"Nem tartunk még ott, hogy az ezüst kudarc legyen" - interjú Szuper Leventével

Pályafutása legnehezebb bajnoki címének nevezte a német Hannover Scorpionsszal elért elsőséget Szuper Levente, aki azért nem lehetett ott a szlovéniai divízió I-es világbajnokságon, mert klubja ragaszkodott hozzá. Szuper kanadai kollégája mögött csak a második számú kapusnak számított, a rájátszásban nem is védett, és bár csalódott a kevés játéklehetőség miatt, igyekszik tőkét kovácsolni az idény tapasztalataiból. A kapus nem ért egyet azokkal, akik kudarcnak tekintik, hogy a válogatottnak nem jött össze a feljutás, bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy a fiatalok képesek lesznek-e átvenni a mostani vezéregyéniségek szerepét, és összefogásra buzdítja a magyar klubokat, mert egy csapat egyedül nem tudja eltartani a sportágat.

- Gratulálok a bajnoki címhez! Az aranyérem mindennél fontosabb, de mennyire érzi ezt sajátjának, azok után, hogy a rájátszásban egyetlen mérkőzésen sem védett a Hannoverben?
- A nyakamban van az érem, kiének érezzem, ha nem a sajátomnak? (nevet)

- Akkor úgy kérdezem, van-e önben csalódottság amiatt, hogy az alapszakaszban 56 mérkőzésből huszonkettőn védett, de Travis Scott érkezése után a háttérbe szorult?
- Csalódott voltam amiatt, hogy nem kaptam elég lehetőséget, de ez így normális, mindenki játszani szeretne. Eddig nem volt részem ilyenben, mindenhol sokat védtem, most ebbe is belekóstoltam. Előbb-utóbb mindenki így jár, szerencsés vagyok, hogy nekem csak 29 évesen jutott a cserekapus szerep. Ez volt a legnehezebb bajnoki cím, amit nyertem, fizikailag és lelkileg is nehéz volt, egyrészt mert többet edzettem, másrészt mert állandóan készen kellett állnom arra, hogy bármikor beállhatok.

- Miért favorizálták ennyire Scottot?
- Pont amikor hozták, akkor indult meg velem csapat szekere, úgyhogy a vezetőket kell megkérdezni, miért rá esett a választásuk. Persze mindenki tudja, hogy sokba került a leigazolása, de látni kellett volna, hogy mi volt, amikor megérkezett: egy hónapig szinte minden második meccsen le kellett cserélni. Mégis megkapta a bizalmat, ez az, amit velem nem csináltak meg, pedig nem szolgáltam rá erre, de ilyen a profi sport. Ebből is tőkét fogok kovácsolni, most megtapasztaltam, hogy milyen a másik oldalon lenni, és az ilyen szituációkban kell igazán csapatembernek lenni. Nem véletlen, hogy nem engedtek el a vébére a vezetők, ragaszkodtak hozzám, ami egy pozitív visszajelzés a munkámról.

- Mennyire tette könnyen túl magát azon, hogy nem mehetett a vébére?
- Nem volt könnyű megemészteni, főleg az utolsó két hét volt nehéz, okozott pár álmatlan éjszakát a szituáció. Végül hagytam, hogy ne az én döntésem legyen, játékosként amúgy sem az a dolgom, hogy egyedül oldjam meg az ilyen helyzeteket. Ted Satorral, a magyar válogatott szövetségi kapitányával folyamatosan egyeztettem, a Hannovernél pedig az elődöntő közepén kérdeztem rá, hogy mit terveznek, akkor mondták, hogy nem akarnak elengedni, mert fontos része vagyok a csapatnak. Ezek után pedig nem tehettem meg, hogy lelépek, hiszen mindig is jó csapatembernek tartottam magam. A válogatott viszont a szívem csücske, ott vannak a legjobb barátaim, úgyhogy azért nem volt könnyű kezelni a helyzetet, de vigasztal, hogy gazdagodtam egy német bajnoki aranyéremmel.

- Az aranyérmet nem cserélné el a vb-ezüstre?
- Nem, mert az ember mindig nyerni akar. Sajnálom, hogy nem voltam ott a vébén, a távolból nem sokat tudtam tenni, bár rendszeresen tartottam a kapcsolatot a srácokkal, sokat beszéltem velük.

- A magyar csapat meccseit azért követte? Sokan beleélték magukat a feljutásba, ön mit gondol, kudarc a második hely?
- Egy-egy harmadot, illetve összefoglalót láttam csak. Ami a második helyet illeti, nem tartunk még ott, hogy egy divízió I-es ezüst kudarc legyen. Nem volt véletlen, hogy 70 évig nem szerepelt a magyar válogatott az A csoportban, nekünk minden érem siker, persze mindannyian azért dolgozunk, hogy összejöjjön egy olyan csoda, mint Szapporóban. Reálisan kell nézni a dolgokat, a mostani csoportból a lengyelek és a szlovénok is jobb lehetőségekkel bírnak, nálunk viszont összejött egy Palkovics, Tokaji, Ocskay, Ladányi nevével fémjelezett aranygeneráció, amely tíz év alatt két osztályt ugrott, hiszen 1998-ban még a C csoportos vébét nyertük meg. A mostani feljutás is csoda lett volna, még ha nem is akkora, mint a 2008-as.

- Meglepte, hogy a vébére Hetényi mellett a fiatal Rajnát vitte Sator Budai helyett?
- Biztos megvolt az oka annak, hogy a kapitány így döntött, de előbb-utóbb fiatalítani kell. Van olyan, hogy valakit korán bedobnak a mélyvízbe, én például 17 évesen lettem elsőszámú kapus egy vébén. Sator tapasztalt és jó edző, kapusedzőt is hívott a felkészülésre, nem kérdőjelezem meg a döntését.

- Milyen kézzelfogható hatása lett annak, hogy A csoportban szerepelt a válogatott?
- Leginkább a szurkolókon érezni, akik sokkal jobban odafigyelnek ránk. Sajnos támogatóból nem lett több, a sportág anyagi helyzete nem javult, ugyanaz a helyzet, mint korábban, igaz, jóval több fiatal kezdett el jégkorongozni foci helyett. Mi is és a vezetők is többet vártunk ettől a sikertől, bár tisztában vagyunk az ország gazdasági és morális helyzetével, ami remélhetőleg most változni fog. Az biztos, hogy a mi generációnk letette az alapokat, bár pár évvel fiatalabb vagyok, mint az 1975-76-os garnitúra, de magamat is közéjük sorolom, büszke vagyok arra, hogy részese lehettem ennek a csapatnak.

- Ha már a kapusoknál szóba került a fiatalítás: a vébén több fiatal is szerepet kapott, idővel képesek lehetnek arra, hogy átvegyék Palkovicsék helyét?
- Meg kell nézni, hogy Ladányiék hol tartottak húsz évesen, ők már akkor húzóemberek voltak a válogatottban, az első két sorban játszottak. Most hirtelen nem tudok olyat fiatalt mondani, aki elérné azt a szintet most, amit Ladányi, Tokaji, Ocskay vagy Palkovics képviselt ilyen idősen. Pedig nekik nem voltak olyan feltételeik, mint a mostaniaknak, nem volt EBEL, nem volt annyi fedett pálya, toldozni-foldozni kellett a szereléseket. Van azért potenciál a mostani fiatalokban, remélem, kihozzák magukból, ami bennük van.

- A jövő évi vb-ellenfeleket egy kivételével már ismerjük: a Japán, Hollandia, Dél-Korea, Spanyolország névsor nem tűnik félelmetesnek. Mondhatjuk, hogy az A csoportból kieső válogatottal leszünk nagy harcban a feljutásért?
- Azért nem árt óvatosnak lenni, Japán nagyon erős, a hollandok is rengeteget fejlődtek, egyre erősebb a bajnokságuk, Dél-Korea mindenkit meglepett Szlovéniában azzal, hogy simán bennmaradt, a spanyolokat pedig szintén nem szabad lebecsülni. Úgy látom, a bajnokságok fejlődését tekintve jobban állnak, mint mi, nagyon jó, hogy a Fehérvár az EBEL-ben szerepel, idősebb Ocskay Gábor óriási szolgálatot tett a magyar hokinak azzal, hogy ezt összehozta, de nagyon fontos, hogy legyen egy középerős magyar bajnokság. Ha ez nincs meg, akkor hosszú távon bajba kerülhet a magyar jégkorong, egy klub ugyanis nem tudja eltartani az egész sportágat. A Bp. Starsnál is elkezdődött egy komoly munka, de a többi klubnak is össze kéne szednie magát, talán akkor lehetne eredmény, ha az egyesületek összefognának, bár tudom, itthon ez nem szokás.

- Meddig szól a szerződése Hannoverben?
- Április 30-ig, de egyelőre nem tudok konkrétumot mondani arról, hogyan tovább. Megyek haza, aztán majd az ügynökömmel megbeszélem, milyen lehetőségek vannak. Előtte azért szeretném kipihenni magam, hosszú volt a szezon.

- A tengerentúli nagy esélyről már lemondott?
- Nem mondtam le, az is lehet, hogy éppen most adódik majd egy lehetőség. De egyelőre még korai ezzel foglalkozni, most a kikapcsolódáson van a hangsúly, megdolgoztam az aranyéremért, van mit kipihenni.