Váratlan helyzetbe került a Ferencváros jégkorongcsapata, amely a tervek szerint hétfőn kezdte volna meg a munkát a következő idényre, ám a gárda vezetőedző-jelöltje, Patrik Urban jelezte, anyagi gondok miatt nem tudja vállalni a munkát.
"Néhány hónapja, röviddel azután, hogy Patrikkal szóban megállapodtunk, kaptam egy telefonhívást Németországban élő és a jégkoronghoz értő ismerőseimtől, akik a figyelmembe ajánlottak egy magyar, de az elmúlt évtizedekben Németországban edzősködő szakembert" - nyilatkozta a 100% Fradinak Kassai György szakosztályelnök.
Az említett szakember, Bukta András akkor nem kerülhetett a csapat élére, Urban távozásával azonban a szakosztály ismét felvette a kapcsolatot vele.
"Andrásról tudni kell, hogy serdülőként az FTC-ben játszott, vagyis van ferencvárosi kötődése. A híres kölni akadémián szerzett edzői képesítést, dolgozott az EC Ratingen, a GSC Moers, az EV Duisburg és az EC Dinslaken csapatánál. Korosztályos és felnőtt együtteseknél egyaránt van tapasztalata" - mondta Kassai.
Az új tréner szerződése egyelőre két hónapos próbaidőre szól.
[origo]