Pincési László helyszíni jelentése Szentpétervárról
Hála a norvég televízió műsorának, a szombati összecsapás késő kezdése miatt sikerült lekésni az utolsó metrót is a Park Pobedij állomáson, ami éjjel fél egykor nem életbiztosítás még egy helyinek sem, nemhogy külföldinek. Nosza, vészmegoldásként egy szakadt Lada tűnt fel, elmosódott taxi-felirattal a tetején, a vezető mindenáron euróban vagy dollárban szerette volna kicsikarni tőlem a fuvardíjat.
Megegyeztünk hatszáz rubelben, nekiindultunk a városnak, a közel hét kilométerre fekvő hotel felé. Alkalmi idegenvezetőm egy mondatot bírt angolul "Do you speak English?", a választ már nem értette. Viszont miután kézzel-lábbal (inkább kézzel) elmagyaráztam, nem turista vagyok, hanem a kézilabda-világbajnokságon dolgozom, azonnal felajánlotta, tud nagyon jó "csiki-csuki"-helyet.
Úgy éreztem, nem érdemes megtudnom, vajon ez kaszinót, topless-bárt, esetleg kuplerájt jelent, maradtam eredeti célomnál. A visszautasítás azonban megdrágította az utat, távozásomkor már nyolcszáz rubelre ugrott a tarifa. Hatezer forint hét kilométerért - irigylésre méltó üzlet.
A rövid éjszakát pótolni látszott a vasárnapra tervezett fakultatív program, azonban az Ermitázs meglátogatását szerdára halasztotta a csapatvezetés. Németh András inkább délután négy órakor edzést vezényelt a lányoknak a Jégpalotában, ahol a névhez hűen borzalmasan hideg volt.
A Pribaltyiszkaja Hotelben azért érdemes volt körülnézni, a hihetetlen méretű szállodában szállásolták el a világbajnokság összes csapatát. Kína, Uruguay és Ausztrália már éppen elhagyta a törzshelyet, Szlovénia és Ausztria viszont olyannyira nem készült a kiesésre, hogy nem rendelt repjegyeket időben, így tétlenségre kárhoztatva keddig kénytelenek még az orosz télben rostokolni. Összefutottunk a román válogatottal is, a győriek két kiválóságát, Gogirlát és Bradeanut egy fotó erejéig meg is állítottuk.
A magyar csapatnál természetesen nagy a boldogság, hiszen ahogy Németh András szövetségi kapitány fogalmazott, a legszebb álmaiban gondolt csak arra, hogy az együttes a maximális négy ponttal jut a középdöntőbe.
"A csoportban három olyan meccset játszottunk, Angola, Szlovénia és Norvégia ellen, amikor vert helyzetből álltunk fel, egy meccsen, Koreával szemben pedig tündököltünk. Meg kell mondanom, a legszebb álmaimban gondoltam csak, hogy így történik az egész. Azt mondtam lányoknak - főleg az első nap után, amikor már mindent személyesen is láttam -, nincs olyan ellenfél itt, akit nem verhetnének meg. Nekem elég, ha négyesre játszik a csapatom, de megnyeri a mérkőzést. Ezt pénteken többé-kevésbé végre is hajtották, Norvégia ellen azonban ez inkább közepes produkcióra sikeredett. Ha viszont lenne olyan kategória, hogy hajtás, szív, akaraterő, abból két ötös is kitellett volna. Amióta kapitány vagyok, azt kérdezik tőlem, mi lesz, ha a döntő pillanatban nyolcgólos vezetésre áll a csapat? Megint kikapunk? Nem tudom, de aki látta az eddigi vb-meccseinket, az érezheti, küzdeni tudásban, csúszás-mászásban már világbajnokok vagyunk."
- A lányok a Korea elleni meccs után azt mondták, végre levetkőzték az idegességet, és sikerült visszaszerezni az önbizalmat. Norvégia ellen mégsem ez látszott.
- Nem értettem én sem, a szélsőink nagyon rosszul kezdtek, Mehlmann sem találta magát, nem jól fejeztük be az akciókat. Egyedül Tóth Timinek ment, ő viszont mindent magára is akart vállalni. Aztán szerencsére Görbicz felzárkózott mellé. A döntőnek mégis az bizonyult, hogy a kapusteljesítmény és a védekezés összeállt, ettől a támadójátéktól ugyanis lehetett volna nyolc-tízgólos különbség is.
- A legszebb reményekre jogosító hét előtt áll a csapat, a másik ágon két verhető csapat mellett a házigazda Oroszország lesz az ellenfél. Hogy látja az esélyeket?
- Körülbelül így. Remélem, a csapat erőt merített, a látszólag könnyebb Horvátországot és Hollandiát megpróbáljuk legyőzni, s akkor tényleg elmondhatjuk, erőn felül teljesítettünk.