Repcsikopter, Prost-utánzó taxis, Lada-fíling a liftben - Pincési-blog Rigából

A jégkorong olimpiai selejtező kapcsán újabb bájos területet sikerült felfedezni Európa északi szegmenségben. Magyar rácsodálkozás Lettország fővárosára, Rigára.

• Az olaszok szertefoszlatták hokisaink olimpiai álmait
• Szkidki, azaz sale - Rátgéber-blog Moszkvából

Már akkor éreztem, furcsa világba csöppenek, amikor a koppenhágai repülőtéren a busz a gép elé gurult. Biztosan én repülök kevés alkalommal, de olyan repcsit (ahogy keresztfiam hívta anno: repcsikoptert) nem láttam még közelről, amelyre mindössze három lépcsőfok vezet. Majdnem a földön ültem, gyakorlatilag a kerékkel egy magasságban.

Na és olyat sem láttam, mint ez a kicsi Fokker: a harmincas éveket idézte, ahogy a két motor hatalmas propellereket hajt. Vártam is, hogy jön egy bőrsapkás, védőszemüveges muksó, s kézzel meghajtja, rásegítve az indulásra. Az oroszarcú stewardessek attól sem estek kétségbe, hogy a kicsi csomagtartóban nem fértek el a kézipoggyászok: üres szék elé állították a bőröndöt, a biztonsági övet átfűzték a fülén - kész!

Bezzeg azt nem ellenőrizték, hogy az utasok bekötötték-e magukat... Na, lényeg a lényeg, a menetrendszerinti 80 perces utat a gép laza két óra alatt abszolválta, aztán jöhetett Riga, az álomváros.

Air Baltic - felszállás!

Taxit ugyan sikerült fogni, de eszméletlen drága (főleg, hogy a helyi fabatka - talán lat? - erősebb az eurónál). De a sofőr nem ismert se istent, se embert. Ötven méterre a sárgára váltó lámpa előtt még rágyorsított, hogy jó nagyot fékezhessünk, irányjelzőt csak akkor használt, ha nem akart sávot váltani és fordítva.

Ja, sávok... a Daugava feletti híd echte két sáv, de mindenki három oszlopban közlekedett - még a troli is kitért az ámokfutók elől. A kollégát, akinek km-ben rövidebb az útja, 18 fabatkáért vitték be a reptérről, engem a kis Alain Prost 13-ért.

Hotel Tia - a honlap szerint bájos, cuki hotel. Oké, élőben is, de azért mégis más. Főleg, miután a hatvanas kiöregedő KGB-s gyezsurnaja helyett végre egy csini fekete kislány foglalta el a recepciót. Az öreglány megérkezésemkor úgy árulta el a wifi módját, mint Rosenbergék az atomtitkokat: a lényeg, a tia2-re kell kapcsolódni. Mondanom sem kell, olyan nincs...

De ésszel él a magyar, tia és tia1 van, igaz, néha egyik, néha másik működik - a legjobb, amikor munka közben vált át, s szakad meg a kapcsolat.

Akinek volt Ladája, talán emlékszik az üzemanyag mennyiségét jelző "műszerre": kis műanyag ablak mögött mutató, amely ha a piros mezőnél halad, akkor irány a benzinkút. Na, ilyen műszert is találtam: a liftben. Alatta két betű: kg. Nem hiszem el: ez jelzi azt, ha túlterhelt a lift? Bizonyára, szerencsére az én nádszálalkatom alig mozdította ki helyéről a mutatót.

A hokimeccsek az Arena Rigában vannak, csúcslétesítmény gagyi körítéssel. Hihetetlen, hogy itt három éve A csoportos jégkorongvébét rendeztek. Ilyen kiszolgálással a kanadai, finn és svéd kollégák fél nap után hazamentek volna.

A sajtószoba gyakorlatilag egy kicsit nagyobb portásfülke, benne egy vízautomatával, néhány székkel (mert sajtótájékoztatót is rendeznek ám!), de pl. ami a legfontosabb lenne, közhasznú számítógép, az nincs.

Ennyire azért nem volt régi a gép: egy Fokker XII 1935-ből

Vita, a sajtótitkár lány nagyon helyes, nagyon aranyos, az a típus, akit szívesen vinne az ember vacsorázni, mert tuti beérné egy harmad salátával - 165 cm, 40 kg. Kis kolleginája még helyesebb... gondoltam, na, majd ő segít orvosolni az égető problémát, a nethiány kérdését.

- Szia, tudnál segíteni? Hol tudnék venni kártyát, hogy a működhessen a wifi?
- Sajnos a csarnokban nem.

- De az újságírók szeretnének dolgozni.
- Tudom, de sajnos semmit sem tehetek.

- Valami megoldás?
- Valahol Riga belvárosában lehet venni kártyát... de nem ajánlom, nagyon drága. Hidd el, olcsóbb a szálloda.

- De tudod, online médiánál dolgozom, nekem muszáj írnom.
- Don't worry... and keep smiling!

Ennyi... agyrém.

Amúgy a csarnokban lifttel (is) lehet közlekedni, a földszint fogalmát nem ismerik, tehát az 1. emeletről indulunk, a másodikon vannak a szurkolók és egy nagy étterem, a harmadikon a sajtó. A liftet csak a staff és a média használhatja.

Na, megéheztünk, menjünk, nézzük meg második emeleti éttermet... csinos, takaros, drága. Igen ám, de hogyan tovább? A másodikon ugyanis a lift csak biztonsági kártyával hívható, a lépcsők eltorlaszolva... Se le, se fel.

Egy biztonsági őrnek kézzel-lábbal elmutogatjuk, jó lenne szintet váltani... nagy kegyesen arrébb teszi a legutóbbi tüntetésről itt felejtett kordondarabot... Szpássziba!

És ez még csak két nap... mi lesz velem vasárnapig?