Elárvereztek egy szenzációs bizonyítékot a John F. Kennedy elleni merényletről

John F. Kennedy
Vágólapra másolva!
Nemrég előkerült egy korábban ismeretlen filmfelvétel John F. Kennedy néhai amerikai elnök járműkonvojáról, ahogy 1963. november 22-én Dallasban a Parkland Memorial Kórház felé halad, miután az elnököt halálosan megsebesítették. A felvételt egy aukciósház árverésén 137.500 dollárért, azaz mintegy 49 millió forintért adták el szombaton.
Vágólapra másolva!

A filmet Dale Carpenter Sr. készítette, és családja gyűjteményében őrizte meg. Az események során Kennedy elnököt lelőtték, amikor a járműkonvoj áthaladt a Dealey Plazánál, ahol a merénylő, Lee Harvey Oswald tüzet nyitott a Texas School Book Depository épületének hatodik emeletéről – írja a FoxNews nyomán a Magyar Nemzet.

Dale Carpenter unokája, James Gates elmondta, hogy először 2010 körül vetítette le a filmet a szobája falára. 

Az aukciósház néhány állóképet nyilvánosságra hozott a felvételről, de a teljes videót nem teszik közzé.

1963. november 22-én, pénteken, Dallas belvárosában, fél egykor dördültek el azok a lövések, melyek kioltották John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok harmincötödik elnökének életét. A lövések megsebesítették John Connally texasi kormányzót is. Kennedynek azért kellet akkor Dallasba utaznia, mert hatalmi harc alakult ki a Demokrata Párt texasi szervezetében. Állítólag voltak azonban olyan munkatársai, akik - biztonsági okokra hivatkozva - azt tanácsolták neki, hogy a dallasi látogatást mellőzze.

image

A merénylet után néhány órával megismerhette a nyilvánosság Lee Harvey Oswald nevét: a merénylőt egy moziban fogták el, azt követően, hogy agyonlőtt egy rendőrt, amikor igazoltatni akarták. Oswald azonban nem kerülhetett bíróság elé, mert két nappal az elnökgyilkosság után, amikor a fogdából egy börtönbe akarták átszállítani, egy éjszakai bár tulajdonosa agyonlőtte.

A Kennedy-gyilkosság kivizsgálására felállított Warren-bizottság 10 hónapos munka után készítette el jelentését, mely szerint Oswald "magányos tettes" volt, nem állt mögötte politikai vagy más csoportosulás.

A jelentés ugyanakkor nem tér ki a gyilkosság okára, nem derült fény arra, hogy a 24 éves pszichopatának milyen indítéka lehetett a merényletre. Még ma is sokan vitatják, hogy hány golyót lőtt ki a merénylő és azt is, hogy Oswald egyedül volt-e. Szakértők kétségbe vonják a "mágikus golyó" elméletet is, hogy ugyanaz a lövedék találta el az elnököt és a texasi kormányzót.

1967-ben a New Orleans-i kerületi ügyész, Jim Garrison állt elő azzal, hogy Kennedy valójában egy kormányon belüli összeesküvés áldozata lett. Garisson teóriájából Oliver Stone filmet is készített.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!