Vágólapra másolva!
Nehéz feladat előtt állnak a szombati női kézilabda európai kupanegyeddöntőkben érdekelt a magyar csapatok. A Bajnokok Ligájában a Győri Audi ETO KC a norvég Larvikkal, a KEK-ben a Budapest Bank-FTC a dán GOG Gudméval, az EHF-kupában a Dunaferr a spanyol Elda Prestigióval, a Debrecen-Aquaticum pedig az ugyancsak dán Ikast Bordinggal találkozik. Csak a Győr kezd otthon, a másik három magyar gárda idegenben vívja az első összecsapást.

Az ETO jobban is járhatott volna a sorsolással, hiszen a lehetséges ellenfelek között két földrajzilag közelebbi együttes, a szlovén Krim Ljubljana és az osztrák Hypo Niederösterreich is ott volt. A távoli Larvik gárdájában ráadásul sok friss Európa-bajnok szerepel.

A BL-ben csoportharmadik, így a KEK-be átkerült FTC az utóbbi két idényben rendre jobbnak bizonyult a Gudménél. A két együttes tavaly és tavalyelőtt is az EHF-kupa negyeddöntőjében találkozott egymással. 2005-ben az első, ferencvárosi mérkőzésen 31-30-ra nyertek a hazaiak, majd bravúros 32-32-es idegenbeli döntetlennel továbbjutottak. 2006-ban a nyitócsata Dániában volt, az FTC 30-29-re kikapott ugyan, ám a Népligetben 31-23-ra diadalmaskodott, és meg sem állt a kupagyőzelemig.

A Debrecen ugyancsak dán alakulatot kapott, de korántsem lehet annyira boldog, mint az FTC. A hajdúságiak nincsenek kirobbanó formában, és az Ikast az egyik legerősebb állva maradt rivális.

Az előző körben a Kiskunhalast búcsúztató Dunaferr ugyanakkor reménykedhet, hiszen az Elda Prestigio korábban a legjobb spanyol együttesnek számított, mostanra azonban megváltozott a helyzet.

A szombati program, negyeddöntők, 1. mérkőzések:
BL:
Győri Audi ETO KC - Larvik (norvég) 16.15
KEK:
GOG Gudme (dán) - Budapest Bank-FTC 12.15
EHF-kupa:
Ikast Bording (dán) - Debrecen-Aquaticum 14.15
Elda Prestigio (spanyol) - Dunaferr 18.30.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!