Gellér Sándor, az önkéntes remete

Fiatal, fekete, göndör hajú, vibráló tekintetű 19 éves srác került be 1966-ban a Bp. Honvéd legendás kosárcsapatába. Gellér Sándornak hívták, és a remek fizikumot igénylő irányító poszton Greminger János méltó utóda lett.

Csodálatos passzokat adott, a kosárlabda zsargonjában ma ő lenne az asszisztkirály. Még élesben is megcsinálta, hogy a félpálya tájékáról hajszálpontosan a gyűrű mellé varázsolta a labdát, amelyet a levegőben úszó Losonczy Árpád a kosárba húzott. Edzőként Zalaegerszegen ért el sikereket, azóta viszont nem jönnek az eredmények. Ő ellenben ment: kilenc évvel ezelőtt Németfalura költözött. Mi is itt értük utol, a "Gellértanyán". Még a falu előtt, az erdőszélen.

- A Honvédban a nemrég elhunyt Balogh József edző vitte fel az első csapathoz. Ott volt a temetésén?
- Igen. Tartottuk a kapcsolatot, mert közel esett egymáshoz a névnapunk is, ráadásul egy napon születtünk, Szilveszterkor is köszöntöttük egymást. Idén tavasszal felhívtam, de nem volt jó hangulatban, nem sokkal azelőtt tudta meg, hogy halálos beteg. Megdöbbentett, hogy milyen kevesen voltak a temetésén azok közül, akik sokat köszönhettek neki. Azt mondják, ez az élet rendje, hát nem tudom.

- Édesapja Grosics mögött az Aranycsapat kapusa volt, ön pedig ifiválogatott futballistaként választotta a kosárlabdát. Fordítva ezt megérteném, de így?
- Brünyivel, Karsaival együtt "spiláztunk" az MTK-ban, Branikovits és Szőke ellen is játszottam. Jobbösszekötő voltam, de a suliban a testnevelőm azt mondta, neki kell a kosárlabdacsapatba egy ilyen ember, mint én. A Bolyai textilipari iskolába jártam, ott sajátítottam el az alapokat. Gyorsan hozzáteszem, olyan iskolai sportélet kellene most is, mint amilyen akkoriban volt.

- Kortársai szerint az iskolában nem volt szorgalmas, de a pályán igen. Állítólag külföldi magazinok képeiről napokig tanulta, hogyan dobják a tempót az amerikaiak.
- Imádtam a mozgást. Tanulni valóban nem szerettem, de nem voltam rossz fejű gyerek. Habzsoltam a könyveket, de lyukasórák alatt mindig a pályán voltam. Az egyik év végén a fonástechnológia órán a tanár meg is kérdezte: kicsoda maga, Gellér?

- A hatvanas években filmeken már Magyarországon is látni lehetett a kinti menőket, Oscar Robertsont és Bill Russelt. Gondolt arra, hogy olyan legyen, mint ők?
- A Híradó moziban ment az NBA-döntőről a Final game című film, de én nem az amerikaiakra szerettem volna hasonlítani. Olyan akartam lenni, mint Greminger. Nem tűrtem, hogy bármiben is legyőzzenek.

- Rácz Saca és Hódy szinte ön mellől disszidált a Honvédból. Fel sem vetődött önben, hogy profiként a kosárlabdából éljen, s ezért elhagyja az országot?
- A legjobb haverjaim voltak. Meg Nyitrai Imi, aki akkor már Belgiumban játszott. Amikor Rácz 1969-ben lelépett a csapat mellől, három elhárítótiszt volt velünk egy kupavisszavágón Belgiumban. Ketten Nyitrait akarták visszacsalogatni, a harmadik a többiekre vigyázott. Én többször is kint maradhattam volna. Hogy mégsem tettem? A család is számított, a "beszariságom" is, de főleg az, hogy nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni. A sindelfingeni Eb-selejtező után is hozsannáztak, hogy így, meg úgy, külföldön a helyem, de maradtam. Később legálisan háromszor is kértem engedélyt, de elutasították. Az indok annyi volt: csak. Bővebben: nyugtatgattak, hogy szükség van rám. Pedig már 33 éves voltam.

- Ha már gondolatban külföldön járunk, nem hagyhatjuk ki az NBA-t és Dávid Kornél esetét. Mi a véleménye az ő kinti karrierjéről?
- Óriási eredménynek tartom, hogy esélye volt odakerülni a Chicago Bullshoz. Erre roppant büszkének kell lennie. Példaképpé vált, de azt reméltem, hogy stabil 10-15 perces játékos is lesz. Nem Jordan- vagy Pippen-szintű produkciót vártam, de azt igen, hogy gyökeret ereszt. Ha ez sikerül, most én is Dávid Kornél-pólót viselnék. Ami viszont az utóbbi időben történt, azt picit erőlködésnek érzem. A szakmai szempontok az anyagiak mögé szorultak, s ettől az egész értéke kicsit devalválódik.

- Túlzás, ha azt mondom, az egész edzői karrierje másként alakul, ha Simon János után ön lett volna a Honvéd edzője?
- Ez az igazság. 1980 és 1982 között már játékosedzőként dolgoztam Simon mellett. Leültünk, megbeszéltük, hogy rám bízza a gyakorlati munkát. Az 1981-es év edzője választáson harmadik lettem. Aztán a szövetségben hoztak egy szabályt, hogy nincsen játékosedző státus. Ezzel csupán az volt a probléma, hogy csak én töltöttem be ezt a szerepkört. Választanom kellett, a játék mellett döntöttem. Aztán 1984-ben behívtak a Honvédba, s közölték, lehetek játékosedző. Bő fél év múlva már se játékos, se edző nem voltam.

- Zalaegerszegről is eljött, pedig edzőként bajnoki aranyat, kupát nyert, aztán melegebb éghajlatra küldte a ZTE futballvezetőit.
- Egy sörözőben tokostól rájuk törtem az ajtót, mert irritált a viselkedésük. Ez a bundabotrány kellős közepén volt. Éppen akkor derült ki, hogy mivel a Győr ellen a megbeszélt eredmény született, a ZTE bennmaradt az első osztályban. Mindenki úgy viselkedett, mintha ez saját erőből sikerült volna. Ráadásul nem csak ez a meccs volt gyanús. Egy sörözőben már csak Mészölyt várták az ünneplésre, amikor rájuk törtem az ajtót, szó szót követett, én meg azt mondtam: "Nyaljátok ki a Kálmán fenekét". Nem Mészöllyel volt bajom, hanem az egész jelenséggel. Másodszor szerintem már ezért nyírtak ki Zalaegerszegen.

- Sopronban összetépte a szerződését, Kaposváron azt mondta, elmegy, ha valakit kineveznek ön fölé vezetőnek. Szolnokon elvben edző lett, gyakorlatban mégsem. Azért így nehéz, nem?
- Sopronban két olyan ember volt a vezetésben, akik nem sokkal utánam "apró hiánnyal távoztak a klubtól". Kaposváron Kovács Imrét kinevezték szakosztályvezetőnek, pedig mindenki tudta, nem ülünk le egy asztalhoz. Szolnokon nem én terjesztettem magamról, hogy odakerülök. Azt mondtam, amíg nem szerződünk, nem vagyok edző.

- És Körmend? Ez azért fontos, mert a város a férfikosárlabda műhelye, s nem nagyon fogad be nem körmendi kötődésű embert. Az Ajax focistáinak erőnléti edzője, Jámbor László is csak néhány hónapig maradt.
- Számomra megtiszteltetés volt Körmenden edzősködni. Kihívás, plusz Patonay személyét sem hagyhatom ki. Nem nélküle, hanem vele képzeltem el a melót. Tudomásul vettem, hogy nem én neveltem a fiatalokat. A baj ott kezdődött, hogy nem jöttem ki a légiósokkal. Amikor aztán a négy közé jutásért kivert minket a Paks, lemondtam.

- Sokan azt mondják, menekült Németfalura. A stílusától nem áll messze a vidéki élet?
- Egyáltalán nem menekültem. Beleszerettem ebbe a helybe. Itt élek együtt a feleségemmel, Gulyás Ildivel. Imádom a természetet, akik ismernek, ezt tudják.

- Mi van, ha leesik a hó?
- Most már semmi, de évekkel ezelőtt, amikor nem takarították az utat, három napig szobafogságon voltunk.

- Maradt még valamilyen kapcsolata a sporttal?
- Vénségemre megtanultam fallabdázni. De ami fontosabb, besegítek a nagykanizsai lányok edzésébe.

- És miből él?
- Az egykori soproni kosaras, Tvordy Gyuri - ő most az igazgató - biztosított nekem egy kis helyiséget a soproni sportcsarnokban. A Molten cég képviselője vagyok, sportszerek forgalmazásából élek, élnék. De üzleti érzékem nincs. Ha valakin látom, hogy nagyon szereti a sportágat, de nincs annyi pénze, inkább olcsóbban adom a lasztit.

- Milyen az élete Németfalun?
- Ahogyan az itteniek is mondják: abszolút egyszerű.

Thury Gábor