Rátgéber borúlátó

Átköltözött Amaliadából, illetve Pirgoszból, a csoportmérkőzések színhelyéről Patraszba a 29. női kosárlabda Európa-bajnokság 12 csapatos "vándorcirkusza". Csütörtökön délben már a magyarok is edzettek a Demetriosz Toffalosz sportcsarnokban, ahol vasárnap este bajnokot avatnak. Sajnos, ehhez a mieinknek már az égvilágon semmi közük nincs, Rátgéber László szövetségi kapitány együttese maximum kilencedik lehet, ha pénteken délelőtt magyar idő szerint 9 órai kezdettel megveri Izraelt, majd másnap a helyosztón az Ukrajna-Görögország összecsapás győztesét.

Ch. Gáll András jelenti Amaliadából

Legjobb esetben kilencedik lehet tehát a magyar válogatott, amely az eddigi 26 fellépése alkalmával ötször a bronz-, kétszer az ezüstéremig jutott, s még hat éve, az 1997-es budapesti Eb-n is negyedik volt.

A szerda esti, Szlovákia elleni győzelem - Rátgéber szavaival élve - a kozmetikázás kategóriájába tartozott. Amint lefújták a 61-55-ös magyar sikerrel végződött meccset, a szakvezető fanyar mosollyal az ajkán közölte: "Látjátok, mi aztán tudunk nyerni, amikor nagyon kell!"

Hát, nagyon kellett... Sem a szlovákoknak, sem a magyaroknak nem számított az eredmény, mindenképpen a második helyen végeztek az északi szomszédok, mi meg az ötödiken. Ahogy az kudarc esetén már lenni szokott, az addig szőnyeg alá söpört ellentétek most elemi erővel törnek a felszínre. Bodrogváry Iván főtitkár egy hónapja nem beszél Rátgéberrel, ehelyett a minap csúnyán összeszólalkozott az egyik magyar tévés kollégával. A játékosok - persze csak az anonimitás leple alatt - kritizálják az edző géppuskaszerű csereberélési politikáját.

Amaliadában - alig húsz kilométerre az ókori Olümpia romjaitól, ahol Krisztus előtt 776-ban az első olimpiai játékokat rendezték - korszakhatárhoz érkezett a magyar női kosárlabdázás. Itt és ekkor még a meglévő erőtartalékok mozgósításával - Ujvári, Ujhelyi minden áron történő meggyőzésével, az alig pár hónapja visszavonult Balogh Judit esetleges reaktiválásával - talán bejuthattunk volna a legjobb nyolc közé, ami akkor is rangot jelentett volna, ha esetleg nem sikerül felkapaszkodni az olimpiai szereplést biztosító dobogóra. A sportágat idáig lendítő tehetetlenségi erő azonban kifulladni látszik, nincs utánpótlás, s még olyan országok, mint Belgium, is kezdenek elhúzni tőlünk. Mindezzel összecseng Rátgéber László szünnapi értékelése.

- Milyen érzések kavarognak önben?
- A csalódás a domináns érzés. Minden edzőnek az a rémálma, ha az utolsó hely elkerüléséért kell játszania csapatával. Márpedig nekünk már csak ez jutott osztályrészül. Kikaptunk a belgáktól - ezt nem lett volna szabad -, s később már az ukránok nem tették meg azt a szívességet, hogy megverjék a németalföldieket. Némiképp igazságtalannak tartom, hogy nem kaptunk esélyt a javításra a szlovákok ellen.

- Mi volt az Eb legfontosabb tapasztalata az ön számára?
- Az, hogy rádöbbentett: mennyire jó csapat volt a két évvel ezelőtti. Tudja, a 2001-es franciaországi Eb-n "csak" hetedikek lettünk, s akkor nagyon sokan elégedetlenkedtek, a szemünkre hányták, hogy milyen gyenge ez a helyezés. S tessék, most visszasírjuk azokat az időket. De most mondom, eljön még az idő, amikor a mostani csapatunkat is visszasírjuk majd.

- Ennyire borúlátó?
- Ennyire. Nincs utánpótlásunk, nincs igazi gólgyárosunk, nincsenek centereink. Minden valamirevaló válogatottnak van egy olyan játékosa, akinek oda lehet adni a labdát a forró pillanatokban, s ő bedobja, ha kell, emberrel a nyakán is. A spanyoloknak Valdemoro, a cseheknek Blahuskova, a szlovákoknak Zirkova, az oroszoknak Sztyepanova, a franciáknak Melain. Nekünk nincs ilyen.

- Pedig Iványiról, de főleg Károlyiról és Eördöghről is azt hittük, hogy "gólzsákok"...
- Utóbbi kettőről én is azt hittem. De előbbi 38, utóbbi 42 százalékkal dob, s ez roppant kevés.

- A centerkérdés valóban nyomasztó.
- Nincs mélységi játékunk, csak egy dimenzióban, a védőfal előtt passzolgatjuk a labdát, akár a kézilabdában. Így nehéz. Ujhelyivel talán kicsit jobbak lehettünk volna, de ő - számomra nem igazán tisztázott körülmények között - nem jött haza Detroitból.

- Nyilvánvaló, hogy kétméteres, százkilós lányokat képtelenség termelni. Akkor mi a megoldás?
- Bizarr, de így van: a honosítás. Itt van nálunk Pécsett a 15 éves, majdnem kétméteres, orosz születésű Lisina, már régen magyar útlevéllel kellene rendelkeznie, de a szövetség tudtommal még nem lépett az ügyben. Meg kell nézni: a görög, az izraeli válogatott tele van honosított kosarasokkal, a belgák remek irányítója, Wambe belga születésű. Nem szégyen ez, része a menedzselésnek.

- Ön szerint mi a reális helye ennek a magyar válogatottnak?
- Hadd válaszoljak kis kerülővel: szerintem a jövőben az lesz a maximum, hogy harcolunk az Eb-re kijutásért. Hol sikerülni fog, hol nem. Ez megfelelő válasz?

- Mondjuk. Sokan azt firtatják, miért csereberélt olyan sűrűn, a játékosoknak nem volt idejük megmelegedni a pályán.
- Nem tudom, hogy sűrűn cseréltem-e. Mindenesetre jót akartam: folytonosan azt kerestem, kiben van benne az adott pillanatban a teljesítmény. Nemigen sikerült megtalálnom.

- Szakmailag hozott újdonságot önnek ez az Eb?
- Nehéz erre válaszolni, főleg azért, mert még nem láttam a másik csoport csapatait. De szerintem most alacsonyabb a színvonal, mint két éve, Franciaországban volt.