Vágólapra másolva!
A címvédő  Alba Volán-FeVita hazai pályán 3-1-re legyőzte a Dunaújváros-Invitel együttesét jégkorong ob I döntőjének harmadik mérkőzésén, s ezzel 2-1-re szépített a négy győzelemig tartó párharcban.

Döntő, 3. mérkőzés:
Alba Volán-FeVita - Dunaújváros-Invitel 3-1 (1-1, 2-0, 0-0)
gól:
Rusznyák (5.), Kövér (26.), Holéczy (35.), illetve Horváth (15.)

Az első két mérkőzést elveszítő, s így győzelmi kényszerben lévő Alba Volánnál játékra jelentkezett a két hete kézközépcsontficammal kezelt Ocskay Gábor, noha amikor megsérült, az orvosok 4-8 hét pihenőt javasoltak neki.

A hazaiak nagy iramban kezdtek, és az 5. percben kihasználták emberelőnyüket. A Szuperről felvágódó korongot a hátvédek statisztálásával Rusznyák közelről kotorta a hálóba (1-0). Továbbiakban is a székesfehérvári gárda támadott, de komolyabb helyzete nem akadt.

A főleg védekezésre összpontosító vendégek csak a 15. percben lőttek először kapura, igaz, ez gól lett. Horváth távoli kísérletét Budai bevédte (1-1). Az Alba Volán kapusának a pénteki, második összecsapáson is volt egy hasonló hibája. A két csapat játékosai amúgy sokat foglalkoztak egymással, s emiatt a szlovén bíró elsősorban páros kiállításokat szabott ki.

A folytatásban is hatalmas tempót diktáltak a hazaiak, és sorra dolgozták ki a veszélyes helyzeteket. Előbb Kiss ziccere maradt ki, majd egy rossz dunaújvárosi csere révén Holéczy ugrott ki, lövését Szuper védte, de a kipattanót Kövér már nem vétette el (2-1). A vendégek alig tesztelték Budait, ugyan egyszer Erdősi már csak vele állt szemben, de fölé lőtt.

Az Alba erőt merített, és kapujához szegezte a megyei riválist, és ennek eredményeképpen a 35. percben egy középre adás kivágódott Szuper kesztyűjéről, és az elfekvő kapus mellett Holéczy a hálóba helyezett (3-1). A vendégek hálóőre kisvártatva Rusznyák szólóját látványosan hárította, bizonyítván, hogy önbizalma töretlen az előbb bekapott gól ellenére.

A záró harmadban ugyan több energiát fordított támadásokra a DAC, de ez inkább a címvédő visszavont védekezésére alapuló taktikájának volt köszönhető. A kapuk előtt már nem igazán alakultak ki meleg pillanatok. Ahogy fogyott az idő, lassult a tempó, az együttesek tartalékoltak a keddi felvonásra. Ebben a szakaszban a dunaújvárosi hokisok kisebb sérüléseket okoztak a rivális játékosoknak.

A végig fegyelmezetten játszó, az ellenfélnek csak két emberelőnyt engedélyezve, megérdemelten nyert az Alba Volán.

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2-1 a Dunaújváros javára. A döntő negyedik mérkőzését kedden 20 órakor rendezik Dunaújvárosban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!