Vágólapra másolva!
Kevésen múlt a bravúr, de a döntetlen is szép eredmény. A magyar férfikézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 23-23-as döntetlent játszott a világbajnokság házigazdája, Németország ellen. A debreceni vereség után a magyarok akár nyerhettek is volna vasárnap Budapesten, de a fáradtság mindkét csapatban benne volt, így döntetlen lett a végeredmény.

Eredmény, felkészülési mérkőzés:
Magyarország - Németország 23-23 (13- 14)
Budapest, Syma-csarnok, 4000 néző
v.: Visekruna (szerb), Stanojevic (szerb)
gól: Nagy L. 6, Császár 4/1, Gál 4, Tombor 3/2, Mocsai 3, Törő 2, Díaz 1, illetve Klein 6/5, Zeitz 5, Preiss 4, Kraus 2, Kaufmann 2, Haass 1, Schröder 1, Roggisch 1, Hens 1
büntető: 4/3, illetve 6/5
kiállítás: 8, illetve 10 perc

A magyar válogatott kezdte jobban a mérkőzést. Nagy László három gólt dobott az első öt percben, így sokáig egy góllal vezettünk, majd lehetőség nyílt, hogy hárommal menjen a magyar válogatott, ám hibáztak a fiúk.

A magukra találó vendégek 6-6 után átvették a vezetést és egygólos előnyüket a szünetig tartani is tudták. Skaliczki László szövetségi kapitány csapata egyszer-kétszer tudott egyenlíteni, de a vezetésbe már nem kóstolhatott bele az első játékrész második felében. A szünetre 14-13-as német vezetéssel vonultak a felek.

Forrás: MTI

Nagy László volt a magyar csapat legeredményesebb játékosa

A második félidőt rendkívül rosszul kezdte Németország. A vb-házigazda 15 perc alatt nem tudott akciógólt lőni, míg hetesből is csak kétszer talált be, így a jól teljesítő mieink egyenlítettek, majd 19-16-ra elhúztak. Időt kért azonban a német szövetségi kapitány. A beszéd megtette hatását, a vendégek pillanatok alatt egalizáltak.

A hajrá eleje ismét a magyaroké volt, megvolt az előnyük, ám az utolsó pillanatokban Nagy László és Díaz Ivo keze is megremegett, Zeitz viszont egyenlített az ellentámadásból. A végső másodpercekben a németek előtt adódott lehetőség, hogy megszerezzék a győzelmet, ám a hazaiak kivédekezték a támadást, így döntetlennel ért véget a mérkőzés.

(Mobilpress)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!