Vágólapra másolva!
A csoportelsőségről határozó összecsapást az összeszedettebb játékot nyújtó, gondolkodásban és helyzetkihasználásban is jobb orosz Volgograd nyerte a vendéglátó BVSC ellen a férfivízilabda-Euroliga budapesti selejtezőjében. Hosszabbításos győzelmet aratott a Vasas a belgrádi csoportban, így csoportelsőként került a 16 közé.

Euroliga, 2. forduló, E csoport:
LukOil Szpartak Volgográd (orosz) - BVSC-Brendon 5-4 (4-1, 0-0, 1-2, 0-1)
a magyar góldobók:
Nyéki 3, Kiss 1

Magyar szempontból jól indult a mérkőzés hiszen a fiatal center, Kiss Gábor pompás akciógólt lőtt. A folytatás azonban már a vasutascsapat hétkőzi gyenge játékát idézte. Az összecsapás hajráját leszámítva a találkozó nagy részében a Volgograd bizonyult egyértelműen jobbnak.

Az első három negyedben látott elkapkodott támadások, a személyi hibák gyors begyűjtése megbosszulta magát, az emberelőnyöket ugyanis az oroszok könyörtelenül kihasználták: 4-1-re elhúztak, s bár az új szerzemény, Nyéki Balázs egymásután háromszor is betalált, a hátrányt csak csökkenteni tudta a magyar kupagyőztes, ledolgozni nem. A BVSC egyedüli vigasza az lehet, hogy a vereség dacára csoport-másodikként is bekerült a legjobb 16 közé.

A csoport másik mérkőzésén a Rapid Bucuresti négy góllal nyert az SN Strasbourg ellen, így az öt csapat Szőnyi úti versengésében a románok szerezték meg a harmadik, a franciák pedig a negyedik helyet.

eredmény:
Rapid Bucuresti (román) - SN Strasbourg (francia) 10-6 (2-2, 2-1, 3-0, 3-3)

a végeredmény: 1. Volgograd 8 pont, 2. BVSC 6, 3. Rapid Bucuresti (román), 4. SN Strasbourg (francia) 2, LSTW Lódz (lengyel) 0.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!