Farkas KEK-et nyerne a győri kézisekkel

Hatszoros magyar bajnok, hétszeres Magyar Kupa-győztes, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, olimpiai és Európai-bajnoki bronzérmes, nyert már Bajnokok Ligáját és EHF-kupát - ám a KEK-serleget még nem emelhette magasba Farkas Andrea, Vasas nőikézilabda-csapatának kapusedzője. A sors adott még egy esélyt a hiány pótlására: Herr Orsolya sérülése miatt ugyanis a Győri Graboplast ETO a kiváló hálóőrt kérte fel, segítse a csapatot a Buducnost Podgorica elleni fináléban.

"Éppen meccset néztem a tévében, amikor a győri vezetők megkerestek, s megkértek, segítsek nekik a KEK-döntőben. Ezer gondolat kavargott az agyamban. Mindenképpen szerettem volna segíteni, de nem tudtam, képes leszek-e rá. A Vasasnál szerencsére pozitívan álltak az ügyhöz, elengedtek, Gurics Attila a szakosztály részéről a támogatásáról biztosított. Úgy éreztem, ez a sors utolsó ajándéka számomra, bíztam abban, hogy a tapasztalatomat, a versenyzői múltamat át tudom menteni."

- Úgy érezted, tudsz segíteni?
- Igen, bár arra figyelnem kellett, nehogy megszakítsam magam, tudom, az izületeim sem bírják már annyira. Úgy vállaltam a szereplést, hogy nem megváltóként érkezem, hanem olyasvalakiként, aki a fiatal kapust, Petróczi Viktóriát tudja kicsit tehermentesíteni.

- Milyen volt az első találkozás a csapattal?
- Amikor lementem Győrbe a lányok kedvesen fogadtak, nagyon köszönték, hogy így elvállaltam a szereplést. Az első edzés után bevallom, nagyon el voltam keseredve, mert idegen volt az egész kapu. Nem éreztem a lövéseket, a lábam sem úgy ment, ahogy akartam, nem reagáltam le időben a lövéseket. Este úgy aludtam 12 órát, mint akit leütöttek, de másnap reggel már sokkal jobb formában éreztem magam. Ekkor mondta is Róth Kálmán, most már megnyugodott, látja, hogy nem lehet gond. Arra büszke vagyok, hogy a büntetővédések most is remekül mentek: volt egy kapusok közötti párviadal, amelyet megnyertem, most is megfogtam 10-ből hetet.

- A visszatérésed csakis ennek a két meccsnek szól?
- Igen, mert az sokkal jobban érdekel, amit most csinálok, s ez így is fog maradni. Féltem mindig attól, hogy ha befejezem az aktív sportot, mi lesz velem. Szerencsére úgy alakult az életem, hogy edzőként dolgozhatom, s Triffa Ági személyében nagyon jó tanítványom van. Büszke vagyok rá, hogy 2005-ben ő lett az év junior játékosa. A Vasasban is értékelik a munkámat, már a jövő évi szerződésemet is megkötöttük. Boldog vagyok, hogy Mocsai Lajos mellett lehetek, s segít az pályafutásom alakulásában.

- Mi motivált abban, hogy vállald a szereplést?
- Igen, úgy éreztem, segítenem kell, azt hiszem, ez a küldetésem. Persze azt is remélem, a kapusiskolámnak is nagy reklám lesz, ha a tanítványaim látnak játszani, s tudják, még ennyi idősen is lehet sikereket elérni. Anyagilag nem volt sok egyeztetésem a Győrrel, azt teljesen a klubvezetőkre bíztam. Úgy egyeztem meg, hogy fizessék a leutazásomat, s ha megnyerjük a kupát, akkor adjanak annyit, amennyit ők gondolnak. Azt hiszem, ebben az esetben nem fogok rosszul járni. Nekem így könnyebb a lelkem, hiszen előre nem tudhatom, mennyit ér a segítségem.

- Meglesz a KEK-győzelem?
- Egészen biztosan! Két hete nem alszom, az jár a fejemben, hogy az utolsó gólt beszedem, s kikapunk. Aztán próbálom elhessegetni a negatív élményeket, akkor meg azt álmodom, hogy az utolsó védésemmel nyerünk.