"Két hónapja vagyok kint Reccóban, amely Genova egyik elővárosa, már barátkozom az olasz nyelvvel. Bivalyerős csapatban játszom, ezzel a gárdával ugyanaz a célkitűzésünk, mint tavaly a Vasassal volt: a bajnoki cím. Bízom benne, hogy több sikerrel vesszük az akadályokat" - mondta a 25 éves olimpiai és világbajnok pólós.
- A Pro Reccóban három olyan szerb klasszissal játszik együtt, akik két és fél hónapja az athéni olimpia döntőjében az ellenfelei voltak. Milyen érzés?
- Őszinte legyek? Fel sem merült bennem, hogy a minap még ellenfelek voltunk. Nagyon korrekt, már-már baráti a kapcsolatunk, a közös cél egységbe forrasztott bennünket.
- De nemcsak Ikodinovic, Savic és Vujasinovic van ott, hanem a hatalmas termetű olasz válogatott kapus, Tempesti, s a "settebello" erősségei: Angelini, Alessandro Calcaterra. Valóságos világválogatott.
- Igen, de a tavalyi Vasas sem volt gyengébb, sőt... Ott minden posztra szinte két válogatott szintű játékos jutott. Nehéz volt feldolgozni, hogy elbuktuk a bajnoki döntőt - hiszen sokkal több volt bennünk -, de talán mára sikerült.
- Előny vagy hátrány, ha hemzsegnek egy csapatban a sztárok?
- Azt hiszem, inkább előny. Megoszlik az ellenfelek figyelme, könnyebb helyzetbe kerülni - persze az is igaz, hogy itt nem csupán rám játszanak, mindenki kiköveteli magának a lövési lehetőséget.
- Mikor láthatjuk újra itthon?
- December 22-én lesz a következő válogatott mérkőzésünk, az olasz bajnokság őszi szezonja december 18-án fejeződik be, s akkor azonnal indulok haza.
Hosnyánszki Norbert még csak 21 éves, de már hírnevet vívott ki magának Olaszországban, ami jó is, meg rossz is... "Abból a szempontból rossz, hogy ha olyan csapattal kerülünk szembe, amelyikkel tavaly is találkoztunk, akkor biztos, hogy rám állítanak egy embert. És olyankor nem is nagyon jutok lövéshez" - mondta Hosnyánszki.
- Akkor ezért volt az, hogy egyik meccsén hat gólt lőtt, a másikon egyet sem...
- Pontosan. Tavaly is így kezdtem a szezont, azt hiszem, egy hatossal, aztán elkezdtek szorosabban fogni. Most például a Catania azonnal rám küldött egy szoros emberfogót.
- Milyen esélyeik vannak a roppant erős olasz bajnokságban?
- Négyes csoportunkban az első két hely valamelyikén kell végeznünk, s akkor feljuthatunk a felső nyolcasba. A Savona - Kásás és Sapic csapata - kiemelkedik a négyesünkből, mögötte minden lehetséges.
- Ha önt lefogják, ki lőhet még gólt a Florentia csapatából?
- Kádár Kálmán barátom, akivel a Fradiban is együtt játszottam. Erdélyi srác, remek pólós.
- Milyen érzés a világ egyik legszebb városában, Firenzében pólózni?
- Tudja, ez már a második - valószínűleg utolsó - évem itt, az Arno partján, mindent meg lehet szokni. Az első hónapokban az Uffizitől kezdve az összes múzeumot, képtárat, műemléket megnéztem, éjjel-nappal a Ponte Vecchión sétáltam, ma már viszont csak akkor járok várost nézni, ha egy-egy látogató ismerősömet kell kalauzolnom.
- Miért mondja, hogy az utolsó éve Firenzében?
- Mert haza akarok menni, a válogatott közelébe szeretnék kerülni. Olyan csapatban szeretném folytatni, amely bajnokesélyes - akár otthon, akár itt, Olaszországban. Mert csak akkor maradok kint, ha igazi nagycsapatnak van szüksége rám.
Ch. Gáll András