Életbe lépett az EU reformja

Számos érdekes intézményi és döntéshozatali reformot vezet be a február elsején életbe lépett Nizzai Szerződés. A legendásan kínkeservesen kialkudott dokumentum a bővítés utáni időkre érvényes intézményi rendelkezéseken túl számos új területen korlátozza a tagállami vétó lehetőségét, pontosítja a megerősített együttműködés fogalmát, igyekszik segíteni a túlterhelt közösségi bíróságokon, és intézményesíti a tagállamokkal szembeni fellépés módját, amennyiben valamelyikük megszegné polgárai alapvető jogait. Az alábbiakban a Bruxinfo uniós hírügynökség áttekintését közöljük a Nizzai Szerződésről.

A Nizzai Szerződés egyik iróniája, hogy jogerőre emelkedését csaknem az akadályozta meg, amit részben kiküszöbölni hivatott volt: a hárommilliós Írország csak második nekifutásra mondott igent egy nagy publicitást kapott népszavazás keretében a dokumentumra, hajszállal elkerülve azt, hogy az Unió többi tagállama által jóváhagyott szerződés eltűnjön a politikatörténet süllyesztőjében, vagy legalábbis súlyos módosításokra szoruljon. A 2000-ik év végén maratoni tárgyalások során összehozott szerződés egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy megnehezítse az ehhez hasonló esetek előfordulását, vagyis azt, hogy egyetlen tagállam sakkban tartsa az egész Európai Unió döntéshozatalát. (Persze a nemzeti vétójog és a polgárok demokratikus véleménynyílvánítása között azért van különbség.)

A problémát különösen aktuálissá teszi a bővítés, amely 2004-ben 10 új tagállammal gazdagítja a közösséget, 25-re emelve a teljes taglétszámot. Nem nehéz elképzelni, hogy egy 15 taggal is gyakran nehézkesen és döcögősen működő Európai Unió, amelynek döntéshozatali mechanizmusai kínosan ügyelnek arra, hogy egyetlen tagállam érdekeit se legyen könnyű félresöpörni, kibővített formájában akár teljesen meg is bénulhatna.

A legfontosabb eszköz ennek elkerülésére a minősített többségi szavazás intézményének megerősítése. A Nizzai Szerződés a Miniszterek Tanácsában egy sor területen eltörli a tagállami vétó lehetőségét, ehelyett egy olyan rendszert vezet be, ahol a döntésre csak 232 szavazatra van szükség az összes 321-ből, a tagállamok többségének jóváhagyása mellett. A rendszert összesen 27 területen vezetik be, köztük vannak olyanok, mint a diszkriminációellenes politika, bizonyos iparpolitikák, vagy az európai politikai pártokkal összefüggő kérdések. Ezeket a kérdéseket a Tanács a Parlamenttel közösen tartozik eldönteni a jövőben, a demokratikus elszámoltathatóság elvének megfelelően. Nem lesz szükség továbbá teljes egyetértésre az Európai Bizottság elnökének vagy a külpolitikai főképviselőnek kinevezésénél.

Meg kell jegyezni, hogy az új rendszer némileg a nagyobb tagállamoknak próbál kedvezni, mert a bővítést követően egyébként nyomasztó lenne a kis országok túlsúly a lakosság számához képest. Ezért a Szerződésben újraosztott szavazatok valamelyest a nagyobb országok helyzetét erősíti meg. Kétségtelen ugyanakkor az is, hogy ez a rendszer lehetővé teszi egy nagyobb tagállam leszavazását is, olyan kérdésekben, ahol eddig erre nem volt mód.

Ha elviekben nem is, de gyakorlatban talán a nagyobb tagállamok pozícióinak meggyengülését hozza viszont az, hogy az Unió bővítésével - és amíg a taglétszám nem haladja meg a 27-et - minden tagállam csak egyetlen biztos küldhet az Európai Bizottságba (a nagyoknak eddig kettő-kettő volt). A Nizzai Szerződés ezzel párhuzamosan megnöveli a Bizottság elnökének hatalmát a testület felett.

A Jörg Haider-affér és Ausztria kiközösítésének tanulsága vezette rá a tagállamokat, hogy megpróbálják szabályozni azt is, hogy milyen módon léphet fel az EU azokkal az országokkal szemben, ahol esetleg szélsőséges politikusok ragadják magukhoz a kormányrudat, és például megsértik polgáraik alapvető jogait.

Kevésbé látványos, de nem kevésbé fontos változtatásokat vezet be az új szerződés az igazságszolgáltatásban. Lehetővé teszi például belső bírói testületek létrehozását a rendkívül túlterhelt közösségi bíróságokon, abban a reményben, hogy ily módon felgyorsulhat a belső piac kialakulása miatt igencsak lelassult ügymenet.

A Szerződés megkönnyíti azt is, hogy egyes tagállamok a többiek egyetértése nélkül megerősített együttműködésre lépjenek egymással, akár egyes külpolitikai kérdésekben is ("kétsebességes Európa").

Külön ironikus a Nizzai Szerződést illetően az is, hogy hiába lépett életbe nagy kínnal-keservvel, már elfogadása után közel konszenzus alakult ki arról, hogy a benne foglalt reformok nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy hatékonnyá és áttekinthetővé váljon az Unió működése a bővítés után. Ennek eredményeképpen kapta meg mandátumát a laekeni Európai Tanács ülésen az Európai Konvent. A volt francia elnök Valéry Giscard D'Estaing vezette testület nem egyszerűen új szerződést, de teljes alkotmányt készül fogalmazni az Európai Unió számára, már a tagjelölt országok gyakorlatilag teljes jogú részvételével.