A Phoenix Suns legyőzte a vendég San Antonio Spurs csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, és így a Nyugati-főcsoport elődöntőjében már 2-0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.
A találkozó az utolsó negyedben dőlt el, amikor is 10-3-as sorozatot produkált a hazai együttes.
Nyugati főcsoport, elődöntő, 2. mérkőzés: Phoenix Suns - San Antonio Spurs 110-102 Az állás: 2-0 a Phoenix javára
A harmadik Európa-bajnokság elődöntőjében 1968-ban Olaszország és a Szovjetunió 120 perc alatt 0-0-ra végzett, a 11-es párbajt még nem alkalmazták tétmeccsen, így az akkori szabályok értelmében a továbbjutásról pénzfeldobás döntött. Érdekes, hogy erre az eseményre szinte minden ott lévő másképp emlékezett utólag, és mivel közülük már senki nem él soha nem fogjuk megtudni az igazságot, csak azt, hogy Olaszország szerepelhetett a fináléban, ahol megismételt mérkőzésen győzte le Jugoszláviát.