Súlyos döntést hozhat a NATO az ukrajnai háborúval kapcsolatban

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, orosz-ukrán háború, oroszukránháború, UkránOroszháború, 2024.06.14.
Fotó: AFP/Jose Colon
Vágólapra másolva!
Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár szerint a katonai szövetség átengedi a háborúval kapcsolatos döntést a tagországoknak. Kijev Oroszország belső területein lévő katonai célpontokat támadna.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet arról ír szemléjében, hogy Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár arról beszélt egy rádióinterjúban, hogy minden NATO-tagország egyénileg dönthet arról, hogy engedélyezi-e Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú nyugati fegyvereivel csapást mérjen a belső orosz területekre.

Ukrajna használni akarja a nagy hatótávolságú rakétákat, amiket kapott

A portál szerint Ukrajna egyébként abban reménykedik, hogy engedélyt kap a már birtokában lévő és a Nyugat által szállított nagy hatótávolságú rakéták felhasználására. Kijev célja, hogy ezekkel az eszközökkel csapást mérhessen a mélyen Oroszország belső területein elhelyezkedő katonai célpontok ellen.

A portál emlékeztet arra is, hogy Vlagyimir Putyin korábban kijelentette, hogy a NATO-országok most nem csupán arról tárgyalnak, hogy a nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket Ukrajna fegyveres erői bevethetik-e Oroszország ellen, hanem gyakorlatilag az ukrajnai konfliktusban való közvetlen részvételről egyeztetnek. Az elnök megjegyezte, hogy Kijev már most is drónokkal és egyéb eszközökkel támadja az orosz területeket. De amikor a nyugati gyártmányú precíziós, nagy hatótávolságú fegyverek használatáról van szó, meg kell érteni, hogy az ilyen műveletek csak a NATO-országok katonai személyzetének részvételével lehetségesek – magyarázta az orosz vezető. 

A teljes cikk ITT olvasható el!

Az orosz-ukrán háborúról készített tudósításunkat ITT követheti élőben!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!