Vágólapra másolva!
Kobe Bryant ugyan 50 pontot dobott a városi vetélytárs Los Angeles Clippers ellen, de a Lakers így sem tudott nyerni az NBA legutóbbi játéknapján, mert a rivális óriási hajrával a maga javára fordította a mérkőzést.

Bryant az utolsó kilenc percben nem talált a gyűrűbe, miközben a Clippers a karriercsúcsot jelentő, 39 pontig jutó Corey Maggette és a 32-vel záró Elton Brand vezérletével valósággal szárnyalt, és egy 26-8-as sorozattal megfordította a meccset.

A Clippers három vereség után nyert ismét és ezzel beérte a nyugati nyolcadik Golden State-et, és négy találkozóval az alapszakasz vége előtt még a hetedik Lakerst is befoghatja. Kobe a vereség ellenére egy dolognak örülhetett, ez volt a kilencedik ötvenpontos meccse a szezonban, amire utoljára Wilt Chamberlain volt képes, még az 1964/65-ös kiírásban.

A Cleveland főként LeBron James 35 pontjával verte a New Jerseyt, így már biztosan a hazai pálya előnyével kezdheti meg a rájátszást.

eredmények:
Los Angeles Lakers - Los Angeles Clippers 110-118 (23-28, 32-23, 38-35, 17-32)
legjobb dobók: K. Bryant 50, S. Parker 19, M. Evans 11, illetve C. Maggette 39, E. Brand 32, S. Cassell 12

Cleveland Cavaliers - New Jersey Nets 94-76 (20-19, 16-13, 36-19, 22-25)
ld: L. James 35, L. Hughes 19, A. Pavlovic 13, illetve V. Carter 26, M. Moore 11, J. Boone 10

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!