A Fradi-Dózsa rangadóktól a Hírességek Csarnokáig

Pásztor György 2001-es beiktatása után Schell László egykori játékvezető a második magyar, aki tagja lett a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) Hírességek Csarnokának. Schell a jugoszláv-szlovén Rudi Hitivel, a szovjet-orosz Alekszej Kaszatanovval, a csehszlovák-cseh Jan Suchyval, valamint az amerikai Walter. L Bush-sal került be abba az illusztris társaságba, amelyben jelenleg huszonkét országból százötvenöten vannak. Schell ugyan jelenleg nincs napi kapcsolatban a sportággal, de nagyon reméli, hogy Magyarország megkapja a 2014-es vébé rendezési jogát, bár úgy véli, még nem vagyunk elég izgalmasak a nemzetközi döntéshozóknak.

- Olvastam, hogy fiatalon játékosként is próbálkozott a hokival, miért váltott a bíráskodásra?
- Egyszerű a válasz: azért, mert kutyaütő hokis voltam. Viszont abban az időben azok, akik abbahagyták a játékot, névre szóló meghívót kaptak egy játékvezetői tanfolyamra. Elmentem, végigcsináltam, és ezzel tulajdonképpen el is indult a karrierem.

- Sokan mondják, hogy az ön idejében is tele volt a magyar hoki klasszisokkal, akiknek azért nem teljesedett ki a karrierjük, mert nem voltak meg a körülmények, elsősorban létesítmények terén. Ha Ancsinék idejében épülnek fedett pályák, nem kellett volna várni 2008-ig a hőn áhított feljutásra?
- Nem leértékelve a maiak teljesítményét, hiszen nagyon büszke vagyok arra, amit ez a csapat elért, de én is úgy látom: ha akkoriban az évi négy hónap helyett ugyanúgy 8-10 hónapot töltenek jégen a játékosok, mint most, akkor nekik is sikerülhetett volna ez a bravúr.

- A játékvezetőknek általában két fajtája van, az egyik, aki szinte katonai fegyelmet tart a pályán, és érezteti, hogy ő az úr, és a másik, aki partnerként kezeli a játékosokat. Ön melyik fajtába tartozott?
- Egyértelműen az utóbbiba, akárhol bíráskodtam, mindig sikerült szót értenem a játékosokkal. Fontos volt, hogy normális viszonyt alakítsak ki velük, és sok játékossal a mai napig is baráti kapcsolatban vagyok.

- Elég nagy kontraszt, hogy miközben önt beválasztják a Hírességek Csarnokába, addig itthon annyira rossz a bírók megítélése, hogy a bajnoki döntőn osztrák játékvezetők fújták a sípot. Erről mi a véleménye?
- Mivel nem vagyok napi kapcsolatban a sportággal, és nem ismerem a játékvezetői testület működését, így ezt nem kommentálnám.

- A leghíresebb magyar játékvezető nincs napi kapcsolatban a sportággal? Nincs szükség otthon Schell Lászlóra?
- Ezt nem nekem kell megítélni, oda megyek, ahova hívnak, nem vagyok az a kopogtatós típus. Legutóbb például a röplabda-szövetségben dolgoztam, tizenkét évet húztam ott le. Ennek ellenére nagyon jó viszonyt ápolok a szövetséggel, Studniczky Ferenc elnök és Kovács Zoltán főtitkár is nagyon jó barátom, és a magyar hoki felemelkedéséhez az is kellett, hogy a szövetségben újfajta mentalitású, igazi profik dolgozzanak, akik a háttérben mindent megtesznek azért, hogy a sportág sikeres legyen.

- Visszatérve a bíráskodásra, a világbajnokságon több mérkőzésen is fura felfogásban fújtak a magyar válogatott meccsein.
- Valóban voltak érdekes döntések, előfordult, hogy lejtett a pálya, és nem a mi javunkra. Sokszor éreztem, hogy egy-egy esetben mérlegelnek a bírók, ami sosem vezet jó döntéshez.

René Fasel (b.), a Nemzetközi Jégkorong Szövetség elnöke, Schell László és Tony Rossi, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség Hírességek Csarnoka bizottságának elnöke

- Ez összefüggésben van azzal, hogy a magyar hokira még csak most kapták fel a fejüket nemzetközi szinten? Milyenek az esélyeink ennek tükrében a 2014-es vébé megrendezésére?
- A vébérendezésnél olyan sportszakmai érdekek húzódnak a háttérben, amelyek nem a mi malmunkra hajtják a vizet. Még nem vagyunk izgalmasak nekik, mert túl frissek, túl újak vagyunk. Pedig úgy a létesítmények, mind a szervezés terén megállnánk a helyüket, hiszen az elmúlt években több eseménynek is otthont adtunk, és mindig elégedetten nyilatkoztak az IIHF részéről. Most már csak meg kell adniuk az esélyt, hogy ez az ország A csoportos világbajnokságot rendezhessen, részünkről minden egyben van, és már a csapatra sem mondhatják, hogy nem járt a legmagasabb osztályban.

- Abban, hogy ön most beválasztották, van szerepe annak, hogy Ladányiék A csoportosok lettek?
- Igen, miattuk kerültem én is a reflektorfénybe, hálás is vagyok érte. És köszönöm a szövetségnek is, amely felterjesztett, nélkülük sem lehettem volna ma itt. Az, hogy Kaszanatovval vagy Suchyval együtt választottak be a Hírességek Csarnokába, nekem akkora élmény, mint amilyen a srácoknak lehetett, hogy tétmeccset vívtak Kanadával, vagy hogy majdnem elkapták a szlovákokat.

- Ez a mostani nagy generáció minden bizonnyal elérte a csúcsot a svájci vébével. Szerencsére az utánpótlással sincs gond, az U18-asok harmadikként zártak a divízió I-es világbajnokságon. Lehet, hogy velük lesz stabil A csoportos csapata Magyarországnak?
- Hogy stabil A csoportos lesz-e az a csapat, amelyet ők alkotnak majd, azt nem tudom, de többek között ezért is lenne jó, ha mi rendezhetnénk a 2014-es vébét, azok a srácok addigra már érett játékosok lesznek, és a magyar közönség, amely itt Svájcban is kitett magáért, megérdemelné, hogy olyan szóakozásban legye része, mint amit 11 ezer svájci élt át az amerikaiak elleni ki-ki meccsen.

- Idehaza több mint 1500 mérkőzésen vett részt, világbajnoki döntőkben húzta magára a csíkos mezt, egy ilyen pályafutásból ki lehet emelni egy meccset, ami örök emlék marad?
- Egyet nagyon nehéz, az biztos, hogy a Fradi-Dózsa rangadók igazi világszámnak számítottak, számomra azok voltak a legszebb és legnehezebb meccsek.

Schell László 1973 óta volt tagja a nemzetközi keretnek, és 1992-ig vezetett mérkőzéseket. Az A csoportos vb-ken összesen 41 találkozón dirigált. Schell több mint 1500 mérkőzést vezetett az ob I-ben 1967 és 1990 között. 1977 és 1982 között vb-ken vonalbíróként dolgozott.

Amint a nemzetközi szövetség jelezte: 1977-ben nemhivatalos IIHF-csúcsot állított fel azzal, hogy egy idényben - két osztályban - 22 vb-meccsen ténykedett: 11 alkalommal a bécsi A, és ugyanennyiszer a tokiói B csoportban. Az 1970-es évek végén és a 80-es évek elején ő volt az egyik legtöbbet foglalkoztatott bíró.