Vágólapra másolva!
Akárcsak tavaly ilyenkor, ismét a jégkorongos világ európai elitklubjai vetélkednek a Kontinentális-kupa hétvégi négyes döntőjében Székesfehérvárott.

Videoriport a sajtótájékoztatóról

Amint azt id. Ocskay Gábor, a házigazda Alba Volán-FeVita szakosztályvezetője a szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: már az óriási elismerésnek számított, hogy a nemzetközi szövetség a városnak ítélte oda a második számú európai hokikupa 2005-ös négyes döntőjét, az pedig már szinte csodaszámba megy, hogy ismét sikerült elnyerni a rendezés jogát.

Egy éve a tengerentúli profiliga, az NHL kényszerszünete alatt több világsztár is pályára lépett Fehérvárott - amikor is meglepetésre a harmadik helyet csípte el az Alba Volán -, és a mostani szereplők sem okozhatnak csalódást: a svájci Zürich Lions, a lett Riga 2000 és az orosz Lada Toljatti egyformán több játékost ad a világ élmezőnyéhez tartozó nemzeti válogatottakba.

A hazai gárda a legerősebb összeállításban veheti fel a versenyt a legjobbakkal: mindenki meggyógyult, így csak Pat Cortina vezetőedzőn múlik, ki az a két játékos, akit nem nevez be a tornára. Az érdeklődés nagyon nagy, külföldről is rengeteg szurkoló érkezik, így már csak néhány száz, állóhelyre szóló belépő kapható.

A program:
péntek:
17 ó: Alba Volán-FeVita - Zürich Lions (svájci)
20.30: Riga 2000 (lett) - Lada Toljatti (orosz)

szombat:
17 ó: Toljatti - Alba Volán
20.30: Zürich - Riga

vasárnap:
17.05: Alba Volán - Riga
20.30: Toljatti - Zürich

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!