Veszprémben is nagy sikert aratott a Harlem Globetrotters előadása, az amerikai kosárzsonglőrök szokás szerint mindent bedobtak, amitől garantált volt a jókedv: a temérdek bravúros megoldás mellett az olyan poénos jelenetek sem maradtak el, mint amikor az egyik játékos sminkelni kezdett, vagy mikor társa rózsaszín szoknyában viháncolt a pályán.
Ez eddigi 16 Európa-bajnokság végjátékai során a magyar válogatott 11 találkozót vívott, ebből egyen nyert 90 perc alatt, 2016-ban csoportmérkőzésen Szalai és Stieber góljaival 2-0-ra Ausztria ellen. A másik győzelmét az 1964-es bronzmérkőzésen aratta, akkor Dánia ellen hosszabbítás után diadalmaskodott 3-1-re.