Egy évvel meghosszabbította Laurencz László idény végén lejáró szerződését a nőikézilabda NB I-ben jelenleg ötödik DVSC.
A vezetőedző nyártól már szakmai vezetőként lesz felelős a csapat szerepléséért. A volt szövetségi kapitány segítője továbbra is Varga József marad, aki a későbbiekben majd vezetőedzővé válik a kétszeres EHF-kupa-győztes debreceni gárdánál.
Az Európa-bajnokságok végjátékában négy alkalommal vett részt korábban Magyarország, és összesen 9 játékosunk szerzett gólt. Kétszer talált be Bene Ferenc, Novák Dezső, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám. Dzsudzsák 2016-ban Portugália ellen szerzett kettőt, Novák 1964-ben Dánia ellen, Bene Ferenc 1964-ben az elődöntőben és a bronzmeccsen volt eredményes, míg Szalai Ádám az egyetlen, aki két különböző Eb-n örvendeztette meg hazánk szurkolóit.