A Finnair felfüggeszti egy észtországi járatát a GPS-zavarások miatt

Fotó: Twitter
Vágólapra másolva!
Felfüggeszti egy hónapra az észtországi Tartuba tartó járatait a Finnair, amelynek két repülőgépe is kénytelen volt visszafordulni Helsinkibe a múlt héten, mert a GPS-zavarok miatt nem tudtak leszállni a tartui repülőtéren - jelentette be hétfőn a finn légitársaság.
Vágólapra másolva!

A Finnair közleménye szerint a légitársaság arra számít, hogy ezen idő alatt az észtországi repülőtér kidolgoz egy olyan alternatív megoldást, amely nem igényli a GPS-rendszer használatát.

A legtöbb repülőtéren több alternatív megközelítési mód áll rendelkezésre, azonban a Tartu repülőtéren használt módszerek kizárólag a GPS-rendszerre támaszkodnak - mondta Jari Paajanen, a Finnair illetékes igazgatója.

A légitársaság az elmúlt két évben a GPS-zavarások megnövekedéséről számolt be, főként a kalinyingrádi exklávénál, a Fekete-tengernél, a Kaszpi-tengernél és a Földközi-tenger keleti részénél történtek zavarások.

 

Az észt és más régióbeli hatóságok Oroszországot teszik felelőssé a GPS-rendszer balti térségben történő fennakadásaiért. Ivar Värk, az észt légiirányítás vezetője április elején számolt be a GPS-zavarások fokozódásáról. Az észt tisztségviselő szerint mindennek valószínű célja az ukrán támadó drónok megzavarása.

Margus Tsahkna észt külügyminiszter a helyi közszolgálati televíziónak nyilatkozva hétfőn kijelentette: "Ez szándékos cselekedet, amely egy amúgy is veszélyes helyzetben zavarja meg az életünket, és hibrid támadásnak minősíthető". Szerinte az Oroszország által végrehajtott GPS-zavarások olyan veszélyesek, hogy előbb-utóbb baleseteket fognak okozni.

A külügyminiszter közölte, hogy a GPS-interferencia problémáját felveti szomszédainak, továbbá az Európai Unió és a NATO szintjén is.

Az Észt Fogyasztóvédelmi és Technológiafelügyeleti Hatóság (TTJA) szerint a zavaró jeleket Oroszország leningrádi területéről sugározzák Észtország irányába, és e tevékenység az ukrajnai háború kitörésével csak fokozódott, s területileg is kiterjedt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!