Vágólapra másolva!
Péntek este fél 10-re eldől, érdemes-e még reménykednie a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapatának a KEK-szereplésben, vagy sem. A magyar bajnok ugyanis vasárnap Viborgban lép pályára, de csak akkor marad matematikai esélye a továbbjutásra, ha pénteken a Podgorica nem győzi le a román Valceát.

Nincs könnyű helyzetben a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata, hiszen vasárnap a dániai Viborgban kellene kiharcolnia a nemzetközi kupaszereplés folytatását. Az már korábban eldőlt, hogy a magyar bajnok nem folytathatja a Bajnokok Ligájában, ám a KEK-szereplést jelentő csoportharmadik helyhez is szerencse és bravúr szükségeltetik.

A Ferencváros csak akkor lehet harmadik, ha pontszámban beéri a montenegrói Buducnost Podgoricát, amely a zárókörben az eddig százszázalékos román Oltchim Valceát fogadja pénteken.

Ha a románok érvényesítik a papírformát, s nyernek, akkor egy iksz már Zsiga Gyula tanítványait segíti továbblépéshez. Ha pontot szerez a Podgorica, akkor a zöldeknek nyerni kell Dániában, montenegrói siker esetén azonban csak a 4. hely és a tisztes búcsú reménye marad számunkra.

"Maximálisan hiszek abban, hogy az utóbbi időben mutatott javuló teljesítmény vezet valahová. Már nem érzem a csapatban azokat a gyermekded hibákat, amelyek korábban jellemzőek voltak, a támadójátékunk szellemes, remélem, sikerül jó meccset játszanunk" - nyilatkozta Zsiga Gyula, a Fradi vezetőedzője.

A szakember elmondta, a Viborg a lehető legjobb keretével készülhet, hiszen a Randers elleni 32-23-as sikerrel záruló bajnokin már játszott Bojana Popovic és Grit Jurack is.

"Nagy kérdés, hogy fiatal csapatunk hogyan dolgozza fel a mérkőzést. Ha szeretetteljesen betojva játszunk, akkor nagyon kikapunk - ez gyalázatos lenne. Ha szemtelenül odaállunk, s megfricskázzuk az ellenfelet, akkor bármi lehetséges."

Zsiga szerint most nem az a cél, hogy nagy szavakat és közhelyeket puffogtatva elmondják, a tisztes helytállás a cél, s a labda gömbölyű. "Nekik megyünk, aztán meglátjuk. Veszítenivalón már nincsen!"

A másik magyar BL-résztvevő, a Győri Audi ETO KC még nem botlott, már megnyerte kvartettjét, és így már csak "le kell tudnia" a horvát Podravka Koprivnica elleni utolsó összecsapást. A két gárda november 10-i, győri találkozóján az ETO 34-29-re diadalmaskodott.

A vasárnapi program, női BL, 6. utolsó forduló, A csoport:
Podravka Koprivnica (horvát) - Győri Audi ETO KC 17.00

Az állás:

1. Győri Audi ETO5500145-11810
2. Slagelse DT5302126-1096
3. HC Podravka Vegeta5203140-1424
4. Cem. la Union-Ribarroja5005125-1670


D csoport:
Viborg (dán) - Budapest Bank-FTC 15.50

Az állás:

1. C.S. Oltchim Rm. Valcea5500165-13110
2. Viborg HK5212163-1545
3. Buducnost T-Mobile5113132-1573
4. Budapest Bank-FTC5104135-1532


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!