A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Spanyolországban, illetve Jugoszláviában lépnek pályára a 3. fordulóban a női kosárlabda Euroligában érdekelt magyar csapatok.

Az első két mérkőzése alapján 50 százalékos GYSEV a Valenciához látogat. A WNBA-ben is játszó német Marlies Askamp távozásával meggyengült házigazdák két vereséggel kezdték az idényt. A soproniak jó formában vannak, ezt bizonyítja, hogy szombaton a sérült brazil Alessandra nélkül is biztosan verték meg a nagy rivális PVSK-t korábban legyőző, s az Európa Kupában is érdekelt Diósgyőrt (103-43).

A másik nyolcasban a veretlen Pécsi VSK a Buducnost Podgoricánál vendégeskedik. A jugoszláv klub - melynek egyébként a férfi együttese is Euroliga-résztvevő - a csődbe ment német Wuppertal helyére "ugrott be", és két kudarccal vágott neki a szezonnak. A pécsiek az NB I-ben a hétvégén a szintén az Európa Kupában szereplő BSE-t ütötték ki 70-47-re.

A valenciai találkozó szerdán 20.30, a podgoricai csütörtökön 20 órakor kezdődik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!