Vágólapra másolva!
A férfivízilabda-bajnokság első mérkőzését Szegeden rendezték, ahol a tavalyi kupadöntős hazaiak az újonc Kecskemétet fogadták. A szegediek Varga és Mód vezérletével magabiztosan gyűjtötték be a győzelemért járó két pontot.

Nitsovis szerezte meg a vezetést a tiszapartiaknak: a Svájcból hazatért klasszis közeli lövéssel adta meg a bajnoki alaphangot. A vendégek ekkor még Kollár révén egyenlítettek, ám ezután egyenlőtlen küzdelem következett.

Varga Péter valamint a kapitány Mód eredményes játékával már a második negyed végére tetemes, hatgólos előnyt szerzett a Szeged. A Kecskemét rengeteg emberelőnyös helyzetet elpuskázott, és csak az utolsó felvonásban tudtak betalálni a hazai kapuba.

Ekkor Mráz egymás után kétszer is eredményes volt, de a hazai győzelem egy percig sem forgott veszélyben. Kecskeméten tehát akad még munka, míg a Szeged könnyed játékkal hangolt a jövő heti Honvéd elleni rangadóra.

Férfi vízilabda OB I, első forduló:
Tabán Trafik-Szeged - Kecskeméti VSC 13-3 (3-1, 4-0, 2-0, 4-2)
Szeged, 300 néző
vezette: Németh, Horvát
Szeged: Baráth - Varga P. 3,Mód 3,dr.Török, Weszelovszki 2, Molnár P. 1, Nitsovits 1,csere: Éles 1, Ridzyk 2, Kresák, Balla, Kerekes, edző: Horváth Viktor
Kecskemét: Harkai - Dongó, Bíró, Mráz 2, Dani, Kollár 1, Páncél, csere: Rév, Orosz, Gál, Márton, Molnár Á., edző: Varga József

Horvát Viktor: " Örülök a magabiztos győzelemnek, de a Honvéd ellen sokkal több kell majd."
Varga József: "Jobb csapat a Szeged, de a helyzeteket ki kell használni még egy újoncnak is."

További eredmények:
FTC-Szolnoki VSC 11-9 (4-1, 2-2, 3-3, 2-3)
KSI-Egri VK 3-7 (0-2, 0-1, 1-3, 2-1)
Domino-BHSE - ÚTE-Taxi 2000 13-4 (3-1, 5-0, 3-2, 2-1)
OSC-British Knights - Kontavill Szentesi VK 11-7 (2-2, 2-1, 5-2, 2-2)

A női bajnokságban:
Carnex-Szentesi VK - BVSC-TBÉSZ 8-9 (2-2, 2-2, 3-3, 1-2)

Putnik Zoltán

Korábban:

Bombaerős pólóbajnokság várható

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!