Vágólapra másolva!
Nem dőlt el a döntőbe jutás a negyedik BVSC-Vasas mérkőzésen, miután a házigazda vasutasok háromgólos győzelmet arattak, s ezzel ismét felzárkóztak ellenfelükhöz a vízilabda-bajnokság rájátszásában: a négy győzelemig tartó párharcban a Vasas 3-2-re vezet, folytatás szombaton. A női bajnokságot a Dunaújvárosi Főiskola nyerte.

Elődöntő, 4. mérkőzés:
BVSC - Vasas 10-7 (1-2, 4-3, 3-1, 2-1)
Szőnyi út, 1000 néző
vezette: Kiszely, Juhász
gól: Fülöp, Vincze 3-3, Németh 2, Varjas, Kis 1-1, illetve Madaras 2, Varga T., Varga D., Varga Zs., Tóth, Vindisch 1-1.

Könyvajánlat

Olvassa el a vízilabda szövetségi kapitányról szóló könyvet!

Rendkívül változatos csatát hozott az elődöntő mérkőzéssorozatának újabb összecsapása: eleinte a Vasas játszott fölényben, a második játékrész felénél már 5-3-ra is vezetett. A hazaiak még ebben a hét percben kiegyenlítettek, és a folytatásban fokozatosan átvették az irányítást: a hajrát 8-6-os előnnyel kezdték.

A vége kiegyenlített küzdelmet hozott, a vendéglátók kapuját az olimpiai bajnok Szécsi magabiztosan őrizte, időnként ziccereket is hárított, elsősorban neki köszönhető a BVSC újabb sikere (10-7).

A négy győzelemig tartó párharc állása 3-2 a Vasas javára, legközelebb szombaton (Komjádi uszoda 18 ó) találkoznak újra a riválisok.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!