Benedek harmincévesen újra a világ tetején

Négy győztes meccs - kettő Moszkvában, kettő Dubrovnikban -, tizenhárom gól: ez Benedek Tibor mérlege a vízilabda Világliga első négy, magyar érdekeltségű összecsapása után. Most kilenc nap leforgása alatt hatszor száll vízbe az olimpiai bajnok gárda, mindannyiszor a Margitszigeten: sorrendben Horvátország, Oroszország és az Egyesült Államok az ellenfél. A magyar válogatott csapatkapitánya talán élete legjobb formájában várja a sorozatmérkőzéseket. S az sem mellékes, hogy pénteken, a horvátok elleni meccs napján ünnepli harmincadik születésnapját.

Benedek csúcsformában
Fotó: SZTÁR Sport

- Eltervezted már magadban, hogy meddig játszol? Mondjuk, az athéni olimpiáig vagy tovább?
- Fogalmam sincs, csak az a biztos, hogy jelenlegi klubcsapatomhoz, a Reccóhoz 2003 nyaráig köt a szerződésem. Hozzáteszem: életem eddigi toronymagasan legjobb szerződése. Imádok pólózni, ha rajtam múlik, jövőre hosszabbítok a Reccóval.

- Vélhetően az is közrejátszik lelkesedésedben, hogy a világ egyik legszebb régiójában, Liguriában játszol.
- Természetesen. Recco és Róma - ég és föld. Nem, mintha az olasz főváros annyira alávaló hely lett volna, Róma is gyönyörű, csak egy idő után a többmilliós metropolis nehezen elviselhetővé vált. No meg Rómában nem a vízilabda a világ közepe, ellentétben Reccóval. A csapat vezetője nem más, mint Eraldo Pizzo, az olasz póló Gyarmati Dezsője.

- Ha ez így van, akkor te lehetsz Recco legnépszerűbb polgára, ugye?
- Megismernek az utcán, az biztos. Reccóban a póló szívügy, s az is, hogy jövőre is bajnokok legyünk. Kis túlzással ezen múlik a csapat anyagi jóléte.

- Nem nehezedik rád túlzottan nagy teher? Főleg így, hogy élet-halál kérdése a siker?
- De igen, ám vagyok annyira rutinos, hogy elviseljem. Az alapszakaszt óvatos duhaj módjára vízilabdázom át, aztán a playoffban beleadok apait, anyait. Hat-nyolc éve biztosan nem így csináltam volna, de ma már be tudom osztani az erőmet.

- Azért az az "óvatos duhaj" 60 gólt dobott az alapidőszakban, s ezzel gólkirály lett.
- Nézd, a nyolc hónapos eltiltásomat követően, az 1999/2000-es szezonban, roppant nehezen lendültem formába. Az olimpiai döntőben lőtt négy gólom már önmagam számára is jelezte, hogy kezdek régi önmagamra emlékeztetni. Tavaly a válogatottban - miközben a csapatnak nem nagyon ment - szerintem nem játszottam rosszul, az olasz bajnokságban pedig minden sikerült. Reccóban újra a vízilabda lett a legfontosabb az életemben. S most nyáron? Jól megy, nem panaszkodom.

- Jól látom, hogy mindez önbizalom kérdése?
- Azt hiszem, igen.

- A kilencvenes évek közepén-végén vitathatatlanul a világ legjobb pólósa voltál, aztán a négy évvel fiatalabb Kásás Tamás elvette tőled ezt a titulust. Most viszont sokan megint neked adnánk a képzeletbeli No. 1. címét.
- Érdekes, mert a csapaton belül nap, mint nap meg kell harcolni ezért az elismerésért. Ez persze egy értelmes harc. Olyan ez, mint az állatvilágban: ott is, itt is van egy falkavezér, az alfa hím. Egyébként a válogatottban rendszeresen végeznek erre vonatkozó pszichológiai felméréseket, de az eredményeket dr. Kemény Dénes nem közli velünk. Szerintem nagyon okosan.

- Mit jelent számodra a csapatkapitányi poszt?
- Rengeteget. Előzőleg Kósz Zoli volt a cséká, de ő most nem tagja a keretnek - megtiszteltetés volt egy ilyen csodálatos játékostól megörökölni a kapitányi címet. Kapitányként talán jobban össze tudom hozni a csapatot. Tavaly tudatosan háttérbe húzódtam, kevesebbet vállaltam a meccseken, inkább másokat próbáltam meg kiszolgálni. Most, hogy visszatért az önbizalmam, ismét úgy érzem, a góllövéssel lehetek csapatom legnagyobb hasznára.

- Mit szólsz ahhoz, hogy a 2002-es év viszonylag laza, nincs igazi világverseny, vébé, Eb, olimpia, "csak" egy Világliga és egy Világkupa?
- Látszólag tényleg ez a helyzet, csakhogy nekünk, magyaroknak minden év, minden mérkőzés fontos. Nekünk nem nézi el a közönség a gyengébb játékot, a vereséget. A magyar válogatottnak mindig, minden tornán, bajnokságon az aranyérem a célja, mert ez vele szemben az elvárás. Nem könnyű így élni, de mi büszkén viseljük ezt a terhet.

Ch. Gáll András