"Amióta véget ért a meccs, mosolygós a kedvem, bennem egy csepp keserűség sincs a vereség miatt. Sőt! Sokadszor mondom az est folyamán, hogy inkább most kapjunk ki egy-kettővel, jöjjünk le jókedvűen a pályáról, és utána verjük meg az oroszokat a döntőben. Sok olyan világverseny volt már, ahol egy csapat a csoportmeccsen nyert, az éremért viszont kikapott aktuális ellenfelétől. Hiszek abban, hogy három nap alatt kétszer nem tudtuk volna megverni az oroszokat. Úgy érzem viszont, ha eljutunk a döntőig - márpedig képesnek érzem erre a csapatot -, akkor ott legyőzhetjük őket.
Nagyon pozitív számomra a vébé a csapategység szempontjából, érezni lehet, a gárda együtt van, a játékosokat nagyon jól forgatja a szakvezetés. Talán a Németh András, Zsiga Gyula kettős az első olyan edzőpáros, amely ennyire számít mind a 16 játékosára, úgy gondolom, ez követendő példa lehet. Nyolc meccset nem tud nyolc játékos végigjátszani.
Nagyon sokat számít két nap szünet, s most Pálinger, Görbicz, Tóth kicsi kifújhatta magát. Tetszett a támadójátékunk, eddig sok felelősséget tettünk két kimaradó kulcsjátékosunkra, most mindenki tudta, kicsivel többet kell vállalnia, s ezt teljesítette is. Látványos, felszabadult kézilabdát mutattunk be.
Bátran belementek a lányok a helyzetekbe, rácseleztek, okosan, szélesen játszottak, a szélsők sok lehetőséget kaptak, főleg Kovacsicz élt ezzel kiválóan. Mindenféle védekezés ellen tudtunk újítani, minden lépésükre volt válaszunk.
Egy dolog, amin javítani kell, az a beállós elleni védekezés. Nyilván ehhez kellett Bodnyeva klasszisa, s azt mondom, nem szégyen az, hogy átvert minket, de erre lehet jobban készülni. Nyilván nagyon nehéz eldönteni, kilépjek a kétméteres átlövőre, vagy megfogjam Bodnyevát, aki három embert is beforgat. Ha ezt a beálló körüli kérdést megoldjuk, s ha a mostani százszázalékos teljesítményüket akár csak nyolcvanra redukáljuk, az már két gólt jelenthet a javunkra a továbbiakban."