Zivatarok és szélvihar miatt adtak ki riasztást

Vágólapra másolva!
Ma délután elsősorban a Dunántúl északnyugati harmadán előfordulhat néhány zivatar, melyekhez átmeneti viharos széllökés (~60-70 km/h), lokális intenzív csapadék és kisebb szemű jég társulhat - írja honlapján a HungaroMet.
Vágólapra másolva!

"Kisebb eséllyel a délnyugati, esetleg északi, határhoz közeli területeken is megdörrenhet az ég. Szombatra virradóan egy átvonuló hidegfront hatására délnyugat felől növekedni kezd a csapadékhajlam" - magyarázták.

Az eső, zápor mellett főként a déli, délkeleti, illetve keleti vármegyékben zivatar is előfordulhat a nap folyamán, a maihoz hasonló kísérőjelenségekkel.

 

eső, vihar, főváros, Budapest, zápor, időjárás, villám, villámlás, időjárás, zivatar, felhő, Budapest, főváros, 2023. 08. 16., időjáráseső
Képünk illusztráció!
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

"Szombat éjfélig a lehulló csapadék mennyisége a déli, délkeleti, esetleg keleti tájakon helyenként 20 mm körül alakulhat" - zárták.

Markáns hidegfront, felettünk képződő csapadékzóna.

 "Jelenleg hazánktól nyugatra örvénylik az a frontálzóna, amelynek hidegfrontja majd szombaton vonul át felettünk" - ezt már a közösségi oldalán írja a HungaroMet.

Amint azt korábban megírtuk, ma még 30 fokos hőség is lehet, de a jövő héten már fűthetünk. Az ország délkeleti részében ma nyárias meleg lesz, a hétvégétől viszont országszerte nagyot zuhan a hőmérséklet - olvasható a Köpönyeg.hu előrejelzésében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!