interjújában beszélt Magyar viselkedéséről és a kapcsolatukról. 

Vogel megrázó interjújában beszélt arról is, hogy volt, amikor egyenesen félt Magyar Pétertől, de azt is mondta, hogy reméli, hogy az interjú miatt Magyar nem fogja bántani a családját, és „nem őrül meg teljesen”. 

A diszkópolitikus először egy Facebook-bejegyzésben reagált Vogel kijelentéseire, érdemben semmit sem cáfolt, majd szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában szólalt meg az ügy kapcsán. 

Magyar a számára láthatóan kínos ügyet úgy próbálta kezelni, hogy élő adásban is megpróbált másról beszélni, igyekezett kikerülni, hogy válaszoljon a műsorvezető kérdéseire. 

Amikor a műsorvezető a beszélgetés elején erről kérdezte, Magyar úgy válaszolt:

Nem tudom, hogy utoljára mikor beszéltek politikus magánéletéről az ATV-ben”, majd reklámozni kezdte a tüntetését.

 

Magyar a műsorban egyébként nem mondott mást, mint amiről Facebook-bejegyzésében is írt: feljelentéssel fenyegette a volt barátnőjét. Arról is beszélt, hogy ő már korábban megmondta neki:

Ne tegye ezt saját maga miatt se, meg a gyereke miatt se.”

Magyar egyébként a műsorban azt is mondta, Vogel "egy dolgot nem követhet el, bűncselekményt, és nem zsarolhatja sem a volt élettársát, sem a párttársait". Amikor azonban arról kérdezték, hogy ő nem ugyanezt tette-e volt feleségével, akkor azt mondta, nem szabad összekeverni a dolgokat. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!