Vágólapra másolva!

<P class="Stlus1"><SPAN lang="HU">Labdából közvetítenének rögbimeccseket</SPAN>

Az angolszász területen hatalmas népszerűségnek örvendő rögbi televíziós közvetítéseinek újdonsága lehet, ha sikerül megvalósítani a filmezést a labdán belülről.

Fotó: Reuters
Egy olyan sztár, mint Tana Umaga kezei közül sok mindent látna a tojáslabda
Otago Polytechnic

A BBC és más televíziók, amelyek évente a labdarúgáséval vetekedő óraszámban közvetítenek rögbimérkőzéseket, már alig várják, hogy a nyílt és zárt tolongások aljáról mutathassanak élő képeket.

Az egyik fejlesztőmérnök, Peter Brook elmondta, az ötletet az új-zélandi válogatott, az All Blacks bedobásait nézve jutott eszükbe: rögbiben ez egy zárt formáció, mely során látványos birkózás zajlik olykor húsz játékos között is. "Azt gondoltuk, milyen érdekes lenne látni, milyen úton kerül a labda kézről-kézre" - mesélte Brook az Otago Daily Times című újságnak. Anton Olivernek, a "tiszta feketék" csapatkapitányának véleményét kérték ki, hiszen ő az, aki elvégzi az All Blacks bedobásait.

A miniatűr kamerával kapcsolatos legnagyobb problémát a súlya jelenteni. Egészen pontosan az őt működtető elemé, hiszen míg a kamera csak 14 grammos, az elem 60 grammot nyom - az együttes súlyúk pedig befolyásolhatja a labda mozgását.

Egyelőre csak homályos, fekete-fehér képet tud továbbítani az apró eszköz, de Brook biztos benne, hogy hamarosan képes lesz tévéközvetítésre alkalmas minőségű képet készíteni, mint ahogy a súlya is csökkenni fog.

"Ezzel lenyomjuk az egész világot" - fejezte be rögbis módjára az interjút a mérnök.

[origo]

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!