Súlyos a helyzet Lengyelországban, egy egész várost ürítenek ki az árvíz miatt

Vágólapra másolva!
Kiürítenek egy több mint 40 ezer lakost számláló várost Lengyelországban. Rendkívül súlyos a helyzet az áradások miatt.
Vágólapra másolva!

Kordian Kolbiarz, Nysa polgármestere evakuálásra szóllította fel a lakosságot a súlyos áradások miatt. 

A polgármester szerint fennáll a veszélye annak, hogy a gát átszakad a városban, és a közeli tóból kiömlő víz elárasztja a települést. Ez a veszély mintegy 44 ezer embert érint.

Nysában a közutakon súlyosak a fennakadások, és az ország számos részén szünetel a vonatközlekedés. A Nysa városában lévő kórház személyzetét és betegeit már evakuálták. Hétfő reggel a délnyugat-lengyelországi Paczków polgármestere is evakuálásra szólította fel a lakosokat, miután egy közeli víztározóból kiöntött a víz, veszélyeztetve a várost - írja a BBC.

Wroclawban az árvízvédelmi válságstáb ismét tanácskozást tartott Donald Tusk kormányfővel. A varsói kormány szükségállapotot hirdetett az árvíz sújtotta területeken, ami megkönnyíti a hatóságoknak az intézkedést.

Tusk azt mondta: egyelőre ellentmondásosak a meteorológiai előrejelzések arra vonatkozóan, hogy az ár mikor érheti el Wroclawot. Korábban arra számítottak, az árhullám az Odera folyón szerdán érhet a városba, de újabban már ezt inkább péntekre valószínűsítik.

Lengyelország más részein azonban a helyi hatóságok szerint a vízszintek már csökkennek. Michal Piszko, Klodzko város polgármestere a lengyel médiának elmondta, hogy a víz visszahúzódott, és a jelek szerint a legrosszabb már elmúlt.
A hétfő reggel készült videofelvételek azt mutatják, hogy a vasárnap elöntött belvárosi utcákban már apad a víz, bár a felvételek riasztó mértékű károkról is tanúskodnak.

Így pusztított a vihar Közép-Európában

A legnagyobb mennyiségű csapadék Csehországban hullott. Az északkeleti Jesenik városában csütörtök reggel óta 473 mm eső esett, ami a havi átlagos csapadékmennyiség ötszöröse.

Az osztrák St Pölten városában négy nap alatt több eső esett, mint az 1950-ben feljegyzett legcsapadékosabb ősz alatt. Románia keleti részén falvak és városok kerültek víz alá. 

A hétvégén pusztító áradások halálos áldozatainak száma hétfőn 16-ra emelkedett,

 ezek közül heten Romániában lettek az áradás áldozatai, de Ausztriából, a Cseh Köztársaságból és Lengyelországból is jelentettek áldozatokat. 

Hétfőn és kedden további esőzések várhatók Ausztriában, a Cseh Köztársaságban és Németország délkeleti részén, ahol további 100 mm eső eshet. Bár még napokig eltarthat, amíg az árvíz levonul, a hét közepétől Közép-Európában javul az időjárás, és sokkal szárazabb lesz a levegő.
A Boris ciklon most tovább vonul dél felé, Olaszországba, ahol azonban ismét felerősödik és heves esőzéseket hoz. Emilia-Romagna régiót fogja a legsúlyosabban érinteni, ahol 100-150 mm eső eshet.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!