Póka Egon Művészeti Akadémia: egy hely, ahol a könnyűzenét komolyan űzik - videó

Vágólapra másolva!
A könnyűzene valóban könnyű műfaj lenne? Mi minden szükséges ahhoz, hogy valaki karizmatikus előadóvá váljon? És helyettesítheti-e a mesterséges intelligencia a zenészeket? Olyan kérdésekre keresték a válaszokat, amelyek foglalkoztatják aaz ország első felsőfokú könnyűzenei képzésére bejutott hallgatókat. A képzés a Magyar Kultúráért Alapítvány, a Miskolci Egyetem és a Petőfi Kulturális Ügynökség közös kezdeményezése révén valósult meg.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, kortárs könnyűzenei képzést indított a Miskolci Egyetem. Az egyetemi szintű képzésre bárki jelentkezhetett méghozzá ének, basszusgitár, szaxofon, harsona, trombita, gitár, ütőhangszerek és billentyűs hangszerek szakirányokra.

Zenés piknikkel és saját szerzeményekkel indította első szemeszterét a fővárosban a Miskolci Egyetem Kortárs Könnyűzenei képzése. Az új felsőfokú programnak a Póka Egon Művészeti Akadémia ad otthont - írja a kultura.hu.

A Póka Egon Művészeti Akadémia ünnepélyes tanévnyitója a Hajógyári-szigeten. Fotó: kultura.hu

Popkultúra, mesterséges intelligencia és az isteni szikra

Mi történik, ha a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki maga is zenész, úgy dönt, hogy kipróbálja, mit tud létrehozni a mesterséges intelligencia zeneszerzés terén? Három perc alatt készített egy olyan dalt, amit ha valaki meghallgat a Petőfi Rádióban, talán észre sem veszi, hogy nem emberi alkotás. Egy dolog azonban hiányzik belőle: az isteni szikra.

Az isteni szikra az, ami a zenét zenévé teszi, és ezt valószínűleg nem is fogja tudni leprogramozni senki. Nekünk az emberi részt, amely az alkotó- és az előadó-művészetek által tolmácsolódik, ápolni kell

 - mondta nyitóbeszédében Demeter Szilárd, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Meggyőződése szerint elsődleges kultúránk már évtizedek óta az, amit popkultúrának, könnyűzenének, tömegkultúrának hívunk, éppen ezért nem mindegy ennek a kultúrának a minősége.

Ha úgy gondoljuk, hogy ez az elsődleges kultúránk, akkor ennek jár az akadémiai szint. Nem mindegy, hogy milyen minőségű könnyűzenét vagyunk képesek alkotni, tehát a minőség és az alkotás a két kulcsszó

- tette hozzá.

Demeter Szilárd, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi és a Petőfi Kulturális Ügynökség igazgatósági elnöke. Fotó: PKÜ/Hegyi Júlia Lili

Könnyűzenei kulturális örökség

A Miskolci Egyetem, amely nyolc karral és széleskörű képzési kínálattal rendelkezik, fennmaradását annak köszönheti, hogy egyszerre ápolta hagyományait és alkalmazkodott a modern kihívásokhoz. Ezért vált egyik alapelvükké a tradíció és innováció, vagyis a hagyomány és megújulás. 2017 körül merült fel először az ötlet, hogy szükség lenne egyetemi szintű könnyűzenei oktatásra Magyarországon. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, tanévnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy számos nehézséget kellett legyőzni, hogy évekkel később elindulhasson az ilyen szintű képzés. Kiemelte, hogy az egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kara a klasszikus zenei oktatás ékköve, és a kar kortárs könnyűzenei szakának elindítása is bizonyítja, hogy a komoly- és könnyűzene jól megfér egymás mellett. Az új képzés a Póka Egon Művészeti Akadémián, Budapesten zajlik.

Szeretnénk, ha a magyar könnyűzenénkre jellemző kulturális örökség megőrződne az utókornak. Ez a fiatalok által valósulhat meg, akik továbbviszik, és mi ezeket a fiatalokat szeretnénk ilyen értelemben útjukra bocsátani itt 

- mondta el a Miskolci Egyetem rektora.

Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. Fotó: PKÜ/Hegyi Júlia Lili

Kortárs popikonok a katedrán

A könnyűzenei felsőfokú alapképzés nyolc szakirányon indult el: basszusgitár, billentyűs hangszerek, szaxofon, harsona, trombita, gitár, ütőhangszerek és ének.

Nagy Feró, Tátrai Tibor és Ferenczi György a Póka Egon Művészeti Akadémia tanévnyitóján Fotó: PKÜ/Hegyi Júlia Lili
Nagy Feró, Tátrai Tibor és Ferenczi György a Póka Egon Művészeti Akadémia tanévnyitóján. Fotó: PKÜ/Hegyi Júlia Lili

A diákok a könnyűzene olyan ismert és elismert ikonjaitól tanulhatnak, mint Tátrai Tibor Kossuth-díjas gitárművész, ének szakirányon Kovács Kati, basszusgitáron Frenreisz Károly, de a tanári kart erősíti még mások mellett Ferenczi György és Szirtes Edina Mókus is. A rendezvény végén dr. Papp Sándor, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar dékánja az intézmény hagyományaihoz híven hallgatókká fogadta a felvételt nyert diákokat, majd Szakadáti Mátyás, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Intézetének igazgatója ismertette a képzés célkitűzéseit. A diákok is színpadra léptek három produkcióval, ezek közül két dal saját szerzemény volt, amelyeket a gólyatáborban szervezett közös workshop alkalmával szereztek.

Vajon milyen útravalóval szolgált a diákoknak a 60 éve a színpadon lévő Kovács Kati? És Tátrai Tibor, a könnyűzenei szakirány felelőse mit ért az alatt, hogy aki itt végez, az ki lesz „gyűrődve az életből”? 

Kiderül az évnyitó zenés pikniken készült videóból:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!