A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Ahhoz képest, hogy az alapszakasz első helyezése volt a tétje a vasárnapi Vasas-Domino BHSE férfivízilabda bajnoki rangadónak, a 3. negyed közepéig, 6-6-os állásig angyali nyugalomban folydogált a meccs.

Igaz, előzetesen Somossy József, az angyalföldiek trénere kijelentette: a Vasas a rájátszás bevezetése óta ötször zárt az alapszakasz élén, ám egyszer sem nyerte meg ilyenkor a bajnokságot, és ez minimum elgondolkodtató. A harmadik játékrészben persze nem gondolkodott, hanem hevesen reklamált, amikor Horváth Csaba játékvezető nyilvánvaló sarokdobás helyett kapuskidobást ítélt az ellenfél javára, majd a méltatlankodó Somossyt piros lappal a lelátóra száműzte. Bár azonnal ezután "kompenzációs" négyméterest ajándékozott a Vasasnak, a mérkőzés már nem tért vissza többé addigi nyugodt medrébe. Olyannyira nem, hogy a 10-10-es döntetlen után - amely gyakorlatilag a Honvéd elsőségét jelenti - a piros-kékek vezetői bejelentették, játékvezetői műhiba miatt óvnak, mert ugyancsak Horváth Hesz végleg, cserével történt kiállításánál tévesen emberhátránnyal is sújtotta a Vasast.

Somossyék tehát mégis megkísérlik megkaparintani az elsőséget - azaz egyáltalán nem babonásak.

A női vízilabdázók Dunaújvárosban rendezett négyes BEK-döntőjét az olasz Orrizonte Catania, Stieber Mercédesz és Drávucz Rita együttese nyerte. A Dunaújvárosi Főiskola a 4. helyen zárt.

Szombati eredmények:
Orrizonte Catania (olasz) - Dunaújvárosi Főiskola 4-3
Uralocska Zlatuszt (orosz) - Glyfada (görög) 8-8

vasárnapi eredmények:
Glyfada - Dunaújvárosi Főiskola 6-3
Orrizonte Catania - Uralocska Zlatuszt 6-6.

A végeredmény:
1. Orrizonte Catania 5 pont
2. Uralocska Zlatuszt 4
3. Glyfada 3
4. Dunaújvárosi Főiskola

Korábban:

A Domino ikszelt a Vasassal

Fórum:

Melyik a legjobb vízilabdacsapat?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!